NB II: közel a visszatéréshez a Budafok gólerős támadója

F. B.F. B.
2019.10.18. 07:46
A labdarúgó NB II-ben szereplő Budafoki MTE támadójának, Horváth Rolandnak a térdsérülése már a múlté, a játékos teljes intenzitással edz és készül az MTK elleni vasárnapi bajnokira – számolt be róla a klub honlapja.

„Attól kezdve, hogy kiderült, nem annyira nagy a baj, végig pozitív voltam” – mondta a klubhonlapon a nyáron Gyirmótról érkezett Horváth Roland, akinek térde augusztus végén, a Dorog elleni idegenbeli mérkőzésen sérült meg, miután az ellenfél játékosa véletlenül ráesett a lábára.„Attól kezdve, hogy kiderült, nem annyira nagy a baj, végig pozitív voltam” – mondta a klubhonlapon a nyáron Gyirmótról érkezett Horváth Roland, akinek térde augusztus végén, a Dorog elleni idegenbeli mérkőzésen sérült meg, miután az ellenfél játékosa véletlenül ráesett a lábára.

Azóta több mint hat hét telt el, a 25 éves támadónak végig kellett járnia a rehabilitáció szakaszait.

„Balogh Barna erőnléti edzővel a térdem stabilizálása mellett nagy hangsúlyt fektettünk a lábam, illetve a felsőtestem megerősítésére is. A legnehezebb pillanatokban az tartotta bennem a lelket, hogy nem kell fél évet vagy akár még többet kihagynom. Azt kívánom, ez legyen a legkomolyabb sérülésem a pályafutásom során.”

Horváth Roland múlt hét pénteken és szombaton már a társakkal együtt edzett, ezen a héten pedig teljes intenzitással dolgozik a csapattal. A csatár ebben az idényben öt bajnokin két gólig jutott, de két idénnyel korábban a Budaörs színeiben 10-szer volt eredményes az NB II-ben.

Az NSO úgy tudja, hogy Csizmadia Csaba, a Budafok vezetőedzője sérülés miatt továbbra sem számíthat Vass Máté és Mervó Bence játékára.

A Budafok az NB II 13. fordulójában vasárnap 18 órától az MTK otthonában lép pályára.

Legfrissebb hírek

NB II: Diósgyőri VTK–Kecskeméti TE

Labdarúgó NB II
20 perce

Csertői Aurél győzelemmel debütált Nagykanizsán, az élen álló Soroksár hazai pályán szenvedett vereséget – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
Tegnap, 19:15

A Soroksár otthonában aratott győzelmével mozdult el a kiesőzónából a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
Tegnap, 18:50

Csertői Aurél győzelemmel mutatkozott be a Nagykanizsa kispadján

Labdarúgó NB II
Tegnap, 14:56

Kovács Patrik mesterhármasával győzött Karcagon a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
Tegnap, 14:55

Góllal kezdte, góllal zárta le lőrinci meccsét a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:51

Három piros, két gól, egy kihagyott büntető – feszült meccsen ikszelt egymással az Ajka és a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 16:53

Nincs már veretlen csapat az NB II-ben, a Tiszakécske hazai pályán kapott ki a Viditől

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 16:51