NB II: a Tiszakécske is hamarosan elkezdi az edzéseket

F. B.F. B.
2020.04.30. 20:53
null
Még nem jött el az idő, hogy Lucsánszky Tamás újra csapatot irányítson (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Tiszakécskei LC-nél is hamarosan megkezdődhet a közös munka – számolt be róla a klub honlapja.

 

Nyilas Elek, a klub szakmai igazgatója a klubhonlapon elmondta, hogy – a csütörtöki kormányrendelet adta lehetőséggel élve – jövő hétfőn az összes játékoson és a velük dolgozó stábtagokon, közvetlen munkatársakon is elvégzik a koronavírus-teszteket, melyeknek kedden lesz meg az eredménye. Ezt követően szerdán, remélhetőleg teljes létszámmal folytatódhat a közös munka, a felkészülés az NB II-es bajnokság folytatására.

Korábban hírt adtunk róla, hogy Virágh Ferenc helyett a legutóbb az MTK-nál dolgozó Lucsánszky Tamás lesz a csapat új edzője, de mostanra kiderült, hogy még sincs edzőváltás a kécskeieknél.

Bár a közelmúltban többször is beszélgettem a klub vezetőivel, nem jutottunk el odáig, hogy a csapat vezetőedzője legyek – mondta az NSO-nak Lucsánszky. – Korábban egyébként több klub részéről is voltak puhatolózások, de ezekből nem született megállapodás.”

A Tiszakécske gyengén szerepel a másodosztályban, 27 bajnokin 26 pontot szerzett, ezzel a kiesést jelentő 18. helyen áll. Az együttes tavaly nyáron Simon Antallal kezdte el a bajnokságot, de az őszi szezon derekán megváltak a trénertől, helyette Virágh Ferenc előbb megbízott edzőként, majd vezetőedzőként irányította a csapatot a koronavírus-járvány miatti márciusi kényszerszünetig.

Legfrissebb hírek

Fehérvári győzelmével feljutott a Vasas az élvonalba, fontos pontokat szerzett a Budafok és a Szentlőrinc – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2 órája

A Kecskemét kiütötte a Tiszakécskét a vármegyei derbin

Labdarúgó NB II
4 órája

Gyors gólváltás után ikszelt az Ajka Mezőkövesden

Labdarúgó NB II
4 órája

Két gólt lőtt a Vasas a hajrában Fehérváron, és feljutott az NB I-be

Labdarúgó NB II
4 órája

A Budafok kihasználta a Szeged enerváltságát, rossz sorozatát megszakítva sokat tett a bennmaradásért

Labdarúgó NB II
4 órája

Félpályás szabadrúgásgóllal vette el végleg a Lőrinc a BVSC kedvét

Labdarúgó NB II
6 órája

Nincs szükség második ülésre, lezárult az MLSZ licenceljárása

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 15:05

Már jól van az eszméletét vesztő ajkai kapus, és várja a visszatérést

Labdarúgó NB II
2026.04.20. 23:20
Ezek is érdekelhetik