NB II: két piros, három 11-es, ötgólos rangadót nyert a Misleny

Vágólapra másolva!
2012.09.21. 16:49
Címkék
A labdarúgó NB II Nyugati csoportjának 6. fordulójában a Kozármisleny hazai pályán 3–2-re legyőzte a Tatabányát, így a Puskás Akadémia Gyirmót elleni rangadójáig biztosan az első helyen áll majd. A találkozó krónikájához tartozik, hogy a két tizenegyest is értékesítő hazaiak a 24. perctől kezdve emberelőnyben játszottak Dombai András kiállítása miatt, a 89. percben pedig kiegyenlítődött a létszám, miután Szabó Balázs is piros lapot kapott.

A rangadón a forduló előtt ötödik helyen álló tatabányaiak kezdtek jobban, és már a 8. percben megszerezték a vezetést, miután Móri lövése Balaskóról a hazai kapuba pattant (0–1).

A mérkőzés képe a 24. percben fordult meg: Dombai kapus szabálytalankodott a kilépő Városival szemben, amiért ő piros lapot, a hazaiak büntetőt kaptak, amelyet Koller magabiztosan vágott be (1–1). A Kozármisleny ráadásul a félidő hajrájában újabb tizenegyeshez jutott, Koller pedig ezúttal is a jobb alsóba lőtt (2–1).

A második félidő elején Zsdrál kapott labdát a bal oldalon, és mikor már úgy nézett ki, hogy túlcselezi magát, a kapuba lőtt (3–1).

Az emberelőnyben játszó hazaiak futószalagon dolgozták ki a ziccereket, ezeket azonban sorozatban hagyták ki a támadók, erre pedig kis híján ráfizetett a Kozármisleny: a 85. percben Huszák szépített 11-esből, majd Szabó is a kiállítás sorsára jutott, de tíz a tíz ellen sem tudott újabb gólt szerezni a Tatabánya (3–2).

Móri lövése Balaskóról a hazai kapuba pattant (0–1).

A mérkőzés képe a 24. percben fordult meg: Dombai kapus szabálytalankodott a kilépő Városival szemben, amiért ő piros lapot, a hazaiak büntetőt kaptak, amelyet Koller magabiztosan vágott be (1–1). A Kozármisleny ráadásul a félidő hajrájában újabb tizenegyeshez jutott, Koller pedig ezúttal is a jobb alsóba lőtt (2–1).

A második félidő elején Zsdrál kapott labdát a bal oldalon, és mikor már úgy nézett ki, hogy túlcselezi magát, a kapuba lőtt (3–1).

Az emberelőnyben játszó hazaiak futószalagon dolgozták ki a ziccereket, ezeket azonban sorozatban hagyták ki a támadók, erre pedig kis híján ráfizetett a Kozármisleny: a 85. percben Huszák szépített 11-esből, majd Szabó is a kiállítás sorsára jutott, de tíz a tíz ellen sem tudott újabb gólt szerezni a Tatabánya (3–2).

LABDARÚGÓ NB II
NYUGATI CSOPORT, 6. FORDULÓ
KOZÁRMISLENY–FC TATABÁNYA3–2 (2–1)
Kozármisleny, 500 néző. Vezette: Becséri D. (Lémon, Takács G.)
KOZÁRMISLENY: Sólyom – Nagy J., Balaskó Cs., Tányéros Á., Kiss M. – Karacs (Schmidt, 71.), Szabó B., Koller K., Zsdrál – Városi (Puskás Z., 78.), Boda J. (Kovács T., 62.). Vezetőedző: Márton Gábor
TATABÁNYA: Dombai A. – Almási, Izing, Böjte (Hegedűs N., 55.), Törtei (Domokos B., 44.) – Skriba, Oláh G., Bakos Sz. (Szappanos, 25.), Huszák – Móri, Csovics. Vezetőedző: Csertői Aurél
Gólszerző: Balaskó Cs. (öngól, 0–1) a 6., Koller K. (11-esből, 1–1) a 26., Koller K. (11-esből, 2–1) a 42., Zsdrál (3–1) a 48., Huszák (11-esből, 3–2) a 86. percben
Kiállítva: Dombai A. (Városit buktatta gólhelyzetben) a 23., Szabó B. (második sárga lap után) a 89. percben
MESTERMÉRLEG
Márton Gábor: – Bár ezúttal csak a Tatabányát győztük le, várjunk ismét kritikusaink hozzászólásait. Egyébként csapatunk megérdemelten nyert.
Csertői Aurél: – Két hibából gyorsan eldöntöttük a mérkőzést, elkerülhető tizenegyesekből kaptunk gólokat, de már kezdetben gondjaink voltak a felfogással, pontatlanul játszottunk. Végül hetven percen keresztül tíz emberrel is mindent megtettünk a pontszerzésért.

 

VESZPRÉM FC–ZALAEGERSZEGI TE 1–0 (1–0)
Veszprém, 500 néző. Vezette: Németh Á. (Huszár, Király)
VESZPRÉM: Kiss M. – Nagy Á., Császár (Makrai, a szünetben), Hevesi-Tóth, Bosnjak – Molnár T. (Mosberger, 75.), Fomumbod, Molnár Z., Leitold – Honma, Szabó Zs. (Szöllőskei, 83.). Vezetőedző: Vágó Attila
ZTE: Vlaszák – Simonfalvi, Budovinszky, Kovács G., Hajdú N. – Máté P. (Babati, a szünetben), Szalai T., Nánási (Kocsárdi, a szünetben), Grbics, Frizoni – Krajczár. Vezetőedző: Preisinger Sándor
Gólszerző: Honma (1–0) a 8. percben
MESTERMÉRLEG
Vágó Attila: – Nem játszottunk jól, de a legfontosabbat a három pontot megszereztük.
Preisinger Sándor: – Gyenge első félidő után a fordulást követően mindent megtettünk az egyenlítésért, de egy tucat helyzetből sem sikerült a kapuba találni.
KELETI CSOPORT
DUNAKANYAR-VÁC–BP. HONVÉD-MFA 2–3 (1–2)
Vác, 200 néző. Vezette: Kovács J. Z. (Horváth Z., Hima)
VÁC: Dombó – Rása, Páles, Benke V. (Farkas P., 69.), Króner – Kákonyi (Pap R., 65.), Papp K., Király (Gulyás, 54.), Rusvay – Palásthy N., Berki. Vezetőedző: Mózner János
HONVÉD: Vereczkei – Moga, Remes, Gengeliczki, Novák – Kosztics (Varga M., 54.), Csontos, Futó, Nagy M. – Toe (Erdélyi, a szünetben), Rajics (Nagy G., 75.). Edző: Pári Sándor
Gólszerző: Kosztics (0–1) a 4., Rajics (0–2) a 13., Palásthy N. (1–2) a 19., Rajics (1–3) az 58., Rusvay (2–3) a 78. percben
MESTERMÉRLEG
Mózner János: – Majd kitaláljuk, hogy kell hazai pályán nyerni, most még nem tudom.
Pári Sándor: – A Vereczkei-hágó áthatolhatatlanul magasodott a hazai csapat elé, de szerényen megjegyezném, nekünk is voltak kihagyott helyzeteink.

 

A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Mezőkövesd-Zsóry 5 5 12–5 +7 15
2. Dunakanyar-Vác 6 3 1 2 12–10 +2 10
3. Orosháza FC 5 3 2 11–9 +2 9
4. Budapest Honvéd II-MFA* 6 3 3 10–11 –1 9
5. Békéscsaba Előre 5 2 2 1 12–10 +2 8
6. Ceglédi VSE 5 2 2 1 10–9 +1 8
7. Vasas 5 2 2 1 4–3 +1 8
8. Szeged 2011 5 2 2 1 12–12 0 8
9. Nyíregyháza Spartacus 5 2 2 1 5–5 0 8
10. Putnok VSE 5 2 1 2 8–10 –2 7
11. DVSC-DEAC* 5 2 3 9–9 0 6
12. Újpest FC II* 5 2 3 7–9 –2 6
13. Ferencvárosi TC II* 5 1 1 3 7–7 0 4
14. Kazincbarcikai SC 5 1 1 3 7–11 –4 4
15. Balmazújváros 5 1 4 6–9 –3 3
16. Szolnoki MÁV FC 5 2 3 3–6 –3 2
Az MLSZ versenykiírásának 9. A) pontja szerint:
"Az NB II. osztályú bajnokság befejeztével a bajnokságban résztvevő NB I-es sportszervezetek tartalék csapatai a csapatuk elért eredményétől függetlenül kiesnek az NB III. osztályú bajnokságba"
OSZTÁLYOZÓT JÁTSZHAT BIZTOS KIESŐ
A NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Kozármisleny SE 6 5 1 14–5 +9 15
2. Puskás Akadémia FC 5 4 1 10–5 +5 13
3. Gyirmót FC 5 3 2 10–5 +5 11
4. FC Ajka 5 3 2 5–1 +4 11
5. Tatabánya FC 6 3 1 2 9–7 +2 10
6. Szombathelyi Haladás II* 5 2 2 1 7–4 +3 8
7. Veszprém FC 6 2 2 2 10–10 0 8
8. Soproni Vasutas SE 5 2 1 2 10–6 +4 7
9. Szigetszentmiklósi TK 5 2 3 7–7 0 6
10. Paksi FC II* 5 1 2 2 6–9 –3 5
11. ZTE FC 6 1 2 3 7–11 –4 5
12. Csákvár 5 1 1 3 8–10 –2 4
13. BKV Előre SC 5 1 1 3 4–12 –8 4
14. Kaposvári Rákóczi II* 5 4 1 2–3 –1 4
15. Győri ETO FC II* 5 3 2 7–9 –2 3
16. Bajai LSE 5 5 3–15 –12 0
Az MLSZ versenykiírásának 9. A) pontja szerint:
"Az NB II. osztályú bajnokság befejeztével a bajnokságban résztvevő NB I-es sportszervezetek tartalék csapatai a csapatuk elért eredményétől függetlenül kiesnek az NB III. osztályú bajnokságba"
OSZTÁLYOZÓT JÁTSZHAT BIZTOS KIESŐ

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik