NB II, Kelet: a Csaba ismét rangadót bukott, ezúttal a Vasas ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.13. 18:34
null
Sorin Botis és a Békéscsaba is padlón (Fotó: NS)
Hiába alakított ki a Békéscsaba is több veszélyes helyzetet, gólokat csak a Vasas szerzett a labdarúgó NB II Keleti csoportjának 22. fordulójában, így az angyalföldiek idegenben 2–0-ra győztek, és vezetik a tabellát.

 

A másodosztály Keleti csoportjának listavezetője, a Vasas a harmadik helyen tanyázó Békéscsaba otthonába látogatott. A hazaiak gyengébb formájuk ellenére nem játszottak alárendelt szerepben, mindkét oldalon adódott gólszerzési lehetőség, ám végül nem született gól a szünetig.

A második félidőben a Vasas már veszélyesebb volt ellenfelénél: az 50. percben Cseke rázta le védőjét és lőtte ki a hosszú sarkot, majd a 87. percben Thiago volt önzetlen, és így Wilsonnak már nem volt nehéz dolga az üres kapuba lőnie a labdát. A Vasas 2–0-s győzelmével hét pontra növelte előnyét a Békéscsabával szemben, és vezeti a tabellát a Mezőkövesd előtt.

A hazai pályán játszó Szolnok hiába szerzett vezetést a második félidő elején a Szeged 2011 ellen, Jovánczai Zoltán 70. percben egalizált, majd a 83. percben Tóth Imre büntetője révén a győzelmet is megszerezték a vendégek.

Jól kezdte a mérkőzést Putnokon a Honvéd II, már a 21. percben megszerezte a vezetést, ám a hazai csapat megfordította az állást, és megnyerte a mérkőzést.

LABDARÚGÓ NB II, KELETI CSOPORT
22. FORDULÓ
BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SE–VASAS 0–2 (0–0)

Békéscsaba, 1000 néző. Vezette: Solymosi (Horváth R., Szvetnyik)
BÉKÉSCSABA:
Scsekics – Leucuta, Lengyel D., Botis, Horváth T. (Mendez, 63.) – Raducu, Pozsár (Tolmbaye, 63.), Juhász Gy. – Obot, Randjelovics, Majoros (Hadar, 56.). Szakmai igazgató: Pásztor József
VASAS:
Szatmári Z. – Görgényi, Kárpáti, Nikolov, Kovács D. (Katona M., 25.) – Recklet, Ferkó Á. (Bobo, 46.), Thiago, Cseke – Pisanjuk (Lucas, 66.), Wilson. Vezetőedző: Dirk Berger
Gólszerző:
Cseke (0–1) az 50., Wilson (0–2) a 87. percben.
MESTERMÉRLEG

Pásztor József:
– Jelen pillanatban olyan passzban vagyunk, hogy az ellenfél az első helyzetéből gólt szerez, mi pedig sorra hagyjuk ki a ziccereket.
Dirk Berger: – Mindkét csapat nagyot küzdött, nem volt szép a játék, de megérdemelten nyertünk egy jó csapat ellen.

PUTNOK VSE–BP. HONVÉD-MFA 2–1 (1–1)
Putnok, 400 néző. Vezette: Berke (Farkas B., Kovács II G.)
PUTNOK: Faris – Kelemen L., Kovács R., Bjelkanovics, Polényi – Bene (Matis, 77.), Zabos, Crisan, Mayor (Üveges, 72.) – Monyók, Pavlov (Elek B., 81.). Vezetőedző: Koszta Péter
HONVÉD-MFA: Czuczi – Varga M., Pascariu, Debreceni, Gengeliczki – Futó, Csontos, Lőrinczi, Kapacina – Holender (Del Papa, 57.), Daru (Lengyel Gy., 72.). Edző: Szijjártó István
Gólszerző: Varga M. (0–1) a 21., Monyók (1–1) a 44., Bene (2–1) az 55. percben
Kiállítva: Gengeliczki (gólhelyzetben buktatott) a 90. percben
MESTERMÉRLEG
Koszta Péter: – Nehéz mérkőzés volt. Nagyon fontos győzelmet arattunk.
Szijjártó István: – Az első félidőben eldönthettük volna a mérkőzést, de óriási ziccereket hibáztunk, ráadásul a legrosszabbkor kaptuk az egyenlítő gólt. A második félidő elején újra a kapunkba került a labda, majd futottunk az eredmény után.

SZOLNOKI MÁV–SZEGED 2011 1–2 (0–0)
Szolnok, Véső utca, 1000 néző. Vezette: Takács J. (L. Tóth, Butkai)
SZOLNOK: Pokorni – Vári, Grúz, Mile, Fritz – Lengyel B. (Bohner, 20.), Sipeki, Tamási G., Nagy I. – B. Tóth (Pintér L., 77.), Szepessy (Mundi, 59.). Vezetőedző: Kis Károly
SZEGED: Belecsan – Tóth I., Petrók, B. Kapic, Farkas M. – Sztipancsevics, Ulvicki, Kis R. (Jovánczai, 69.), Farkas Z. – Gomez (Timm, 58.), Varga B. (Kéri, 62.). Vezetőedző: Gálhidi György
Gólszerző: Nagy I. (1–0) a 46., Jovánczai (1–1) a 70., Tóth I. (11-esből, 1–2) a 82. percben
Kiállítva: Mile (a gólhelyzetben fellökte Kérit) a 82. percben
MESTERMÉRLEG
Kis Károly: – Érthetetlen számomra, hogy szabolcsi bírókat küldtek a mérkőzésünkre, s működésüket nem is tudtuk ellensúlyozni.
Gálhidi György: – Büszke vagyok játékosaimra, mert nagyot küzdöttek, és megfordították az eredményt.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Vasas 22 13 3 6 33–23 +10 42
2. Mezőkövesd-Zsóry 21 12 2 7 36–24 +12 38
3. Békéscsaba Előre 22 9 8 5 40–33 +7 35
4. Budapest Honvéd II-MFA* 22 9 4 9 39–37 +2 31
5. Nyíregyháza Spartacus 22 9 4 9 28–29 –1 31
6. Orosháza FC 21 9 3 9 35–38 –3 30
7. Szeged 2011 21 7 8 6 31–30 +1 29
8. Balmazújváros 19 8 4 7 31–26 +5 28
9. Kazincbarcikai SC 22 8 4 10 32–35 –3 28
10. Ceglédi VSE 20 7 8 5 35–30 +5 27
11. Szolnoki MÁV FC 22 7 6 9 28–31 –3 27
12. Putnok VSE 21 7 6 8 33–37 –4 27
13. Újpest FC B* 21 8 2 11 29–39 –10 26
14. Ferencvárosi TC II* 20 7 3 10 31–35 –4 24
15. DVSC-DEAC* 21 6 5 10 31–31 0 23
16. Dunakanyar-Vác 21 6 4 11 22–36 –14 22
Az NB II 2012–2013-as szezonjának végén a bajnokságban résztvevő NB I-es sportszervezetek tartalék együttesei a csapatuk elért eredményétől függetlenül kiesnek az NB III-ba

A Ceglédtől két pontot levontak. A Vácot az MLSZ fegyelmi bizottsága háromszori ki nem állás miatt kizárta. A váciak pályán elért eredményei megmaradnak, minden további meccsüket 3–0-val az ellenfél javára írják jóvá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik