NB II: Bajzát gólt szerzett, majd saját csapatát sújtotta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.19. 14:30
null
Bajzát meccse felemásra sikerült (Fotó: NS-archív)
Szombaton hét mérkőzést rendeztek a labdarúgó NB II-ben. Az éllovas Nyíregyházában Bajzát Péter előbb gólt szerzett, majd a 33. percben kiállították, így csapata csak 1–1-es döntetlent ért el Gyirmóton. A bennmaradásért zajló harc szempontjából fontos győzelmet aratott a Kozármisleny a Tatabánya ellen, míg a Cegléd Kormos László mesterhármasának köszönhetően győzött Sopronban. A Siófok ismét háromgólos vereséget szenvedett hazai pályán, a Szolnok pedig a Vasast győzte le magabiztosan.

A labdarúgó NB II 10. fordulójának rangadóján már a mérkőzés elején megszerezte a Gyirmót FC Győr otthonában a vezetést a Nyíregyháza Bajzát Péter büntetőjével. A 29. percben Baloghnak kellett bravúrral hárítania Magasföldi lövését, de a nyíregyháziak – pontosabban a gólszerző Bajzát – „besegített" a Gyirmótnak, miután két perc leforgása alatt beszedett két sárga lapot, így már a 33. percben mehetett zuhanyozni. A szünet után Sisa Tibor csapata offenzívabb játékot mutatott be, ennek meg is lett az eredménye, az 53. percben Beliczky Gergő 17 méterről kilőtte a bal alsó sarkot. A folytatásban mindkét együttes megnyerhette volna a mérkőzést, de maradt az 1–1-es döntetlen, amellyel nem lehet elégedetlen a 60 percet emberhátrányban játszó vendégcsapat.

Kiesési „rangadót" nyert meg a Kozármisleny a Tatabánya ellen. Az első félidőben nem sok lehetőség adódott a kapuk előtt, a szünet után azonban veszélyesebb volt mindkét csapat kapura. A Bányász egy lesgólt ért el, a Misleny viszont „igazit": a 69. percben Nagy Mihály Krisztián ment el a jobb szélen, középre adta a labdát, ahol az érkező Varga Bence a hálóba pörgetett. A 76. percben Varga akár meg is duplázhatta volna góljai számát, de Cziráki Attila beadása után a kapufát találta, így is nyert azonban Szabó Zsolt csapata, és elmozdult az utolsó helyről.

Ismét három góllal kapott ki hazai pályán a lejtmenetben lévő Siófok. Horváth Károly együttese az első félidőben még jobban futballozott a Békéscsabánál, és több gólszerzési lehetősége volt, de Póser Dániel kapus vagy a csabai védelem mindig jól avatkozott közbe. A második félidőben a Békéscsaba átvette az irányítást, és Dan-Alexandru Leucuta vezérletével (a román játékos duplázott, először akcióból, majd a hajrában büntetőből talált be) teljesen megérdemelten győzött. A Balaton-partiak sorozatban a harmadik vereségüket szenvedték el a bajnokságban, és már 350 perce nem szereztek gólt! Ráadásul az Ajka után a Békéscsabától is három gólt kaptak hazai környezetben.

A Kisvárdában futballozó Mike Bouard Ramos ott folytatta, ahol egy hete abbahagyta (akkor az Ajka hálóját terhelte meg három góllal), már a 10. percben gólt szerzett, előnyhöz juttatva csapatát. A vezető gól után jobban játszott a Kisvárda, és a 35. percben a dunaújvárosi Villám Balázs megkapta második sárga lapját, így tíz emberre fogyatkozott a Dunaújváros. A kiállítás azonban a hazaiakat zavarta meg, és az egyre jobban játszó Dunaújváros Szalai Tamás révén kiegyenlítve megérdemelten vitt haza egy pontot.

Zsinórban a hatodik vereségét szenvedte el a bajnokságban a Sopron, amelynek a vesztét – önmaga gyenge játéka mellett – Kormos László okozta. A rutinos ceglédi csatár mesterhármast szerzett, a meccs elején szabadrúgásból lőtt a hálóba, majd fejjel is eredményes volt, végül egy hatalmas védelmi hiba után közelről talált be. A soproniak játékára jellemző, hogy Supka Attila szakmai igazgató már az első félidő közepén lecserélte a kritikán alul futballozó Varga Gábort, de Sifter Tamás sem lehet büszke a teljesítményére. Az SVSE már hetek óta megmagyarázhatatlanul gyengén játszik, így a Ceglédnek most az is belefért, hogy a gólok mellett számtalan ziccert is kihasználatlanul hagyott. A hírek szerint hétfőn újabb válságértekezletet tartanak Sopronban.

Nagy István remeklésének és a Vasas-védők gyengélkedésének köszönhetően a Szolnok 3–1-re győzte le a Vasast. A 28. percben Vári Barnabás jobb oldali beadását Nagy István tizenegyesponton nem találta el, a labda átszállt a hosszúra, de Máté János visszakanyarította, Nagy pedig az ötös sarkáról a bal sarokba lőtt. A Vasas a szünet után mindent megmozgatott az egyenlítés érdekében, ez az 53. percben sikerült is, Boka beadása után Hohmann becsúszva, két méterről lőtt a hálóba. A hajrában ismét a semmiből szerzett gólokat a Szolnok, előbb Nagy István keresztbe emelését követően Rokszin az ötös bal sarkáról bombázott a hálóba, a 91. percben pedig már egyedül oldotta meg Nagy – kilépett a jobb oldalon, bevezette az ötös sarkáig a labdát, majd higgadtan a hálóba lőtt.

A Szigetszentmiklós különösebb erőlködés nélkül győzte le hazai pályán az Ajkát. A Pest megyeiek Guillaume Khous és Zsivóczky Norbert révén már az első félidőben kétgólos előnyre tettek szert, majd a második félidőben is uralták a meccset, és Khous újabb találatával biztossá tették győzelmüket.

LABDARÚGÓ NB II
10. FORDULÓ

KOZÁRMISLENY–TATABÁNYA FC 1–0 (0–0)
Kozármisleny, 200 néző. Vezette: Nagy Róbert (Butkai Zsolt, Hunyi Gyula)
KOZÁRMISLENY: Sólyom – Kiss M., Kovács T., Vattai, Fenyvesi (Vég B., 70.) – Farkas Z. (Vituska, 19.), Nagy K., Nagy E., Cziráki – Varga B. (Banai B., 80.), Tóth A. Vezetőedző: Szabó Zsolt
TATABÁNYA: Farkasdi – Besztercei, Páles, Ludánszki I., Radnai – Bakos, Kis Sz. (Gyürki, 66.), Bozsik J. – Móri, Weitner, Szabó B. (Szepesi, 78.) Vezetőedző: Bozsik Péter
Gólszerző: Varga B. (1–0) a 69. percben
MESTERMÉRLEG
SZABÓ ZSOLT:
– Az elvárás a három pont megszerzése volt, amelyet végül célfutballal és korántsem szép játékkal sikerült is teljesítenünk. Ezúttal ez volt a legfontosabb.
BOZSIK PÉTER: – Számtalan helyzetet alakítottunk ki, de egyet sem tudtunk kihasználni. Annak azért örülök, hogy idegenben is volt esélyünk a győzelemre. A múlt héten nekünk volt szerencsénk, most a Kozármislenynek.

SZTK-ERIMA–FC AJKA 3–0 (2–0)
Szigetszentmiklós, 200
néző. Vezette: Takács János (Kepe Arnold, Kulman Tamás)
SZTK: Sánta A. – Nagy J., Kornis, I. Jakovljevics, Ducic – Barna – Kollega (Milos, 82.), Kvekveskiri, Zsivóczky N. (Puskás G., 68.), Khous – Fekete Á. (Takács T., 65.) Szakmai igazgató: Várhidi Péter
AJKA: Jánosa – Fodor M., Jagodics M. (Köles, 14.), Pákai, Gunther – Horváth A., Hanzl (Kanta Sz., 60.), Lattenstein (Varga T., 78.) – Skriba, Sowunmi, Major. Vezetőedző: ifj. Mihalecz István
Gólszerző: Khous (1–0) a 17., Zsivoczky (2–0) a 36., Khous (3–0) a 84. percben
MESTERMÉRLEG
VÁRHIDI PÉTER:
– Minimális dolgok döntenek az NB II-ben. Rá kell kényszeríteni az akaratunkat és elképzeléseinket az ellenfélre, ez pedig ezen a mérkőzésen tökéletesen sikerült.
Ifj. MIHALECZ ISTVÁN: – Meggyőződésem, hogy nincs nagy különbség a csapatok között az egycsoportos NB II-ben. Ezen a mérkőzésen azonban az SZTK játékosai sokkal jobban akarták a győzelmet. Mindkét kapu előtt felülmúltak minket, így egyértelmű volt a vereségünk.

KISVÁRDA–DUNAÚJVÁROS PASE 1–1 (1–0)
Kisvárda, 1080 néző. Vezette: Lovas László (Galán Roland, Viczián Mátyás)
KISVÁRDA: Nacsa – Molnár R., Hegedűs T., Oláh D., Tóth Gy. – Üveges (Kapacina, 83.), Kornutjak (Horváth L., 62.), Nagy B – Bouard, Pavlov (Miskolczi, 77.), Fodor A. Vezetőedző: Révész Attila
DUNAÚJVÁROS: Milinte – Villám, Farkas V., Burucz, Csehi T. – Szalai T. (Kocsis G., 81.), Lázár Zs. – Sóron (Galambos, 77.), Böőr, Godslove (Perovics, 75.) – Thiago. Szakmai igazgató: Dobos Barna
Gólszerző: Bouard (1–0) a 10., Szalai T. (1–1) a 60. percben
Kiállítva: Villám (második sárga lap után) a 35. percben
MESTERMÉRLEG

RÉVÉSZ ATTILA:
– Hazai pályán néhány játékosom reakciói sokszor indokolatlan pánikot indítanak el a csapatban. Ahhoz, hogy uraljuk a mérkőzést, jóval nagyobb játékerőt képviselő futballistákra lenne szükség. Jelenleg ennyire vagyunk képesek, de amit eddig elértünk, dicséretes, a kezdeményezést azonban meg kell hagyni a jobb csapatoknak.
DOBOS BARNA: – Megérdemelten szereztünk pontot, és elégedettek is lehetünk, hiszen a mérkőzés nagy részében emberhátrányban játszottunk. Szerettünk volna nyerni, de a Kisvárda is jó csapat. A mérkőzés előtt tartottunk is az ellenféltől, ezért is értékes a döntetlen.

SIÓFOK–BÉKÉSCSABA ELŐRE 0–3 (0–0)
Siófok, 300 néző. Vezette: Berger József (Péter Tamás, Szvetnyik Bence)
SIÓFOK: Tajti N. – Kiss Zs., Fehér Zs., Papp Sz., Novák A. – Peszmeg (Szöllősi T., 70.), Futó (Vass M., 84.) – Gárdos, Horváth B. (Bogáti, a szünetben), Papp M. – Dajic. Szakmai igazgató: Horváth Károly
BÉKÉSCSABA: Póser – Tolmbaye, Albert I., Balog Zs., Király P. – Tölgyesi (Soós, 81.), Juhász Gy., Mészáros L. (Radványi, 52.), Leucuta – Pozsár – Pantovics (Mosquera, a szünetben). Vezetőedző: Komjáti András
Gólszerző: Leucuta (0–1) a 48., Pozsár (0–2) a 77., Leucuta (11-esből, 0–3) a 79. percben
MESTERMÉRLEG
HORVÁTH KÁROLY: – A harmadik mérkőzésünkön is gólképtelenek voltunk, és erre nincs semmilyen magyarázat. Talán az lehet az oka, és ez nem magyarázkodás, hogy nálunk mindenki győzni akar, de közben senkinek sem lenne szabad megfeledkeznie a megbeszélt feladatról.
KOMJÁTI ANDRÁS: – Szerencse is kellett a győzelmünkhöz. Felteszem magamnak a kérdést, hogy hazai közönségünket mikor tudjuk már így kiszolgálni, és végre Békéscsabán is megszerezni a három pontot?

SVSE-GYSEV–CEGLÉDI VSE 2–3 (1–2)
Sopron, 600 néző. Vezette: Botló Béla (Iványi István, Kiss I Balázs)
SVSE: Dénes – Fazakas (Pados, 54.), Baranyai N., Fazekas N., Maráczi – Sifter, Varga G. (Balázs R., 35.), Németh L. – Gaál B., Erdélyi, Szabó L. (Szabó Zs., 67.) Szakmai igazgató: Supka Attila
CEGLÉD: Miski – Robson, Miklósvári, Kenderes, Szala – Makrai – Koncz (Fehér B., 74.), Koós, Markó, Lipusz (Szkunc, 88.) – Kormos (Medgyesi, 65.). Vezetőedző: Ványi Zsolt
Gólszerző: Kormos (0–1) a 12., Gaál B. (11-esből, 1–1) a 26., Kormos (1–2) a 32., Kormos (1–3) az 53., Gaál B. (2–3) a 92. percben
MESTERMÉRLEG
SUPKA ATTILA:
– A szakmai stáb hétről hétre becsülettel felkészíti a csapatot, de amint látszik, eredmény nélkül. Ezen a szinten nem szabad olyan hibákat elkövetni, ami nálunk előfordult. Valami nagyon hibádzik, s a kellő döntést a szakmai stábnak és a vezetésnek is meg kell hoznia, erre valószínűleg hétfőn kerül sor.
VÁNYI ZSOLT: – Fontos mérkőzés volt számunkra a megszerzett pontokat illetően. A héten a lelki felkészülés volt az elsődleges, s ha egy kicsit okosabban játszunk, több gólt szerezhettünk volna. A lehetőségeink megvoltak, sajnálhatjuk, hogy ziccereinket nem használtuk ki.

SZOLNOKI MÁV–VASAS 3–1 (1–0)
Szolnok, 600
néző. Vezette: Varga László (Szalai D., Kovács II. G.)
SZOLNOK: Pokorni – Vári, Mile, Antal G., Fritz – Zvara Sipeki – Nagy I., Mundi (Lengyel B., 57.), Máté J. (Szepessy R., 67.) – B. Tóth (Rokszin, 71.). Vezetőedző: Kis Károly
VASAS: Németh G. – Görgényi, Recklet, Schulz, Horváth L. – Cseke (Ádám, 84.), Gál M., Nagyházi (Remili, 63.), Horia (Zamostny, 28.) – Boka, Hohmann. Vezetőedző: Dirk Berger
Gólszerző: Nagy I. (1–0) a 28., Hohmann (1–1) az 52., Rokszin (2–1) a 81., Nagy I. (3–1) a 91. percben
MESTERMÉRLEG

KIS KÁROLY: – Az első perctől kezdve agresszívan, harcosan és időnként jól is futballoztunk. Javuló játékunk mellett az erőnket mutatja, hogy a kapott gól után sem roppantunk össze, és a hajrában további két gólt szerezve magabiztossá tettük győzelmünket.
DIRK BERGER: – Sokat tettünk az egyenlítésért, sőt amikor végre sikerült, akkor sem álltunk le. Mindenképpen nyerni akartunk, ugyanakkor sokat is hibáztunk, s végül ennek következtében pont nélkül távoztunk Szolnokról.

GYIRMÓT FC GYŐR–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 1–1 (0–1)
Győr-Gyirmót, 800 néző. Vezette: Szilasi Szabolcs (Király Krisztián, Mohos Milán)
GYIRMÓT: Holczer – Sós, Graszl K., Kardos N., Fejes J. – Egerszegi, Erős G. (Tóth N., 70.) – Cseri T. (Laki, 76.), Papp K. (Lázár P., 90.), Beliczky – Magasföldi. Vezetőedző: Sisa Tibor
NYÍREGYHÁZA: Balogh J. – Szokol, Rubus, Gengeliczki, Törtei (Polényi, 42.) – Sándor I., Csordás – Kákonyi (Patály, 83.), Paku (Pákolicz, 77.), Huszák – Bajzát. Vezetőedző: Lucsánszky Tamás
Gólszerző: Bajzát (11-esből, 0–1) az 5., Beliczky (1–1) az 53. percben
Kiállítva:
Bajzát (a második sárga lap után) a 33. percben
MESTERMÉRLEG
SISA TIBOR: – Igazi rangadót játszottunk a listavezetővel, bár sokkal boldogabb lennék, ha nagy helyzeteinkből még egyet értékesítettünk volna. Nem így történt, így aztán meg kellett elégednünk az egy ponttal.
LUCSÁNSZKY TAMÁS: – Mivel csaknem egy órán keresztül emberhátrányban futballoztunk, nagy küzdelemben értékes pontot szereztünk.

AZ ÁLLÁS
1. Nyíregyháza Spartacus 10 8 1 1 25–9 +16 25
2. Dunaújváros PASE 10 6 1 3 18–13 +5 19
3. Siófok 10 6 1 3 15–11 +4 19
4. Balmazújváros 9 5 1 3 20–16 +4 16
5. Békéscsaba Előre 10 4 3 3 20–15 +5 15
6. Gyirmót FC Győr 10 4 2 4 13–11 +2 14
7. Szigetszentmiklósi TK 10 4 2 4 10–9 +1 14
8. Zalaegerszegi TE FC 9 4 2 3 13–13 0 14
9. FC Ajka 10 4 2 4 16–21 –5 14
10. Kisvárda SE 10 3 5 2 19–13 +6 14
11. Vasas 10 4 1 5 12–17 –5 13
12. Szolnoki MÁV FC 10 3 3 4 16–16 0 12
13. Ceglédi VSE 10 3 2 5 14–16 –2 11
14. Kozármisleny 10 2 2 6 8–14 –6 8
15. Soproni VSE 10 2 1 7 10–19 –9 7
16. Duna FC Tatabánya 10 2 1 7 10–26 –16 7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik