NB II: kétgólos előnyről bukott a ZTE, kínai csapatot vert a PAFC

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.04. 19:57
Számos másodosztályú labdarúgócsapat pályára lépett szombaton felkészülési mérkőzésen. A ZTE hazai pályán már két góllal is vezetett a horvát NK Zagreb ellen, a végén mégis kikapott 3–2-re. A Marbellán edzőtáborozó Puskás Akadémia két góllal megverte a kínai Peking Kuoan együttesét. A Siófok 4–3-as vereséget szenvedett a szintén horvát NK Slaven Koprivnicától, a Kozármisleny le tudta győzni a horvát harmadik ligában szereplő NK Varteks Varazdint. A Békéscsaba döntetlent játszott az ASU Poli Timisoara otthonában, míg a SZEOL az UTA Arad „B”-t verte meg. Hármat vágott a Szeged 2011 a Szolnoknak, a Cegléd pedig az NB III-as Szigetszentmiklóstól kapott ki.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK

ZTE FC–NK Zagreb (horvát) 2–3
Zalaegerszeg, 100
néző
ZTE:
Szappanos (Fadgyas) – Angyal (Rózsa R.), Króner, Forgács (Polényi), Deutsch – Nagy T., Bedi – Babati (Nikitscher), Végh (Ágoston), Ekker (Horváth L.) – Bobál G.
Gólszerző:
Babati, Bobál G., ill. Sehc (2, az egyiket 11-esből), Matijasevic.

NK Varteks Varazdin (Varasd, horvát, III. osztály)–Kozármisleny 0–2
Varasd

Kozármisleny:
Helesfay (Ipacs) – Pajor (Gubacsi), Lantos, Racskó (Marton), Kocsis – Szekszárdi (Kirchner), Horváth B. (Zsebe) – Házi (Beke), Berki I. (Varga M.), Balogh B. – Tóth M. (Udvardi)
Gólszerző:
Beke (11-esből), Horváth B.

Peking Kuoan (kínai)–Puskás Akadémia FC 0−2
Marbella.
PAFC:
Hegedüs L. – Csilus Á., Vanczák, Hegedűs J., Forró – Gyömbér – Prosser, Márkvárt, Sándor Gy., Szatmári L. – Lencse. Csereként pályára lépett: Tóth Balázs, Rétyi, Tar, Tóth Bence, Spandler, Szakály, Nagy Zs., Óvári, Tischler.
Gólszerző
: Forró, Prosser

ASU Poli Timisoara (Temesvár, romániai, II. osztály)–Békéscsaba 1912 Előre 2–2

Temesvár

Békéscsaba:
Ribánszki – Szalai D., Kelemen D., Szélpál N., Fábio – Zelenyánszki, Nagy I., Oláh L., Bényei, Juhász Gy. – Beszterczei. Csereként pályára lépett: Hrabina, Tönkő, Tóth D., Babinyecz
Gólszerző: Madalin, Blănaru, ill. Szalai D., Oláh L.

SZEOL–UTA Arad „B” (Arad, romániai, II. osztály) 2–1
Kiskundorozsma

SZEOL:
Leindler – Fehér, Gál Sz., Ikonomu, Makszimovics – Ferkó, Buzási, Mendebaba, Tomisics – Péter A., Mihály. Csereként pályára lépett: Rostislav, Gajág, Grünvald, Burány, Vágó, Forró, Rácz, Göncző.
Szegedi gólszerző:
Tomisics, Göncző

Két új próbázó lépett pályára a szegedieknél, a 24 éves védő, Gál Szabolcs, valamint a 24 éves középpályás, Ferkó Ádám. Legutóbb mindketten a szintén NB II-es Budaörsben futballoztak.

Siófok–NK Slaven Koprivnica (Kapronca, horvát) 3–4
Hévíz

Siófoki gólszerző:
Berki P., Petneházi, Berde

Mosonmagyaróvár–OFC Russel Gabcíkovo (Bős, szlovákiai, III. osztály) 5–0
Gólszerző:
Laki (3), Bohner, Jasarevic

Cigánd–FK Haniska (Enyicke, szlovákiai, II. osztály) – elmaradt

NB II-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK

Budaörs–Hódmezővásárhely (NB III) 1–1
Budaörs:
Horváth G. – Kinyik, Tányéros Á., Horváth L., Ódé – Menyhárt, Csillag D., Petró, Stieber A. – Horváth R., Bata. Csereként pályára lépett: Ordasi, Egyed, Árvai, Sajbán Máté, Sajbán Miklós, Csobánki, Wild, Marques-Ariosa, Gyurácz
Budaörsi gólszerző:
Stieber A.

Szeged 2011–Szolnoki MÁV 3–0
Gyula

Szeged, 1. félidő:
Szántai – Tóth G., Farkas M., Jagodics, Kasuba – Zabari, Király P., Molnár J., Germán – Andorka, Zádori. 2. félidő: Szántai – Tóth G., Mészáros M., Achim, Kasuba – Pászka, Farkas M., Molnár J., Geiger – Zádori, Balogh G.
Gólszerző:
Andorka, Balogh G., Molnár J.

Csákvár–Vác 2–0
Felcsút, 30
néző.
Vác, 1. félidő:
Szentpéteri – Hegedűs Cs., Dlusztus, Görgényi, Gulyás M. – Tóth B., Tóth G. – Kákonyi, Nagy R., Mátyás – Szenes. 2. félidő: Halasi – Rása, Dlusztus, Tóth F., Major – Tóth B. – Zsolnai R., Nyilas E., Rusvay, Majoros – Balajti
Gólszerző: Molnár Cs. (2 – az elsőt 11-esből)

Szigetszentmiklós (NB III)–Ceglédi VSE 3–2
Szigetszentmiklós
Ceglédi gólszerzők:
Karacs P., Tóth M.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik