NB II: másodosztályú gólkirályt szerződtetett a Szolnok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.01. 18:52
A labdarúgó NB II-ben szereplő Szolnoki MÁV vezetősége ma délután rövid tárgyalás után megegyezett a Dunaújváros támadójával, Urbin Péterrel – számolt be róla a klub honlapja.

A 30 esztendős támadó az NB II-ben jó mutatókkal rendelkezik. A legutóbbi szezonban a másodosztályban a Balmazújvárost, illetve tavasszal a Dunaújvárost erősítette, összesen 22 gólt szerzett. A 2011-2012-es és a 2012-2013-as NB II-es idényben egyaránt 17 találattal volt gólkirály a Keleti csoportban.

Urbin a Dunaújvárossal csinálta végig a nyári felkészülést, de az első osztályban nem tudott megragadni, pedig három mérkőzésen kezdőként léphetett pályára a 2014-15-ös bajnokságban. Korábban a Diósgyőr színeiben szerepelt még az NB I-ben.

Mivel a papírmunkák is elintézésre kerültek, így a játékos már holnap pályára léphet a Szolnok színeiben a Nyíregyháza elleni Ligakupa mérkőzésen, mely 17.00 órakor kezdődik a Tiszaligeti Stadionban.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZOLNOKI MÁV-NÁL
Érkezők: Galambos Ádám (Dunaújváros PASE – kölcsönbe), Kenderes Zoltán (Ceglédi VSE), Máté János (Nyíregyháza – kölcsönből vissza), Nacsa Péter (Győri ETO – kölcsönbe), Nagy István (MVM-Paks – kölcsön után ismét kölcsön), Nagy Dániel (Jászapáti VSE – kölcsönből vissza), Tisza Kálmán (Ceglédi VSE – kölcsönből vissza, majd Jászberény – kölcsönbe), Tóth Bence (szabadon igazolható, legutóbb MVM-Paks), Tóth Dániel (MVM-Paks – kölcsönbe), Urbin Péter (Dunaújváros PASE)
Távozott/távozhat: Balaskó Csaba (Soroksár), Leindler Domonkos (MTK – kölcsönből vissza, onnan SZEOL SC Szeged), Máté János (Mezőkövesd), Pintér László (abbahagyta), Sipeki István (abbahagyta), Szepessy Róbert (SZTK-Erima), Tisza Kálmán (Jászberény – kölcsönbe), Tóth Zoltán (Ceglédi VSE), Zsótér Donát (Videoton – kölcsönből vissza)
Kiszemeltek: –

 

Legfrissebb hírek

A Csákvár korábbi szakvezetője vette át a Szeged-Csanád Grosics Akadémia irányítását

Labdarúgó NB II
10 órája

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Már nem Laczkó Zsolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.10.13. 11:54

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33