NB II: fiatal támadóval között szerződést a Nyíregyháza

F. B.F. B.
2020.09.03. 16:31
Megállapodott a 18 éves Kecskeméti Péterrel a labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus vezetősége, így a támadó a szabolcsiaknál folytatja a pályafutását – számolt be róla a klub honlapja.

Kecskeméti Péter visszatért a Nyíregyházához. A 18 éves játékos a helyi Bozsik Akadémiában kezdte a pályafutását, majd a Honvédhoz került 2015-ben. Az első profi szerződését a Ferencvárostól kapta két évvel ezelőtt, a zöld-fehéreknél az U19-es együttesben játszott. Legutóbb – az előző idényben – az NB III-as DVTK II-ben szerepelt, négy bajnokin kapott lehetőséget.Kecskeméti Péter visszatért a Nyíregyházához. A 18 éves játékos a helyi Bozsik Akadémiában kezdte a pályafutását, majd a Honvédhoz került 2015-ben. Az első profi szerződését a Ferencvárostól kapta két évvel ezelőtt, a zöld-fehéreknél az U19-es együttesben játszott. Legutóbb – az előző idényben – az NB III-as DVTK II-ben szerepelt, négy bajnokin kapott lehetőséget.

Nyáron a Gesztely elleni felkészülési mérkőzésen már tesztelte a Nyíregyháza Spartacus, amelynek szakmai stábjára jó benyomást tett, most pedig mindenben megállapodtak a felek, így szerződést kötött vele a klub.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Farkas Aurél (Kaposvári Rákóczi), Fejér Béla Csongor (romániai, Sepsi OSK – Románia, kölcsönbe) Galambos Ádám (Csákvár), Jánvári Gábor (BFC Siófok), Kalocsai László (Mezőkövesd-Zsóry II), Kecskeméti Péter (DVTK II), Papucsek Barna (szabadon igazolhatóként, legutóbb Balmazújváros), Vasziljevics Nikola (Szeged-Csanád GA U19), Yasin Hamed (szudáni-magyar, szabadon igazolhatóként, legutóbb Sepsi OSK – Románia)
Távozók: Ásványi Balázs (Szeged-Csanád GA), Forgács Dávid (Paks, onnan Szentlőrinc, kölcsönbe), Kulcsár Hunor (Tiszaújváros – ismét kölcsönbe), Pejovics Danilo (szerb-magyar, Szeged – szabadon igazolhatóként), Matyi Zoltán (Sajóbábony – kölcsönbe), Motkó Benjamin (Tállya – ismét kölcsönbe), Nagy Máté (Tállya – kölcsönbe), Szekszárdi Tamás (Szolnok), Talabér Attila (Kozármisleny)

Legfrissebb hírek

Az Újpest játékosa 25 évesen felhagyott a profi futballal – magyar tehetségeket segítene külföldi szerződéshez

Labdarúgó NB I
2026.04.07. 17:30

A vehemensebb Fradi-edző, Robbie Keane húzásai jöttek be

Labdarúgó NB I
2026.04.07. 09:48

Helycsere az élen: kihasználta a Honvéd botlását a kiütéses sikert arató Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 21:01

Hajrában elért góllal a Tiszakécske legyőzte és letaszította a tabella éléről a Honvédot

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 18:57

Utolsó pillanatban szerzett góllal gyűjtötte be a pontokat a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 18:50

A Soroksár nyerte a pesti rangadót, és elmozdult a kiesőzónából

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 18:50

Hursán duplájával kétgólos hátrányból kapaszkodott vissza a Békéscsaba

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 18:49

Kiütötte a Vasas a Szegedet, és újra vezeti az NB II tabelláját

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 18:45
Ezek is érdekelhetik