A második félidőben bedarálta a Loki a Szegedet

Bereczky BenceBereczky Bence
Vágólapra másolva!
2020.08.26. 19:25
null
Bódi lövése a kapufán csattant (Fotó: Kovács Péter, Hajdú-Bihari Napló)
A labdarúgó NB II 6. fordulójában a Debreceni VSC a még nyeretlen Szegedet fogadta. A Lokinak sikerült kijavítania a Gyirmót elleni botlást, és gyengébb első félidőt követően, a második játékrészben meggyőző játékkal tartotta otthon a három pontot (3–0).

 

LABDARÚGÓ NB II
6. FORDULÓ
DEBRECENI VSC–SZEGED-CSANÁD GA 3–0 (0–0)
Debrecen,
Nagyerdei Stadion, 3380 néző. Vezette: Antal Péter (Garai Péter, Márkus Péter)
DVSC: Zöldesi – Kinyik, Szatmári, Poór – Bényei Á. (Baráth P., 63.) – Kundrák (Sós B., a szünetben), Bódi, Ferenczi J. – Bárány, Tischler (Varga K., 72.), Szécsi M. Vezetőedző: Kondás Elemér
SZEGED:
Varga B. – Ódor, Szilvási, Moga, Mohl – Oláh G., Simon Á. (Dobronoky, 72.) – Jovanovics (Gréczi, 79.), Germán, Varga Sz. – Dobos Á. (Takács T., 67.). Vezetőedző: Dobos Barna
Gólszerző: Bárány (57.), Ferenczi J. (66.), Baráth P. (81.)
MESTERMÉRLEG
Kondás Elemér: – Olyan meccs volt, mint amilyet vártunk, masszívan játszó ellenféllel találkoztunk. Már az első félidőben megpróbáltuk megbontani a Szeged védekezését, de a két kapufán kívül nem voltak lehetőségeink. A szünet után váltottunk, majd az első gól felszabadította a csapatot. A hajrában tovább növelhettük volna előnyünket, de ne legyünk elégedetlenek, örüljünk a győzelemnek, amely fontos volt a vasárnapi vereség után. Köszönjük szurkolóinknak a biztatást, sokat segítettek a csapatnak!
Dobos Barna: – Az első félidőben szervezetten játszottunk, bár szerettem volna, ha kicsit többet tudunk kijönni, de ez Debrecenben nem könnyű. Igaz, volt egy lehetőségünk Germán Tamás helyzeténél, de ez kimaradt. A szünet után több egyéni hibát követtünk el, s ez nem fér bele, különösen a DVSC ellen nem.

Tischlernek (pirosban) ezúttal nem sikerült betalálnia (Fotó: Kovács Péter/Hajdú-Bihari Napló)
Tischlernek (pirosban) ezúttal nem sikerült betalálnia (Fotó: Kovács Péter/Hajdú-Bihari Napló)

ÖSSZEFOGLALÓ

Mindkét együttesnek volt mit bizonyítania szurkolóinak a mérkőzésen, hiszen a DVSC múlt vasárnap vereséget szenvedett Gyirmóton, a Szeged pedig nyeretlen volt a forduló előtt.

A Loki kezdte jobban a találkozót, mezőnyfölényben játszottak a hazaiak, először Tischler, majd Bódi jutott kapufáig. Hiába uralta a mérkőzést a Debrecen, a félidő vége előtt bealudtak a hazai védők, és csak a szerencsének volt köszönhető, hogy nem szerezte meg a vezetést a vendégcsapat. A gól nélküli első félidő után magasabb sebességi fokozatba váltott a Loki, aminek meg is lett az eredménye: az 57. percben Ferenczi beadása után Bárány fejelt a szegedi kapuba. 1–0

Szűk 10 perc múlva már a Loki csatára szolgálta ki Ferenczit, aki 17 méterről kilőtte a bal alsó sarkot. 2–0

Dobos Barna csapata a második debreceni találat után próbált támadóbban fellépni, de nagyobb helyzetet nem dolgoztak ki a szegediek. Ami nem sikerült az egyik oldalon, a másikon igen, a fiatal Baráth növelte háromgólosra a hazai előnyt. 3–0

AZ ÁLLÁS
1. Debreceni VSC641111–2+913
2. Szolnoki MÁV FC64117–5+213
3. FC Ajka64214–4+1012
4. Gyirmót FC Győr64210–6+412
5. Szombathelyi Haladás632112–6+611
6. Dorogi FC63217–70 11
7. Nyíregyháza Spartacus63125–3+210
8. Békéscsaba 1912 Előre6247–5+210
9. Budaörs6339–8+19
10. Vasas FC623112–9+39
11. Pécsi MFC62317–4+39
12. BFC Siófok621310–15–57
13. Szentlőrinc62137–12–57
14. Kazincbarcika SC61326–7–16
15. ETO FC Győr61326–8–26
16. Soroksár SC61233–6–35
17. Kaposvári Rákóczi FC6427–10–34
18. Debreceni EAC6154–10–63
19. FC Csákvár6334–13–93
20. Szeged-Csanád Grosics Akadémia6243–11–82

6. FORDULÓ
Augusztus 26. (szerda)
Budaörs–Vasas FC 3–1
Szentlőrinc–Kaposvári Rákóczi FC 3–1
DVSC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 3–0
Szolnoki MÁV FC–DEAC 1–0
BFC Siófok–Gyirmót FC Győr 2–1
Szombathelyi Haladás–FC Ajka 1–0
Aqvital FC Csákvár–PMFC 0–0
Békéscsaba 1912 Előre–Soroksár 1–1
Kazincbarcika SC–Dorogi FC 1–1
ETO FC Győr–Nyíregyháza Spartacus 1–0

A debreceniek harmadik gólja (Fotó: Kovács Péter/Hajdú-Bihari Napló)
A debreceniek harmadik gólja (Fotó: Kovács Péter/Hajdú-Bihari Napló)

A harmadik Loki-gól után szétesett kicsit a Tisza-parti alakulat, sorra dolgozták ki a helyzeteket a cívisvárosiak, újabb találat azonban nem született.

Győzelmével a DVSC továbbra is hibátlan a Nagyerdei Stadionban, a Szegednek pedig továbbra is várnia kell első győzelmére.

PERCRŐL PERCRE


Véget ért a mérkőzés, 3–0-ra nyert a DVSC. A hosszabbításban rohamozott a Loki, újabb gólt azonban nem sikerült szerezni a hazaiaknak. Köszönjük megtisztelő figyelmüket!

91. perc: Kinyik lövése csattant a jobb oldali kapufán.

90. perc: Varga Kevin lövését védte Varga Bence.

Háromszor ünnepelhettek gólt a Loki játékosai (Fotó: Kovács Péter/Hajdú-Bihari Napló)
Háromszor ünnepelhettek gólt a Loki játékosai (Fotó: Kovács Péter/Hajdú-Bihari Napló)

81. perc: GÓÓL!!! 3-0-ra vezet a DVSC! Baráth kényszerítőzött Báránnyal, majd 17 méterről lőtt kapura. Lövése megpattant egy szegedi védőn, becsapva ezzel a már elvetődő Varga Bencét. 3–0

79. perc:
Utolsó cserelehetőségét is kihasználja Dobos Barna. Gréczi jön be Jovanovics helyett.

72. perc: Mindkét szakvezető cserél. A Lokinál pályán Varga Kevin, Tischler helyett, a vendégeknél Simon Ádámot váltja Dobronoky.

67. perc: Szegedi csere: Dobos helyett Takács Tamás a pályán.

66. perc:
Megduplázta előnyét a DVSC! Jovanovic vesztett labdát a félpályánál, a hazaiak remekül végigvitt kontrája után Ferenczi lőtte ki 17 méterről a bal alsó sarkot. 2–0

Nagy nyomás alatt volt a szegedi védelem Debrecenben (Fotó: Kovács Péter/Hajdú-Bihari Napló)
Nagy nyomás alatt volt a szegedi védelem Debrecenben (Fotó: Kovács Péter/Hajdú-Bihari Napló)

63. perc: Második cserelehetőségét is kihasználja Kondás Elemér. Baráth Péter váltja Bényei Ágostont.

57. perc: GÓÓÓL!!
! Megszerezte a vezetést a Loki! Az aktívan játszó Ferenczi adott be bal oldalról, Bárány 6 méterről a kapu közepébe fejelt. 1–0

49. perc: Ferenczi beadása után Bárány fejelt fölé.

Cserélt a szünetben a Loki. Sós váltja Kundrákot.

46. perc: Elkezdődött a második félidő.


Véget ért az első játékrész. Egyelőre gól nélkül a csapatok.

45. perc: Jovanovics kapott sárga lapot.

35. perc:
Helyzetek a Szeged előtt! Dobos beadása után Oláh Gergő rúgott luftot.

33. perc: Egy kavarodás után Germán elé került a labda, a szegediek játékosa 10 méterről lőtt, Zöldesi kitolta a bal alsóba tartó labdát.

A mérkőzés hivatalos nézőszáma: 3380

29. perc: Bódi
tüzelt 25 méterről kapura, lövése a bal oldali kapufán csattant.

22. perc: Szécsi próbálkozott 24 méterről, lövése fölé szállt.

15. perc:
Ferenczi beadása után Tischler fejelt 6 méterről, kísérletét Varga Bence a felsőlécre tolta.

10. perc: Bódi szögletét Szatmári kotorta vissza a hosszú oldalról a kapu elé, kisebb kavarodás után Ódor mentett.

A szerdai időpont ellenére sokan vannak a Nagyerdei Stadionban, megközelítőleg 3500 néző figyeli az összecsapást. Időközben befutott 20 vendégszurkoló is.

4. perc: Ferenczi beadása után tisztáztak a szegedi védők, szögletet rúghatott a Loki. Bódi sarokrúgását Varga Bence öklözte ki.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés. A DVSC tiszta pirosban, a Szeged tiszta fehérben játszik.

A DVSC játékosai elszántan melegítettek a Szeged elleni meccs előtt (Fotó: Kovács Péter/Hajdú-Bihari Napló)
A DVSC játékosai elszántan melegítettek a Szeged elleni meccs előtt (Fotó: Kovács Péter/Hajdú-Bihari Napló)

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Az előző fordulóban Gyirmóton vereséget szenvedő Loki a még nyeretlen Szegedet látja vendégül.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik