NB II: korábbi magyar gólkirály írt alá a Gyirmóthoz

Vágólapra másolva!
2015.06.18. 00:07
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport Online korábbi információi, hiszen a labdarúgó NB II-ben szereplő Gyirmót FC Győr hároméves megállapodást kötött Simon Attilával, aki Ausztriában, a Wolfsberger AC együttesében futballozott az előző szezonban.

Az MTK-nevelésű csatár itthon játszott többek között a DVTK, az Újpest, a Paks, a ZTE és a Pécs színeiben, Pakson pedig 18 góllal az NB I-ben gólkirályi címet is szerzett. Tavaly nyáron légiósnak állt, a 2014–15-ös bajnokságban az osztrák első osztályú Wolfsberger AC együttesében nyolc bajnokin kapott lehetőséget, de gólt nem szerzett, és szerződése lejártával el is hagyta a csapatot.

„Nagyon örülök a labdarúgó érkezésének, hiszen a támadószekció vezéralakját sikerült igazolnunk – mondta Szentes Lázár szakmai igazgató a klub honlapján. – Simon Attila nagy segítségünkre lesz a feljutásért vívott harcban, és személye is biztosíték lehet arra, hogy újabb kiváló képességű labdarúgókat tudjunk Gyirmótra igazolni.”

Simon Attila elmondta, hogy örült Szentes Lázár hívásának, hiszen Újpesten már dolgoztak együtt, és teljes mértékben azonosulni tud a szakember hitvallásával. Kiemelte, kizárólag egy évben gondolkodik a másodosztályt illetően, és jövő nyáron szeretne a csapattal feljutást ünnepelni.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYIRMÓT FC GYŐRNÉL

Érkezők: Simon Attila (Wolfsberger AC – Ausztria)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Balogh Béla (PMFC), Djordje Kamber (Győri ETO), Koltai Tamás (Győri ETO), Völgyi Dániel (Győri ETO)
Távozók: Graszl Károly (Kisvárda)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Bobál Gergely (Bp. Honvéd, ?), Csemer Gyula (Bp. Honvéd, ?), Fejes János (Bp. Honvéd, ?), Kiss Máté (Győri ETO, ?), Paku Roland (Győri ETO, ?)
Távozhatnak: Cseri Tamás (érdeklődnek iránta: Kisvárda), Magasföldi József (érdeklődnek iránta: Kisvárda)

 

Legfrissebb hírek

Bódi Ádám: A szívünket-lelkünket kitesszük a pályára

Labdarúgó NB I
19 órája

Visszajutott az élvonalba a Kisvárda, kikapott a Vasas, ismét feljutó helyen a Barcika – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 20:48

Bár a győzelem elmaradt, visszajutott az élvonalba a Kisvárda!

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 19:14

A Budafok ellen sem tudott győzni a kiesésre álló Gyirmót

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 18:52

Remek teljesítménnyel tett egy lépést a Csákvár a bennmaradás felé

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 18:47

A végén jött a dráma, a Kazincbarcika legyőzte a Soroksárt – és visszaelőzte a Vasast

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 17:20

Nem hozott gólt a Szeged és a Honvéd csatája

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 16:53

Egyre közelebb a kiesés, kikapott Zuglóban a Tatabánya

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 16:50
Ezek is érdekelhetik