NB II: három játékost kapott kölcsön a Csákvár a PAFC-tól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.06.21. 14:48
Kocsis Bence, Mim Gergely és Sipos Zoltán a Puskás Akadémiától a labdarúgó NB II-ben szereplő Aqvital FC Csákvárhoz kerül kölcsönbe – számolt be róla a klub honlapja.

Idén nyáron ismét a Puskás Akadémiától kap kölcsön játékosokat a felcsútiak fiókcsapata, az Aqvital FC Csákvár.

„Mivel évek óta az akadémián dolgoztam, ismerem a felhozatalt, így nem volt nehéz szemezgetni azok között, akik megértek az előrelépésre – mondta a klub honlapján a csapat új vezetőedzője, Visinka Ede. – Három olyan fiatal kerül most Csákvárra, akik meghatározó tagjai voltak a tavasszal az NB III Nyugati csoportjában bronzérmet szerzett Puskás Akadémia II-nek. Az U18-as válogatott tagja Kocsis Bence, aki első felnőtt idényében 7 góllal járult hozzá a dobogós helyezéshez. A 20 éves, szintén támadó középpályás Mim Gergely huszonhat bajnokin lépett pályára, ezeken 4 gólt szerzett, míg a 18 éves középpályás, Sipos Zoltán huszonháromszor kapott lehetőséget kezdőként a felnőttek között. Hétfőn mindhárman velünk kezdik meg a felkészülést Csákváron.”

A csákváriak kapusposztra is keresnek még játékost, de az biztos, hogy az élő szerződéssel rendelkező Markek Tamás és Hermány Bence marad a klubnál.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A CSÁKVÁRNÁL*
Érkezők: Csató Martin (Dorog), Kocsis Bence (Puskás Akadémia II – kölcsönbe), Mim Gergely (Puskás Akadémia II – kölcsönbe), Sipos Zoltán (Puskás Akadémia II – kölcsönbe), Tányéros Ádám (Budaörs)
Távozók: Baracskai Roland (Mezőkövesd – kölcsönből vissza), Baranyai Ádám (Kisvárda), Csilus Ádám (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Csonka Bonifác (FK Miercurea Ciuc / Csíkszereda – Románia), Daróczi Zoltán (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza, onnan Vasas),Dulló Martin (?), Molnár Csaba (Budaörs), Papp Máté (Nyíregyháza Spartacus), Simon Márk (Paks – kölcsönből vissza), Tóth Balázs (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza)

Legfrissebb hírek

Csertői Aurél győzelemmel debütált Nagykanizsán, az élen álló Soroksár hazai pályán szenvedett vereséget – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
18 órája

A Soroksár otthonában aratott győzelmével mozdult el a kiesőzónából a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
18 órája

Galéria: piros lap és két gól a hajrában a Puskás Akadémia és a Debrecen meccsén

Labdarúgó NB I
20 órája

Csertői Aurél győzelemmel mutatkozott be a Nagykanizsa kispadján

Labdarúgó NB II
22 órája

Kovács Patrik mesterhármasával győzött Karcagon a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
22 órája

Góllal kezdte, góllal zárta le lőrinci meccsét a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:51

„Az én adottságaimmal is lehet magas szinten védeni” – interjú Lehoczki Bendegúzzal

Képes Sport
Tegnap, 12:23

Három piros, két gól, egy kihagyott büntető – feszült meccsen ikszelt egymással az Ajka és a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 16:53