NB II: egy hajszálon múlt az SZTK kapusának élete, de már kiengedték a kórházból

2010.12.02. 14:00
Címkék
A labdarúgó NB II-ben szereplő Szigetszentmiklósi TK kapusának, Szabó Kálmánnak az élete egy hajszálon múlt, miután szénmonoxid-mérgezést kapott, de azóta már jobban van a fiatal futballista, és ma kiengedték a kórházból.
„Ijesztő volt, amikor felébredtem, nagyon rosszul éreztem magam, minden kiesett a kezemből – mondta Szabó Kálmán, aki immár jól van. – Szerencsére valamiért eszembe jutott a szénmonoxid mérgezés, és előbb kinyitottam a terasz ajtaját, majd ki is mentem. Aztán a szomszédot kértem meg, hogy hívjon mentőt. Az orvos először infarktusra gyanakodott, de az első vizsgálatok alapján kiderült, hogy a szervezetemben tízszer annyi a szénmonoxid, mint normális esetben lenne. Azt mondták, ha nem lennék sportoló, akkor nem biztos, hogy felébredtem volna. Szerencsém volt. Köszönöm mindenkinek a segítséget, és az aggódó telefonhívásokat, üzeneteket” – nyilatkozta Szabó a klub hivatalos honlapjának.
Legfrissebb hírek

Enzo Fernández a Manchester Citynél folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
34 perce

Már nem Tóth Balázs, hanem másik kapus megszerzésén gondolkodik a Celtic – sajtóhír

Minden más foci
1 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém férfi és az FTC női kézilabdacsapata

Minden más foci
1 órája

Corbu Máriusz: Ha lehetett volna, a pályán alszom; Bolla Bendegúz: Mindig lesz olyan, aki kritizál valamiért

E-újság
1 órája

Ha akarom, vemhes – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Tiszta forrásból – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Ndiayét bejelentette a City, Gazdag a New Englandbe igazolt – ez történt a nyári transzferidőszak hajrájában

Minden más foci
2 órája

Olasz Kupa: továbbjutás után menesztették az edzőt

Olasz labdarúgás
2 órája