VAJDA GYÖRGY 2020.09.15 11:36 Frissítve: 2020.09.15 11:41

NB II: Ferenczi nem fricskának szánta a Vasas elleni játékát

Több mint két év kihagyás után ismét pályára lépett a labdarúgó NB II-ben Ferenczi István, a korábbi csapata ellen becserélt siófoki erőnléti edző azonban azt mondja, nem fricskának szánták a Vasas elleni játékát.

Ferenczi István (középen) a 89. percben állt be a gólszerző Gaál Bálint helyett (Fotó: Somogyi Hírlap/Németh András)

 

Egyelőre nem segített a Vasason az edzőcsere: a Bene Ferencet váltó Schindler Szabolcs sem rázta fel a társaságot, vereséggel mutatkozott be az angyalföldi együttes kispadján. A szervezetten és lelkesen futballozó BFC Siófok 2–0-ra nyerte meg a vasárnapi bajnokit, ám nemcsak a győzelem miatt marad emlékezetes a mérkőzés, hanem mert a 89. percben a hazai együttesben csereként pályára lépett Ferenczi István, akit egy esztendeje éppen a Vasastól tanácsoltak el, hétfőn töltötte be a 43. éltévét.

„Ha valaki azt hiszi, fricskának szántuk a beállást, az bizony téved    – nyilatkozta lapunknak a siófokiak erőnléti edzője. – Gál István vezetőedző már a sorsolás után jelezte, a Vasas ellen nem csupán edzőként, hanem játékosként is számít rám. Elfogadtam a kihívást, a klub pedig elintézte a játékengedélyemet, és abban maradtunk, ha a vezetőedző úgy érzi, a pályán is a segítségére lehetek a csapatnak, szól. Bár legutóbb, a Szeged-Csanád ellen indokoltabb lett volna a pályára lépésem, hiszen ha ott vagyok, talán sikerül egyenlítenünk, mert hiába íveltük a labdát a kapu elé, a szegedi védelem magassági fölényben volt. Végül nem neveztek arra a meccsre, a hét elején viszont már együtt készültem a játékosokkal, akiknek az erőléti edzőjük vagyok. Különös érzés fogott el, boldoggá tett, hogy újra labdarúgónak érezhettem magam, s akkor még ott volt a Vasas-tábor fogadtatása, bevallom, elérzékenyültem, amikor a nevemet harsogták a lelátón.”

Ferenczi István elmondta, több mint két éve futballozott legutóbb (2018. április 21-én a gól nélküli döntetlennel végződő Vasas–Mezőkövesd bajnokin), ennek ellenére jó erőben érzi magát, köszönhetően az egészséges életmódnak, a hosszú távú futásoknak, no meg annak, hogy edzéseken gyakran beáll a játékosok közé.

„Azt mondják, a hetvenhetes az egyik legjobb évjárat   – folytatta mosolyogva a játékosedző. – Vayer Gábor és Kenesei Krisztián jelenleg is aktív, de Stark Péter és a korosztályomból többen is nyugodtan futballozhatnának még. A jelek szerint jók a génjeink, ennek és az edzettségi állapotunknak köszönhetően sikerült meghosszabbítanunk a pályafutásunkat, bár nyilván szerencse is kellett hozzá, hiszen súlyos sérülés nem ért bennünket a pályánk során.”

Az egy éve még a Vasas alkalmazásában álló, majd Szombathelyről Siófokra kerülő szakember beszélt az angyalföldi helyzetről is.

„Tele a keret remek labdarúgóval  – magyarázta Ferenczi István   –, és ez bizony feszültséget szülhet az öltözőben. Immár kívülállóként ezt érzékelem, no és azt, hogy mi vasárnap sokkal motiváltabban, egységesebben, szervezettebben futballoztunk, mint az élvonalbeli álmokat szövögető Vasas.”

A 43 éves szakember tele van tervekkel, szeretné, ha a Siófok meghatározó együttese lenne a második vonalnak, azontúl pedig már készül az őszi Ultrabalaton futóversenyre, s egyedül szeretné teljesíteni a 221 kilométeres távot.

EMLÉKEZTETŐ
LABDARÚGÓ NB II, 8. FORDULÓ
BFC Siófok–Vasas FC 2–0 (2
–0)
Siófok, Városi Stadion, 1000 néző. Vezette: Szilasi Szabolcs (Kulman Tamás, Mohos Milán)
SIÓFOK: Hutvágner – Izing, Jagodics B., Horváth M. – Polényi, Erdélyi B., Tajthy T., Balogh B. (György N., 90.), Kiss B. – Elek B. (Horváth P., 60.), Gaál B. (Ferenczi I., 88.). Vezetőedző: Gál István
VASAS: Jova – Csató M. (Balajti, 65.; Birtalan 81.), Litauszki, Tóth B. – Hinora, Hidi M. S., Viczián, Szatmári L. (Pekár, a szünetben), Silye – Radó, Feczesin. Vezetőedző: Schindler Szabolcs
Gólszerző: Izing (2.), Gaál B. (16.)
MESTERMÉRLEG
Gál István: –
Taktikai okokból cseréltük be Ferenczi Istvánt a hajrában, reméltük, csatárunk és egyben erőnléti edzőnk biztonságot tud adni a csapatnak. A második félidőben magunkra húztuk a Vasast, de összességében teljesen megérdemelten nyertünk. Végre nem kaptunk gólt, ez mindenképpen pozitívum.
Schindler Szabolcs: – Sokat gyakoroltuk a szöglet- és szabadrúgások kivédekezését, mégis ebből kaptunk gólt. Az első félidőben nagyon gyengén játszottunk, kevés párharcot vívtunk meg sikeresen, sokkal többet kell harcolnunk és küzdenünk. A mentalitással nem voltam elégedett, olykor bujkáltunk a labda elől. Nem fogadkozni kell, hanem futballozni. 

 

2020.10.20 12:47:53

Labdarúgó NB II MÁDI JÓZSEF

Győzelmével a harmadik helyre ugrott a Gyirmót, amely korai góllal nyert Szegeden.

2020.10.18 22:59:31

Labdarúgó NB II PUM ANDRÁS

Medgyes Zoltán góljára Vitális Milán hatalmas bombával válaszolt.

2020.10.18 00:40:46

Labdarúgó NB II RÁDIN MÁRKÓ

A születésnapos Bódi Ádám duplázott, majd Pintér Ádám alakította ki a 3–0-s végeredményt.

2020.10.16 21:44:42

Labdarúgó NB II PATAI GERGELY

Második győzelmét ünnepelhette a Vasas Schindler Szabolcs vezetésével, Radó duplája mellett Hinora és Vernes volt eredményes.

2020.10.16 23:14:00

Labdarúgó NB II MÁDI JÓZSEF

Újabb hazai sikert aratott a Szeged-Csanád GA, amely a győztes találatot a hajrában szerezte meg.