NB II Kelet: öt pontra növelte előnyét a Békéscsaba

Vágólapra másolva!
2012.11.11. 15:29
Címkék
Sorozatban harmadik mérkőzését nyerte meg a Dajka László által irányított Békéscsaba az NB II Keleti csoportjában. A lila-fehérek a Honvéd második csapatának otthonában Sorin Botis góljával szereztek vezetést az első félidő végén, erre a szünet után Vólent Roland válaszolt, de a hajrában Alexandar Randjelovics találata a viharsarkiak győzelmét jelentette.

A Békéscsaba ezzel öt pontra növelte előnyét a táblázat élén.

A vasárnapi játéknap másik mérkőzésén a Balmazújváros lemosta a Szegedet. Híres Gábor együttese a 67. percben már 40-ra vezetett, a szegediek erejéből a hajrában csak a szépítésre futotta.

 

NB II, KELETI CSOPORT
13. FORDULÓ
BP. HONVÉD-MFA–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SE 1–2 (0–1)
Bozsik-stadion, 150 néző. Vezette: Pánczél K. (Hofbauer, Hima)
HONVÉD-MFA: Szemerédi – Lovric, Remes (Fejes J., a szünetben), Debreceni, Gengeliczki – Futó – Nagy M. K., Varga M. (Lengyel Gy., 79.), Csontos, Vidovics – Kosztics (Vólent, a szünetben) Edző: Pári Sándor
BÉKÉSCSABA: Scsekics – Mészáros L., Lengyel D., Botis, Juhász Gy. – Raducu, Varga N., Pozsár, Obot (Makra, 87.) – Randjelovics (Horváth T., 92.), Leucuta Vezetőedző: Dajka László
Gólszerző: Botis (0–1) a 45., Vólent (1–1) a 49., Randjelovics (1–2) a 83. percben
MESTERMÉRLEG
Pári Sándor: – Megtanították nekünk, hogy mindig az erősebb kutya viszi el a csontot. Gratulálok játékosaimnak, mert övék a jövő, és nem csak NB II-es szinten.
Dajka László: – Az erős összeállításban felálló Honvéd ellen végig szervezetten és fegyelmezetten futballoztunk. Egygólos győzelmünk megérdemelt.
BALMAZÚJVÁROS–SZEGED 2011 4–1 (2–0)
Balmazújváros, 600 néző. Vezette: Gyarmati II T. (Demeter, Pápai)
BALMAZÚJVÁROS: Szalma – Bokros, Forgács, Ludánszki I., Németh Á. – Nagy R. (Sárközi, 57.), Szőllősi F., Kónya (Kiss L., 51.), Belényesi (Murák, 77.), Virágh – Urbin Vezetőedző: Híres Gábor
SZEGED: Belecsan – Borbély, Petrók, B. Kapic, Toca (Radnai, 69.) – Farkas Z., Ulviczki, Lisztes, Kis R. (Geiger, 69.) – Varga B. (Kéri, 60.), Jovánczai Vezetőedző: Lóczi István
Gólszerző: Belényesi (1–0) a 8., Urbin (11-esből, 2–0) a 42., Urbin (3–0) a 64., Bokros (4–0) a 67., Ulviczki (4–1) a 83. percben
MESTERMÉRLEG
Híres Gábor: – A pályamunkások sokat dolgoztak a gyep minőségén, hogy jó legyen, csapatom pedig ezt jó játékkal hálálta meg. Győzelmünk egy pillanatig sem forgott veszélyben.
Lóczi István: – A hazai csapat jól játszva, teljesen megérdemelt győzelmet aratott. Ezúttal nagyon gyengén teljesítettünk.

 

A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Békéscsaba Előre 13 7 5 1 27–15 +12 26
2. Orosháza FC 13 7 6 26–26 0 21
3. Dunakanyar-Vác 13 6 3 4 21–18 +3 21
4. Vasas 13 6 3 4 17–15 +2 21
5. Nyíregyháza Spartacus 13 6 3 4 17–16 +1 21
6. Mezőkövesd-Zsóry 13 6 2 5 17–14 +3 20
7. Budapest Honvéd II-MFA* 13 6 2 5 22–21 +1 20
8. Balmazújváros 13 6 1 6 20–18 +2 19
9. Putnok VSE 13 5 3 5 22–22 0 18
10. Ferencvárosi TC II* 13 5 3 5 21–21 0 18
11. Ceglédi VSE 12 4 4 4 24–22 +2 16
12. Szeged 2011 13 4 4 5 21–24 –3 16
13. DVSC-DEAC* 13 4 3 6 21–23 –2 15
14. Szolnoki MÁV FC 13 3 4 6 13–17 –4 13
15. Újpest FC B* 12 4 8 14–23 –9 12
16. Kazincbarcikai SC 13 3 2 8 15–23 –8 11

Az NB II 2012–2013-as szezonjának végén a bajnokságban résztvevő NB I-es sportszervezetek tartalék együttesei a csapatuk elért eredményétől függetlenül kiesnek az NB III-ba.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik