NB II: szalagszakadást szenvedett az U20-as válogatott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.26. 12:00
A Nemzeti Sport Online információi szerint rövid időn belül két súlyos sérülés érte a labdarúgó NB II-ben szereplő Siófok támadóját, Berki Istvánt. Az U20-as válogatottban is bemutatkozó játékosnak a nyáron is a térdével volt gondja, most pedig keresztszalag-szakadást szenvedett.

„A nyáron igazoltam Siófokra, de az első felkészülési mérkőzésen, a Videoton II elleni találkozón térdsérülést szenvedtem – mondta a Nemzeti Sport Online-nak Berki István. – Hat hetet kellett kihagynom. Végigcsináltam a rehabilitációt, így a múlt héten már együtt edzhettem a társakkal. Sajnos az egyik tréningen ártalmatlan szituációban, labdatartás során instabilnak éreztem a térdemet, és a földre rogytam. Utána elmentem MRI-vizsgálatra, majd röntgenre, ahol megállapították, hogy elszakadt a keresztszalagom és a combcsontom is megrepedt. A jövő héten megműtenek, ezt követően féléves kihagyás vár rám, így csak a tavasszal térhetek vissza a pályára."Berki István. – Hat hetet kellett kihagynom. Végigcsináltam a rehabilitációt, így a múlt héten már együtt edzhettem a társakkal. Sajnos az egyik tréningen ártalmatlan szituációban, labdatartás során instabilnak éreztem a térdemet, és a földre rogytam. Utána elmentem MRI-vizsgálatra, majd röntgenre, ahol megállapították, hogy elszakadt a keresztszalagom és a combcsontom is megrepedt. A jövő héten megműtenek, ezt követően féléves kihagyás vár rám, így csak a tavasszal térhetek vissza a pályára."

A 20 éves, váci születésű támadó pályafutása során megfordult a Dunakanyar-Vác, az Egri FC és a Csákvár színeiben is. Az NB I-ben a Puskás Akadémia színeiben mutatkozott be, a felcsútiaktól igazolt a nyáron Siófokra.

A Siófokkal kapcsolatos hír, hogy a szintén hosszú ideje lábadozó középhátvéd, Kovács János már a kerettel edz, ugyanúgy, mint a vállsérülését kiheverő védő, Papp Szilárd.

A szintén középhátvéd Fehér Zsolt és a középpályás Futó Zsombor azonban még nem teljesen egészséges.

A labdarúgó NB II 7. fordulójában az eddig még nyeretlen Siófok pénteken 15.30-kor a Zalaegerszeget fogadja hazai pályán.

A 7. FORDULÓ PROGRAMJA
Péntek:

Siófok–ZTE FC
Szombat:
Szeged 2011–Mezőkövesd
Szigetszentmiklósi TK–Gyirmót FC Győr
Szolnoki MÁV FC–Vasas
Békéscsaba Előre–Balmazújváros
Kaposvár–Ajka
Ceglédi VSE–Csákvár
Soroksár–Sopron

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik