NB II: befejezte pályafutását a válogatott középpályás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.06.22. 20:16
A 39 esztendős Polonkai Attila befejezte pályafutását és már munkába is állt a Puskás Akadémia edzői stábjában – számolt be róla a Csákvár honlapja.

A háromszoros válogatott középpályás tavaly nyáron érkezett a Puskás Akadémiától a Csákvárhoz kölcsönbe, de már nem játékosként, hanem trénerként tért vissza a felcsútiakhoz.

A 39 éves Polonkai Attila a Csákvár és a Puskás Akadémia mellett pályafutása során szerepelt a Vasasban, a REAC-ban, Újpesten és Székesfehérváron is.

A csákváriakhoz kapcsolódó hír még, hogy Ivor Horvat, Major Barnabás, illetve Molnár Tibor sem a keret tagja már, ugyanakkor várhatóan hétfőn dől el a sorsa a több NB II-es klub által csábított Oldal Tibornak, illetve Máté Jánosnak.

Továbbra is kérdéses azonban, hogy mi lesz Tar Zsolttal – a védőnek NB I-es kérője van, az NSO úgy tudja, hogy ez a Paks –, a kölcsönben Csákváron szerepelt Rétyi Tamással, valamint a januári térdsérüléséből lábadozó Gajda Márkóval.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A CSÁKVÁRNÁL*
Érkezők: –
Távozók: Bokros Szilárd (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Ivor Horvat (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Király Botond (Vasas – kölcsönből vissza), Major Barnabás (szabadon igazolható), Molnár Tibor (szabadon igazolható, Dorog?), Oldal Tibor (?), Polonkai Attila (befejezte pályafutását)

 

Legfrissebb hírek

Csertői Aurél győzelemmel debütált Nagykanizsán, az élen álló Soroksár hazai pályán szenvedett vereséget – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
18 órája

A Soroksár otthonában aratott győzelmével mozdult el a kiesőzónából a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
18 órája

Csertői Aurél győzelemmel mutatkozott be a Nagykanizsa kispadján

Labdarúgó NB II
22 órája

Kovács Patrik mesterhármasával győzött Karcagon a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
22 órája

Góllal kezdte, góllal zárta le lőrinci meccsét a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:51

Három piros, két gól, egy kihagyott büntető – feszült meccsen ikszelt egymással az Ajka és a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 16:53

Nincs már veretlen csapat az NB II-ben, a Tiszakécske hazai pályán kapott ki a Viditől

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 16:51

A Csákvár ellen folytatódott a BVSC jó sorozata

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 14:52