NB II: Ferenczi István csatlakozott a siófoki stábhoz

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.07.21. 21:06
null
Ferenczi István tavasszal a Haladásnál dolgozott hasonló beosztásban (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)
Ferenczi István személyében új erőnléti edzőt szerződtetett a Siófok – tudtuk meg az NB II-es labdarúgócsapat hivatalos honlapjáról.

A korábbi kilencszeres válogatott labdarúgó korábban dolgozott már erőnléti edzőként a Vasasnál, legutóbb pedig a Haladásnál.

„A Vasas erőnléti edzőjeként megtapasztaltam, hogy nagyon jól össze van rakva a csapat, amikor döntetlent játszottunk a Fáy utcában, és nem nekünk állt a zászló – mondta a siófokiakról Ferenczi István a klubhonlapnak. – Jó lenne, ha ez az egységesség az előttünk álló bajnokságra is így maradna, és egy kis pluszsegítséggel én is hozzá tudnék járulni a sikeres szerepléshez.”

A félbeszakított bajnokság, a rengeteg kihagyás mindenkinek sok borsot tört az orra alá, nehéz volt ezt a hosszú időszakot átvészelni, és emiatt a felkészülés is nehezebb – véli Ferenczi.

„Nyilván az elején fáradtabbak voltak a játékosok, de két hét múlva kezdődik a bajnokság, most már próbálunk mindenkit frissíteni. Augusztusban sok mérkőzés lesz, és ott kell majd jó állapotban, jó formában lenni, és természetesen jól teljesíteni!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik