NB II, Kelet: a Szolnok négyet vágott a Honvéd II-nek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.10. 19:42
A labdarúgó NB II 26. fordulójában a Szolnoki MÁV FC hazai pályán 4–2-re legyőzte a Budapest Honvéd II-MFA-t, így megelőzte legyőzöttjét, és feljött az ötödik helyre a Keleti csoportban.

A házigazda az első negyedórát követően két perc alatt kétszer is bevette a Honvéd II kapuját, de a vendégcsapat Ablonczy Gerjén és Kapacina Valer találatával a hajrára kiegyenlített, így 2–2-vel érkeztek a csapatok az utolsó tíz percre, amely során a szolnokiak Nagy István és Szepessy Róbert révén még kétszer eredményesek voltak, így végül 4–2-re nyertek.

Jegyzőkönyv később.

LABDARÚGÓ NB II, KELETI CSOPORT
26. FORDULÓ
SZOLNOKI MÁV–BP. HONVÉD-MFA 4–2 (2–0)

Szolnok, 700 néző Vezette: Erdős (Iványi I., Török K.)
SZOLNOK: Pokorni – Vári, Gyagya, Balogh P., Fritz – Nagy I., Bohner, Busai, Sipeki, Rokszin (Faggyas, 46.; Szepessy R., 86.) – B. Tóth (Balaskó, 70.). Vezetőedző: Kis Károly
BP. HONVÉD-MFA: Vereckei – Pascariu (Erdélyi, a szünetben), Gengeliczki, Fejes J., Csábi M. – Lőrinczi, Varga M., Csontos – Ivancsics (Kapacina, 57.), Del Papa (Ablonczy, a szünetben), Daru. Vezetőedző: Szijjártó István:
Gólszerző: Busai (1–0) a 17., B. Tóth (2–0) a 19., Ablonczy (2–1) a 46., Kapacina (2–2) a 79., Nagy I. (3–2) a 83., Szepessy R. (4–2) a 89. percben
MESTERMÉRLEG
Kis Károly:
– Nagyszerű ellenfelet győztünk le nagy izgalmak közepette, de megérdemelten.
Szijjártó István: – Az eredmény lehetett volna fordított is, ha nem követünk el súlyos egyéni hibákat.

A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Mezőkövesd-Zsóry 26 15 4 7 49–30 +19 49
2. Vasas 26 15 4 7 43–27 +16 49
3. Békéscsaba Előre 26 12 9 5 48–37 +11 45
4. Balmazújváros 26 12 6 8 45–34 +11 42
5. Szolnoki MÁV FC 27 11 6 10 47–41 +6 39
6. Budapest Honvéd II-MFA* 27 11 5 11 48–46 +2 38
7. Szeged 2011 26 10 8 8 38–34 +4 38
8. Nyíregyháza Spartacus 26 11 4 11 32–33 –1 37
9. Ferencvárosi TC II* 26 11 3 12 43–43 0 36
10. Újpest FC B* 26 10 5 11 41–43 –2 35
11. Putnok VSE 26 9 7 10 40–42 –2 34
12. Ceglédi VSE 26 9 8 9 45–44 +1 33
13. Orosháza FC 26 9 3 14 40–52 –12 30
14. Kazincbarcikai SC 26 8 5 13 35–49 –14 29
15. DVSC-DEAC* 26 7 5 14 40–50 –10 26
16. Dunakanyar-Vác 26 6 4 16 22–51 –29 22
Az NB II 2012–2013-as szezonjának végén a bajnokságban résztvevő NB I-es sportszervezetek tartalék együttesei a csapatuk elért eredményétől függetlenül kiesnek az NB III-ba

A Ceglédtől két pontot levontak. A Vácot az MLSZ fegyelmi bizottsága háromszori ki nem állás miatt kizárta. A váciak pályán elért eredményei megmaradnak, minden további meccsüket 3–0-val az ellenfél javára írják jóvá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik