NB II: két szerződésbontás, új arcok Nyíregyházán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.24. 12:28
null
Fotó: nyiregyhazaspartacus.hu
Június 30-i hatállyal közös megegyezéssel szerződést bont a klub Nagy Józseffel és Fadgyas Tamással, eközben hétfőn több új játékos is a Nyíregyházával kezdte meg a felkészülést – tudtuk meg az NB II-es labdarúgócsapat hivatalos honlapjáról.

 

Az újak közül Alan Kovác, a pozsonyi származású támadó télen már volt próbajátékon a nyíregyháziaknál, tavasszal pedig az ETO játékosa volt. A Szparival kezdte a felkészülést Wieland Dominik, a legutóbb Jászberényben futballozó ukrán-magyar Svedyuk Alex és a debreceni nevelésű kapus, Csorvási Tamás.

Papp Máté Csákvárról érkezett, a 26 éves középpályás korábban szerepelt Felcsúton és a Videotonban is.

A keret még nem végleges, hétfőn is többekkel egyeztet a szakmai stáb – teszi hozzá a klubhonlap.

A csapatra hathetes felkészülés – benne egyhetes szlovéniai edzőtábor – vár, az első edzőmérkőzés július 3-án lesz a Szolnok ellen.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Papp Máté (Csákvár)
Távozók: Bakos Szabolcs (Budaörs), Fadgyas Tamás (?), Forró Gyula (?), Nagy József (?), Rubus Tamás (Kisvárda), Rokszin Ádám (?)

Legfrissebb hírek

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
Tegnap, 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
Tegnap, 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Szabó István: Nekem is van bőven hiányérzetem

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 09:38

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49
Ezek is érdekelhetik