NB II: kiszenvedett sikerrel kezdett a Vasas, négyet vágott a Soroksár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.29. 17:52
null
Kiszenvedte a sikert a Vasas a Monor ellen (Fotó: Koncz György)
Vasárnap késő délután játszották a labdarúgó NB II 2018–2019-es idényének 1. fordulóját. Az előző szezonban még NB I-ben szereplő Vasas kiszenvedett sikerrel kezdett a Monor ellen.


A labdarúgó NB II 1. fordulójában az előző szezonban még első osztályú Vasas kiszenvedte a győzelmet az újonc Monor ellen. Az angyalföldiek az MTK-tól kölcsönkapott Hinora Kristóf góljával szereztek vezetést, de ezt még a szünet előtt Tóth Barna kiegyenlítette. Az angyalföldi drukkereknek egészen a 89. percig izgulniuk kellett, ekkor azonban ismét jött a piros-kékeknél első meccsét játszó Hinora, és tizenhárom méterről a hálóba lőtt.

Az újoncoknak egyébként abszolút fekete napjuk volt, a Kaposvár sima vereséget szenvedett otthon a Gyirmót FC Győrtől, míg a Tiszakécske nagy verést kapott hazai pályán a Soroksártól – a 4–0-s budapesti siker ráadásul úgy alakult ki, hogy Huszák Tamás még egy tizenegyest is elhibázott. Tiszakécskén 1999 után rendeztek ismét másodosztályú mérkőzést, de az már most látszik, hogy a csapatnak még fel kell nőnie az NB II-höz.

A szervezettségéről (is) híres Budaörs a hajrában szerzett Lengyel Béla-góllal mindhárom pontot elvitte az ETO FC Győr otthonából, és hasonlóan tett a Dorog is, amely a ráadásban szerzett Nagy István-találattal vitte haza a pontokat Balmazújvárosból (az előző szezonban még Békéscsabán futballozó dorogi középpályás győztes góllal mutatkozott be új csapatában). A Vác Balajti Ádám duplájának köszönhetően verte meg a Budafokot – a támadó mesterhármasig is eljuthatott volna, de a ráadásban szabadrúgása a bal kapufa tövét érintve hagyta el a játékteret.

Az új tréner, Nagy Tamás által irányított ZTE izgalmas mérkőzésen Siófokon diadalmaskodott, pedig a Balaton-partiak Elek Bence duplájával a 79. percben még 2–1-re vezettek. A hajrában azonban jött Madarász Márk és Babati Benjamin, s a zalaiak négy perc alatt fordítottak, igaz, Babatit a győztes gólja után fegyelmezetlenség miatt kiállította a játékvezető.

A Békéscsaba simán legyőzte a Mosonmagyaróvárt – a csabaiaknál Urbin Péter duplázott –, a Csákvár otthon gólgazdag, összesen hat találatot hozó meccsen ikszelt a Cegléddel, míg a Nyíregyházát a védő Fodor Ferenc mentette meg, aki győztes gólt szerzett a Kazincbarcika ellen.

LABDARÚGÓ NB II
1. FORDULÓ

VASAS–MONOR SE 2–1 (1–1)
Szusza Ferenc Stadion, 1150
néző. Vezette: Csonka Bence (Medovarszki János, Horváth Zoltán)
VASAS: Bese Balázs – Szilágyi Z. (Szatmári L., a szünetben), Vaskó, Szokol, Rokszin – Hinora, Egerszegi – Murka, Birtalan B. (Bévárdi, 78.), Hrepka – Ádám M. (Barczi, a szünetben). Vezetőedző: Kis Károly
MONOR: Bozsó – Sági, Karacs, Fülöp N., Pintér D. – Bori, Hunya (Tóth Á., 92.) – Szabó B. (Haragos, 78.), Szuhodovszki, Balogh M. (Ficsor, 82.) – Tóth B. Vezetőedző: Horváth Dávid
Gólszerző: Hinora (1–0) a 12., Tóth B. (1–1) a 32., Hinora (2–1) a 89. percben
MESTERMÉRLEG
Kis Károly
: – Hatvan percig körülményesen, sok hibával játszottunk, csak a hajrában kerültünk a monoriak védelme mögé. Ez a mérkőzés is bizonyította, a másodosztályban is keményen meg kell küzdenünk minden győzelemért.
Horváth Dávid: – Újonc csapatként a tanulási folyamat kezdetén járunk, kell néhány mérkőzés, hogy felvegyük a másodosztály ritmusát. Rossz érzés a hajrában kapott góllal veszíteni, játékosaim teljesítménye azonban biztató a jövőre nézve.

 

BFC SIÓFOK–ZTE FC 2–3 (0–1)
Siófok, 800
néző. Vezette: Böcskei Balázs (Király Zsolt, Baghy Csaba)
SIÓFOK: Molnár P. – Kiss B., Fehér Zs., Lorentz, Nemes M. – Csilus T. (Petneházi, 63.), Réti (Bolla, a szünetben), Gál M. – Nagy D., Elek B., Medgyes (Szilágyi P., 78.). Vezetőedző: Varga Attila
ZTE: Zöldesi – Gergely, Szépe, Devecseri, Bedi – Kiss M., Vojnovics (Popin, 64.) – Babati, Hudák M. (Kulcsár K., 79.), Madarász M. – Gajdos (Kónya K., 90.). Vezetőedző: Nagy Tamás
Gólszerző: Vojnovics (0–1) a 46., Elek B. (1–1) a 49., Elek B. (2–1) a 79., Madarász M. (2–2) a 86., Babati (11-esből, 2–3) a 90. percben
Kiállítva: Babati (második sárga lap után) a 90. percben
MESTERMÉRLEG
Varga Attila
: – Végre két futballozni akaró csapat játszott, de a szünetben átszerveztük a csapatot, s megfordítottuk az állást, mégis veszítettünk. Azért nem vagyok elégedetlen, mert láttam a fejlődést, és optimistán nézek a jövő elé.
Nagy Tamás: – Fontos győzelem volt az újjáalakított csapat és az új játékosok miatt. A második félidőt nem kezdtük jól, de végeredményben mégis csak egy ki-ki meccs volt. A végén szerencsések voltunk, ami persze nem von le semmit győzelmünk értékéből.

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI–GYIRMÓT FC GYŐR 0–2 (0–1)
Kaposvár, 1000
néző. Vezette: Farkas Tibor (Aradi József, Mohos Milán)
KAPOSVÁR: Pogacsics – Vachtler, Úr, Szabó A., Hadaró (Kollega, a szünetben) – Bíró D., Hegedűs D. (Ivancsics G., 72.), Szakály A., Nagy J. – Andorka (Godzsajev-Telmán, 60.), Beliczky. Vezetőedző: Waltner Róbert
GYIRMÓT: Rusák – Varga P., Szilvási, Széles, Présinger – Lázár P. – Herjeczki, Nagy P., Strestík (Krebsz, 80.), Sandal (Heffler N., a szünetben) – Szarka (Vólent, 84.). Vezetőedző: Szepessy László
Gólszerző: Herjeczki (0–1) a 3., Strestík (0–2) az 53. percben
MESTERMÉRLEG
Waltner Róbert
: – Önbizalomromboló gólt kapni a harmadik percben, különösen egy feljutó csapatnak. Ennek ellenére támadásokat vezettünk, a második félidőben is több helyzetünk volt, de ez nem a harmadosztály, hanem az NB II, és nem lehet bűntetlenül kihagyni a helyzeteket.
Szepessy László: – Azt a célt tűztük ki, hogy az első hat mérkőzésen kell éles körülmények között csapatot kialakítani, formába lendülni és eredményesnek lenni. Ez a győzelem fontos lépés céljaink eléréséhez.

AQVITAL FC CSÁKVÁR–CEGLÉDI VSE 3–3 (1–2)
Csákvár, Tersztyánszky Ödön Sportközpont, 400
néző. Vezette: Pillók Ádám (Csatári Tibor, Hofbauer Roland)
CSÁKVÁR: Tóth B. – Csilus Á., Csonka (Sejben, 82.), Kiprich D., Baranyai Á. – Farkas Aurél, Mészáros D. – Tamás N. (Daróczi, 57.), Sándor Gy. (Molnár Cs., a szünetben), Deutsch L. – Bobál G. Vezetőedző: Szijjártó István
CEGLÉD: Mursits – Kárász, Albert I., Preklet, Farkas András – Sigér Á. – Rétyi (Kitl K., 60.), Hujber (Asztalos, 60.), Nyilas, Oldal (Lukács R., 85.) – Tímári. Vezetőedző: Klausz László
Gólszerző: Bobál G. (1–0) a 30., Sándor Gy. (öngól, 1–1) a 34., Oldal (1–2) a 44., Farkas Aurél (2–2) a 63., Oldal (2–3) a 77., Molnár Cs. (3–3) a 84. percben
MESTERMÉRLEG
Szijjártó István
: – Butaságokból kaptuk a gólokat, pedig külön készültünk valamennyi lehetséges szituációra. Próbáltuk uralni a játékot, sikerült a vendégek kontratámadásait megfékezni, és mentálisan erősek voltunk. Kezdésnek nem volt rossz.
Klausz László: – Igazságos a döntetlen, és elégedett is vagyok a látottakkal. Több olyan megoldást, játékhelyzetet is láttam játékosaimtól, amiket edzéseken gyakoroltunk.

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS–KAZINCBARCIKAI SC 1–0 (0–0)
Nyíregyháza, 2563
néző. Vezette: Horváth Tibor (Bede Tamás, Bertalan Dávid)
NYÍREGYHÁZA: Jova – Polényi, Fodor F., Nagy T., Forró – Kártik – Starosta (Tóth Á., 63.), Ötvös (Pejovics, 82.), Gulyás M., Rezes – Hornyák M. (Daru, 66.). Vezetőedző: Bozsik József
KAZINCBARCIKA: Somodi – Heil, Fótyik, Belényesi Cs., Mikló – Gábor, Kovács O., Oltean, Tóth L. (Szabó L., 53.) – Toma, (Takács P., 69.), Lukács R. (Olasz D., 81.). Vezetőedző: Koleszár György
Gólszerző: Fodor F. (1–0) a 78. percben
MESTERMÉRLEG
Bozsik József
: – Az akarattal elégedett voltam, de meg sem közelítettük a felkészülési mérkőzéseken mutatott játékunkat. Mindenképpen pozitívum, hogy győztünk, és játékosaim megvalósították, amit kitaláltunk a mérkőzésre. Idő kell, hogy mindez olajozottan működjön.
Koleszár György: – Néhány új játékosunk későn csatlakozott a kerethez, még idő kell, hogy összeálljon a csapat, ennek ellenére a második félidőben megnyerhettük volna a mérkőzést. Sajnos egy szöglet után nem működött a kommunikáció a játékosaim között, ezért kaptunk gólt.

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SE–CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 3–0 (2–0)
Békéscsaba, 851
néző. Vezette: Ducsai József (Punyi Gyula, Márkus Péter)
BÉKÉSCSABA: Ribánszki – Pilán, Nagy S., Szélpál, Mészáros M. – Király P., Mezei (Lustyik, 72.) – Viczián, Gránicz (Szalai D., 65.), Szatmári I. – Urbin (Tóth D., 79.). Vezetőedző: Boér Gábor
MOSONMAGYARÓVÁR: Heinrich – Kovács B., Zsirai, Maly (Stieber A., 55), Darázs (Szabó V., 73.) – Bakos B., Vágó – Kapacina V., Winkler A. (Benkovich, 73.), Eszlátyi – Jelena. Vezetőedző: Várhidi Péter
Gólszerző: Urbin (11-esből, 1–0) a 13., Urbin (2–0) a 26., Pilán (3–0) a 81. percben
MESTERMÉRLEG
Boér Gábor
: – Ennyire magabiztos kezdésre azért nem számítottam, mert gyorsan beigazolódott, hogy nagyon nehéz mérkőzés előtt állunk. Szerencsére jó ütemben szereztük a gólokat. A győzelem jó, sokat dolgoztak érte a játékosok, de igyekszünk helyén kezelni a sikert.
Várhidi Péter: – Ha bármit is mondanék, azzal saját magam alatt vágnám a fát. Veszítettünk...

TISZAKÉCSKE VSE–SOROKSÁR SC 0–4 (0–0)
Tiszakécske, 950
néző. Vezette: Nagy Róbert (Berényi Ákos, Szilágyi Norbert)
TISZAKÉCSKE: Helesfay – Huszti A., Kardos N., Ludánszki, Polyák – Stoiacovici, Tölgyesi, Kocsis G. (Köböl, 13., Oláh M., 60.) – Juhász L., Puskás Z., Gréczi G. (Kalmár, 66.). Vezetőedző: Szabó István
SOROKSÁR: Kovács D. – Molnár R., Szpirulisz, Valencsik, Bor – Gyömbér (Lőrinczy, 54.), Huszák – Kundrák (Derekas, 70.), Fröhlich, Lakatos I. – Orosz M. (Albert Á., 78.). Vezetőedző: Lipcsei Péter
Gólszerző: Orosz M. (11-esből, 0–1) a 63., Lőrinczy (0–2) a 74., Fröhlich (0–3) a 79., Fröhlich (0–4) a 88. percben
MESTERMÉRLEG
Szabó István
: – Az első félidőben jól játszottunk, Helesfay Donát tizenegyest is védett, de a folytatásban érződött a rutintalanságunk, a Soroksár pedig kihasználta hibáinkat, és megérdemelten nyert. Játékosaim küzdöttek, hajtottak, de sokszor rossz döntéseket hoztak.
Lipcsei Péter: – Huszák Tamás az első félidőben még kihagyta a tizenegyest, de Orosz Márk már nem hibázott. Kellemes helyzetben vagyok, mert tizenkilenc azonos képességű játékosom harcol a csapatba kerülésért. Nagyon jó érzés idegenben így kezdeni a bajnokságot.

BALMAZÚJVÁROS–DOROGI FC 0–1 (0–0)
Balmazújváros, 900
néző. Vezette: Kovács J. Zoltán (Kovács Gábor, Máyer Gábor)
BALMAZÚJVÁROS: Szécsi G. – Szalai A., Jagodics B., Papucsek, Farkas N. – Ternován, Peszmeg, Domokos (Szabó I B., 78.), Berki I. (Balázs R., a szünetben) – Kamarás, Erdei (Harsányi, 68.). Vezetőedző: Horváth Ferenc
DOROG: Horváth G. – Erdélyi B., Nagy Zs., Csató, Papp M. – Mészáros Á. – Szedlár (Nagyházi, 90.), Tomás, Nagy I. – Faragó (Sitku, 77.), Városi (Vígh Á., 55.). Vezetőedző: Miskei Attila
Gólszerző: Nagy I. (0–1) a 91. percben
MESTERMÉRLEG
Horváth Ferenc
: – Olyan volt ez a mérkőzés, mint egy vakrandi, amelyen a résztvevők nem ismerték egymást, de még csak a helyszínt sem. Csodák nincsenek, azon leszünk, hogy minél többet játszhassunk együtt, és akkor az eredmények is jönnek majd.
Miskei Attila: – Hangulatos, jó mérkőzést játszottunk, a kiválóan felkészített Balmazújváros ellen. Sokat ér ez a győzelem, mert maximális fegyelmezettséggel szereztünk három pontot.

VÁC FC–BUDAFOKI MTE 2–1 (2–0)
Budapest, Hévizi út, 300
néző. Vezette: Nagy Norbert (Szabó Péter, Kulman Tamás)
VÁC: Halasi – Görgényi, Szekszárdi, Szabó N., Búrány – Tóth G. (Pintér B., 78.), D'urso – Kákonyi, Zsolnai (Csillag, 88.), Varga Sz. (Mátyás Zs., 71.) – Balajti. Vezetőedző: Zoran Szpisljak
BUDAFOK: Póser – Margitics, Khiesz, Oláh B., Lakatos Cs. – Vankó (Micsinai, 59.), Filkor, Kercsó (Boros G., 59.) – Kovács D., Ihrig-Farkas (Vég B., 74.) – Pölöskey P. Vezetőedző: Vitelki Zoltán
Gólszerző: Balajti (11-esből, 1–0) a 18., Balajti (2–0) a 21., Khiesz (2–1) a 93. percben
MESTERMÉRLEG
Zoran Szpisljak
: – Mindkét csapat alaposan felkészült, de mi azt játszottuk, amit elterveztünk. Miután az első félidőben kétgólos előnyt szereztünk, a másodikban kicsit visszavettünk az iramból, s próbáltuk tartani az eredményt.
Vitelki Zoltán: – Bosszantó a vereség, mert két olyan gólt kaptunk, amely előtt nem volt kikényszerített helyzet. A második félidőben mutatott teljesítményünk alapján rászolgáltunk volna a döntetlenre, de a kapu előtt határozatlanok voltunk.

ETO FC GYŐR–BUDAÖRSI SC 0–1 (0–0)
Győr, ETO-park, 950
néző. Vezette: Barna Gábor (Kepe Arnold, Kiss Balázs)
GYŐR: Horváth T. – Kovács K., Tar, Debreceni, Völgyi – Bagi, Vukasovics – Szimcso, Magasföldi (Erdélyi L., 67., Tajthy, 78.), Mervó – Baracskai (Koltai, 73.). Vezetőedző: Mészöly Géza
BUDAÖRS: Demjén – Menyhárt, Kékesi, Tányéros Á., Medgyes – Végh G. (Marques-Airosa, 79.), Lengyel B., Kesztyűs, Fényes, Czvitkovics (Sajbán Miklós, 91.) – Sajbán Máté (Fodor D., 63.). Szakmai igazgató: Bognár György
Gólszerző: Lengyel B. (0–1) a 89. percben
MESTERMÉRLEG
Mészöly Géza
: – A Budaörs labdabiztos, játszó csapat, ennek ellenére mindkét félidőben megvoltak a lehetőségeink a gólszerzésre. Ismét beigazolódott, hogy nem szép, kidolgozott helyzetekre játsszák a futballt, hanem gólokra.
Bognár György: – Nem játszottunk jól, de ha ilyen teljesítménnyel nyerünk, talán jó úton haladunk. A gólunk mellett egyszer a kapufát is eltaláltuk, így megérdemelt a győzelmünk.

AZ ÁLLÁS AZ 1. FORDULÓ UTÁN
1. Soroksár SC 1 1 4–0 +4 3
2. Békéscsaba Előre 1 1 3–0 +3 3
3. Gyirmót FC Győr 1 1 2–0 +2 3
4. ZTE FC 1 1 3–2 +1 3
5. Vasas FC 1 1 2–1 +1 3
5. Vác FC 1 1 2–1 +1 3
7. Nyíregyháza Spartacus FC 1 1 1–0 +1 3
7. Dorogi FC 1 1 1–0 +1 3
7. Budaörs 1 1 1–0 +1 3
10. FC Csákvár 1 1 3–3 0 1
10. Ceglédi VSE 1 1 3–3 0 1
12. BFC Siófok 1 1 2–3 –1 0
13. Monor 1 1 1–2 –1 0
13. Budafoki MTE 1 1 1–2 –1 0
15. Kazincbarcika 1 1 0–1 –1 0
15. ETO FC Győr 1 1 0–1 –1 0
15. Balmazújváros 1 1 0–1 –1 0
18. Kaposvári Rákóczi FC 1 1 0–2 –2 0
19. Mosonmagyaróvár 1 1 0–3 –3 0
20. Tiszakécske VSE 1 1 0–4 –4 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik