NB II: győzött és élre ugrott a Balmaz, nem megy a Békéscsabának

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.21. 17:27
A labdarúgó NB II 5. fordulójának rangadóján a Balmazújváros 2–0-ra legyőzte a Csákvárt, ezzel a tabella élére ugrott. A Békéscsaba ismét kikapott, ezúttal Szolnokon maradt pont nélkül Zoran Szpisljak együttese. A Kisvárda a Kozármisleny ellen nyert, míg a Nyíregyháza hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Siófokot. A Budaörs csákvári albérletében hármat vágott a Cigándnak, míg a ZTE egy ponttal távozott a Szeged 2011 otthonából, Gyuláról.

A Békéscsaba után a Csákvárt is legyőzte a fehér mezes Balmazújváros (Fotó: Imre György – archív)
A Békéscsaba után a Csákvárt is legyőzte a fehér mezes Balmazújváros (Fotó: Imre György – archív)

 

A labdarúgó NB II 5. fordulójának rangadóján a Balmazújváros erőfeszítéseit a második félidőben koronázta siker, a 47. percben Papp Ferenc fejesével szerzett vezetést Feczkó Tamás együttese a Csákvár ellen. A szinte végig jobban játszó hajdúságiak Kovács Ádám révén duplázták meg előnyüket – a támadó a 63. percben állt be csereként, és egy perccel később gólt is szerzett. A Balmazújváros megérdemelten nyert és ezzel a tabella élére ugrott!

Urbin Péter révén már az első percben gólt szerezhetett volna a Békéscsaba a Szolnok otthonában, de a támadó az ajándékba kapott labdát nyolc méterről a szolnoki kapusba rúgta. A kezdeti sokk után a hazaiak magukhoz tértek, sőt a második félidőben egyre többet támadtak, amelynek eredményeként Pantovics Nikola és Olasz Dénes révén kétszer be is találtak. Zoran Szpisljak együttesen egyre nehezebb helyzetben van, a csabaiak öt forduló után egy ponttal sereghajtók.

Kiegyenlített mérkőzésen a második félidőben Fodor András és Rajczi Péter góljaival a Kisvárda lerendezte a Kozármisleny elleni találkozót és hazavitte a három pontot, így már a harmadik helyen áll.

Végig többet támadott ellenfelénél és sok helyzetet dolgozott ki a Nyíregyháza, de a Siófok kapusa, Tajti Norbert remekül védett, így a szabolcsiak végül „csak” egy góllal nyertek, a mindent eldöntő találatot Harsányi Zoltán szerezte.

Eseménytelen mérkőzést játszott egymással a Szeged 2011 és a ZTE, a mérkőzésen jóformán nem alakult ki igazi gólhelyzet, így csak a küzdelem dominálhatott.

Az újoncok csatáján Magasföldi József szabadrúgásgólja mellett két kapufát is lőtt a Mosonmagyaróvár a Dorog otthonában, az első félidőben, de a szünet után megváltozott a játék képe és a dorogiak gólra törő játékukkal a maguk javára fordították a találkozót.

Magabiztos győzelmet aratott csákvári albérletében a Budaörs, amely hármat vágott az újonc Cigándnak, míg a többet támadó Soroksár Bajzát Péter találatával győzte le az újonc SZEOL-t.

Három nyeretlen meccs után győzött ismét a Cegléd, amely albertirsai albérletében valamivel veszélyesebben játszott a Vácnál, több helyzetet alakított ki, amelyből egyet kihasználva nyert.

NB II
5. FORDULÓ


BALMAZÚJVÁROS–CSÁKVÁR 2–0 (0–0)
Balmazújváros, 700
néző. Vezette: Dolnegó Bálint (Kovács II Gábor, Galán Roland)
BALMAZÚJVÁROS: Horváth L. – Vachtler, Papp F., Rus, Virág – Vajda (Kovács M., 90.), Sigér, Bódis, Zsiga (Hadházi, 78.) – Belényesi, Fekete Á.(Kovács Á., 63.). Vezetőedző: Feczkó Tamás
CSÁKVÁR: Kovács D. – Pintér B., Dulló, Póti, Baranyai – Molnár T. (Oldal, 53.), Bakos, Mészáros D., Kocsis G. (Péter B., 78.), Paudits – Horváth R. (Vallejos, 53.). Vezetőedző: Toldi Gábor
Gólszerző: Papp F. (1–0) a 47., Kovács Á. (2–0) a 64. percben
MESTERMÉRLEG
Feczkó Tamás
: – Jó iramú mérkőzésen masszív csapatot győztünk le magabiztos játékkal. Míg az első félidőben csak helyzetekig jutottunk, addig a folytatásban már eredményesek is voltunk.
Toldi Gábor: – Huszonöt perc focival nem lehet pontot szerezni.

SZOLNOKI MÁV FC–BÉKÉSCSABA ELŐRE SE 2–0
(0–0)
Szolnok, Tiszaligeti Stadion, 1200
néző. Vezette: Kovács J. Zoltán (Hofbauer Roland, Bertalan Dávid)
SZOLNOK
: Molnár-Farkas – Hajba, Balogh M., Papp Sz., Magyar – Csirmaz (Rokszin, 25.), Kovács O., Kenderes, Török M. (Kánya, 67.), – Pintér N. (Pantovics, 75.), Olasz D. Vezetőedző: Balogh Pál
BÉKÉSCSABA
: Ribánszki – Bényei, Fehér Zs. (Bagi, 25.), Szélpál, Juhász Gy. (Viczián, 64.) – Kálmán, Spitzmüller, Nagy I., Fábio – Gránicz, Urbin (Tóth D., a szünetben). Vezetőedző: Zoran Szpisljak
Gólszerző
: Pantovics (1–0) a 85., Olasz D. (2–0) a 93. percben
MESTERMÉRLEG

Balogh Pál
: – A kezdeti sokk után sikerült összeszednünk magunkat. Az első negyedóra után már mi irányítottunk, s ami a legfontosabb, hogy végig szervezetten és fegyelmezetten játszottunk. Azt gondolom, a masszív védekezés volt a kulcs a számukra, majd a végén jött a csattanó, amivel megszereztük a három pontot. Az akarat és a lelkesedés diadala volt ez.
Zoran Szpisljak
: – Az első percben kaptunk egy ajándékot a Szolnoktól, amivel sajnos Urbin Péter nem tudott élni. Összességében jó iramú meccset játszottunk, s ha a jó néhány lehetőségünkből legalább egyet ki tudunk használni, akkor egészen máshogy is alakulhatott volna. Továbbra is a dolgoznunk kell a helyzetkihasználáson.

NYÍREGYHÁZA–SIÓFOK 1–0 (1–0)
Nyíregyháza, 1900 néző. Vezette: Lovas László (Punyi Gyula, Csatári Tibor)
NYÍREGYHÁZA: Perger – Szokol, Dvorschák, Rubus, Pálinkás – Holdampf (Úr, 66.), Tamási Zs. (Kónya, 83.) – Szécsi M. (Pölöskey P., 59.), Rudolf, Rezes – Harsányi. Vezetőedző: Mátyus János
SIÓFOK: Tajti N. – Tamaskó, Szalai V., Czingráber, Farkas N. – Berde – Nagy D., Elek B., Gréczi, Kozma R. (Nagy R., 53.) – Berki P. Vezetőedző: Goran Kopunovics
Gólszerző: Harsányi (1–0) a 28. percben
MESTERMÉRLEG
Mátyus János: – Ellentétben a korábbi mérkőzéseinkkel, ezúttal rengeteg helyzetet kidolgoztunk, és bár csak egyet használtunk ki, győzelmünk jogosságához nem férhetett kétség.
Goran Kopunovics: – Különösen a második félidőben játszottunk jól, s bár vártam a gólunkat, nem született meg. Mivel sok a fiatal a keretben, előfordulnak hibák is. Elégedett vagyok csapatom teljesítményével, de a Nyíregyháza igazolta, egyik favoritja a bajnokságnak.

KOZÁRMISLENY–KISVÁRDA 0–2 (0–0)
Pécs, 300
néző. Vezette: Kovács Gergely (Kulman Tamás, Király Zsolt)
KOZÁRMISLENY: Helesfay – Gubacsi (Szinanovics, 65.), Racskó, Lantos (Causic, 9.), Kocsis A. – Szekszárd, Nagy E. (Wittréd, 79.) – Nagy K., Dinjar, Pajor – Beke. Vezetőedző: Kovács Zoltán
KISVÁRDA: Ivancsics A. – Vári, Fodor F., Vermes, Talabér – Karacs (Erős G., 61.), Lucas, Fodor A. (Szabó P., 70.), Cseri (Oláh G., 75.) – Rajczi, Grumics. Szakmai igazgató: Révész Attila
Gólszerző: Fodor A. (0–1) a 64., Rajczi (0–2) a 66. percben
MESTERMÉRLEG
Kovács Zoltán
: – Jó játékvezetés mellett egy három perces rövidzárlat okozta vereségünket. A kapuk nem forogtak igazán veszélyben, számunkra több volt ebben a mérkőzésben, játékosaim mindent megtettek a győzelemért.
Révész Attila: – Szimpatikus csapat otthonában, küzdelmes mérkőzésen a második félidei teljesítményünknek köszönhetően megérdemelten nyertünk.

SZEGED 2011-GA–ZTE FC 0–0
Gyula, Grosics Akadémia Sporttelep, 300
néző. Vezette: Ducsai József (Szvetnyik Bence, Bornemissza Norbert)
SZEGED: Szántai – Achim, Farkas M., Tóth G., Mészáros M. – Horváth A., Coroian (Pászka, 61.), Király P., Zabari – Germán (Balogh G., 83.), Zádori (Andorka, 70.). Vezetőedző: Klausz László
ZTE: Szappanos – Króner, Nagy T, Forgács, Deutsch – Szakály A., Patvaros, Bedi – Gottfried (Ekker, 70.), Daru (Bailo, 83.), Városi. Vezetőedző: Csató Sándor
MESTERMÉRLEG
Klausz László
: – Elégedett vagyok az eredménnyel és a csapat küzdőszellemével. Helyén kell kezelnünk ezt a mérkőzést, mert mégiscsak a Zalaegerszeggel játszottunk, ráadásul helyzeteink is voltak.
Csató Sándor: – Elégedett vagyok az eredménnyel, bár az első félidőben vezetést szerezhettünk volna. A második játékrészben nem tudtuk átjátszani a fegyelmezetten záró szegediek védelmét.

CEGLÉDI VSE–VÁC FC 1–0 (0–0)
Albertirsa, 250
néző. Vezette: Nagy Róbert (Vígh-Tarsonyi Gergő, Makkosné Petz Brigitta)
CEGLÉD: Horváth G. – Wild, Albert I., Farkas V., Makrai L., Farkas A. – Babolek (Valkovszki, 84.), Asztalos, Albert Á. (Nánási, 92.) – Szabó V. (Miklós, 66.), Peres. Vezetőedző: Varga Attila
VÁC: Szentpéteri – Hegedűs Cs., Dlusztus, Tóth F., Földi – Sipeki (Rusvay, 61.), Tóth G., Gulyás M. (Nagy R., 83.) – Kákonyi (Majoros, 72.), Zsolnai, Niedermüller. Vezetőedző: Nagy Tibor
Gólszerző: Farkas A. (1–0) az 57. percben
MESTERMÉRLEG
Varga Attila: – Taktikailag rendben voltunk, de az első félidőben nem volt szerencsénk. A folytatásban egyszer sikerült megvalósítanunk az elképzelésünket, és ezzel meg is nyertük a mérkőzést.
Nagy Tibor: – Megvoltak a lehetőségeink a gólszerzésre, de a második félidőt a kötelező fiatalszabály miatt „kilenc” emberrel voltunk kénytelenek végigjátszani.

BUDAÖRSI SC–CIGÁND SE 3–0 (2–0)

Csákvár, 150 néző. Vezette: Barna Gábor (Horváth Zoltán, Takács Gábor)
BUDAÖRS: Ordasi – Horváth L., Gál Sz., Kinyik, Ódé – Csillag – Árvai (Deli, 74.), Sajbán Miklós (Ferkó, 55.), Bogáti (Menyhárt, 68.), Stieber A. – Sajbán Máté. Vezetőedző: Miskei Attila
CIGÁND: Egyed – Molnár R., Csicsvári, Raducu, Varga K. – Kasza (Balogh A., 76.), Baksa – Katona Gy., Kiss Sz. (Kinczel, 62.), Barcsay – Angyal N. (Oláh L., 58.) Vezetőedző: Fogarasi Zoltán
Gólszerző: Horváth L. (1–0) a 6., Sajbán Máté (2–0) a 27., Deli (3–0) a 82. percben
MESTERMÉRLEG
Miskei Attila
: – Értékes győzelmet szereztünk a jól felkészített Cigánd ellen. Külön örülök, hogy a csapat folyamatosan fejlődik, és továbbra is alázatosan, szervezetten futballozunk.
Fogarasi Zoltán: – Az a csapat, amelyik tizenegy rúgott szöglet mellett letáborozik az ellenfél térfelén, de nem képes gólt szerezni, nem is érdemel győzelmet. Hibáinkat az ellenfél kegyetlenül megbüntette.

SOROKSÁR SC–SZEOL SC 1–0 (0–0)
Haraszti út, 400 néző. Vezette: Zierkelbach Péter (Kis Zoltán, Kulcsár Judit)
SOROKSÁR: Holczer – Fülöp N., Gyepes (Gengeliczki, szünetben), Valencsik, Silye – Csilus Á., Huszák, Sándor I., Pál A. (Papp M.,77.) – Lovrencsics B. (Koós, 59.), Bajzát. Vezetőedző: Lucsánszky Tamás
SZEOL: Leindler – Kéri, Gajág, Ikonomou, Grünvald (Beretka, 69.)– Forró A. – Lévai, Ondrejó (Buzási, 62.), Puskás Cs., Makszimovics (Nagy R., 38.) – Péter A. Vezetőedző: Tóth Ákos
Gólszerző: Bajzát (1–0) a 67. percben
MESTERMÉRLEG
Lucsánszky Tamás
: – Szenvedélymentesen, lassan futballoztunk, az első félidőben szinte csak körbeadogattuk a szegediek kettős védőfalát. A szünet után felpörgettük a játékot, több helyzetet is kidolgoztunk, de érthetetlen módon vezetésünk után idegessé váltunk.
Tóth Ákos: – A pontszerzés esélyével léptünk pályára, mert bár a Soroksár uralta a játékot, helyzetet nem igazán alakított ki. Egyetlen hibánkat azonban kihasználta a hazai csapat, s amit hét közben kaptunk a sorstól, ezúttal elvette.

DOROGI FC–MOSONMAGYARÓVÁR 2–1 (0–1)
Dorog, Buzánszky-stadion, 500
néző. Vezette: Berényi Tamás (Máyer Gábor, Kiss Balázs)
DOROG: Szemerédi – Fürjes, Berkó, Bora, Fekecs – Grabant B., Nagyházi (Vígh Á., 54.) – Mészáros Á., Medgyes Z., Tóth Martin (Grabant P., 77.) – Perovics (Sitku, 63.). Vezetőedző: Németh Szabolcs
MOSONMAGYARÓVÁR: Tarczy – Koszó, Baranyai N., Deák I. (Zsirai, a szünetben), Galambos Á. – Németh M., Schimatovich (Jasarevic, 66.), Darázs (Bartos, 74.), Bohner – Magasföldi, Laki B. Vezetőedző: Király József
Gólszerző: Magasföldi (0–1) a 21., Berkó (1–1) az 59., Sitku (2–1) a 71. percben
MESTERMÉRLEG
Németh Szabolcs
: – Nehezen indult számunkra a mérkőzés. Nem égtünk elég magas hőfokon, de szerencse, hogy a mérkőzés 90 percig tart. A bekapott gól után bíztunk abban, hogy meg tudjuk fordítani a mérkőzést, s a cseréink ebben nagy segítségünkre voltak. Jó lenne, ha a szurkolók is a csapatot segítenék.
Király József: – Egy-nullás vezetésünk után felhoztuk ellenfelünket pontatlanságainkkal, emiatt kicsúszott a kezünkből a győzelem.

PÉNTEKEN
Puskás Akadémia–Sopron 3–2

AZ ÁLLÁS
1. Balmazújváros 5 4 1 7–2 +5 12
2. Nyíregyháza Spartacus FC 5 3 2 4–1 +3 11
3. Kisvárda 5 3 1 1 11–5 +6 10
4. Soproni VSE 5 3 2 8–5 +3 9
5. Szolnoki MÁV FC 5 3 2 9–8 +1 9
6. BFC Siófok 5 3 2 8–7 +1 9
7. ZTE FC 5 2 2 1 9–5 +4 8
8. Puskás Akadémia FC 5 2 2 1 13–11 +2 8
9. FC Csákvár 5 2 2 1 5–5 0 8
10. Szeged 2011 5 2 1 2 9–3 +6 7
11. Ceglédi VSE 5 2 1 2 7–5 +2 7
12. Dorogi FC 5 2 1 2 7–8 –1 7
13. Budaörs 5 2 3 4–4 0 6
14. Vác FC 5 2 3 3–4 –1 6
15. SZEOL SC 5 2 3 3–5 –2 6
16. Soroksár SC 5 1 2 2 5–10 –5 5
17. Mosonmagyaróvári TE 5 1 1 3 4–6 –2 4
18. Kozármisleny FC 5 1 1 3 3–8 –5 4
19. Cigánd SE 5 1 1 3 4–14 –10 4
20. Békéscsaba Előre 5 1 4 1–8 –7 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik