HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2019.01.10 19:28 Frissítve: 2019.01.10 20:10

NB II: itt a fordulat, az ETO visszavette kirúgott edzőjét!

A csakfoci.hu csütörtök este arról tudósított, hogy a napokban menesztett másodedző, Stark Péter visszatér az ETO FC Győrhöz. A korábbi 19-szeres válogatott labdarúgó a klub utánpótlásában dolgozik majd.

 

Stark Péter nagy médiavisszhangot kiváltó kényszerű távozásáról a napokban beszámoltunk. A csütörtöki fordulatról Stark a következőket mondta a csakfoci.hu-nak:

„A mai napon volt egy négyszemközti beszélgetésem Mányi József tulajdonos úrral, aki elmondta, szembesült az anyagi hátteremmel, valamint azzal is, hogy egyedül kell felnevelnem a két kisfiamat egy garzonban, majd ezek után úgy döntött, hogy visszavesz az utánpótlásba.”

A napokban magát csomagfuvarozásban próbára tevő Stark az edzői képesítése lejártáig, az év végéig tervezi az edzősködést az ETO-nál.

„Utána már nem szeretnék edzőként dolgozni a magyar fociban. Továbbra is tartom magam ahhoz, amit korábban mondtam, az élet más területén szeretnék helytállni.”

Az ETO ügyvezető igazgatója, Soós Imre megerősítette a portálnak: nehéz anyagi helyzetére tekintettel visszavették Starkot, és álláslehetőséget biztosítanak neki „a végzettségének megfelelő munkakörben”.

2018.12.19 16:29:09

Labdarúgó NB II FÜZESI BÁLINT

Szepessyvel remekelt a Gyirmót, Waltnerrel a Kaposvár • Az ETO és a Szpari sem javult igazán a trénercsere után • Várhidit kritizálták Óváron.

2018.12.02 00:03:29

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

A Kaposvár fölényesen nyert Soroksáron • Négyet vágott a Dorog • Kiesési helyosztót nyert a Budafok.