NB II: Albert Flórián a Soroksár vezetőedzője – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.05. 17:10
Ahogy azt a Nemzeti Sport Online a héten előre jelezte, a másodosztályú Soroksár ifjabb Albert Flóriánt nevezte ki vezetőedzőnek – jelentette be a klub hivatalos honlapja, a soroksarsc.hu.

Albert edzői karrierje kezdetén dolgozott a magyar válogatott utánpótláscsapatainál, illetve betöltötte a Ferencváros pályaedzői posztját is. Vezetőedzői pályafutását Dunaújvárosban kezdte, majd ismét a Ferencvárosnál vállalt munkát, ezúttal a játékosmegfigyelői hálózat vezetőjeként. Legutóbb az NB III-ban, Budaörsön dolgozott, a csapattal bajnoki címet szerzett, ezáltal feljuttatta az együttest a másodosztályba. Szerződése a szezon végén lejárt, és mivel a Ferencvároshoz jelenleg is érvényes kontraktus köti, úgy döntött, hogy a Fradi-családban marad, és elvállalta az FTC fiókcsapata, a Soroksár SC irányítását – olvasható a klubhonlapon.

A Nemzeti Sport Online információi szerint Albertet Budaörsről követi Szabados György pályaedző és Nagy Gábor kapusedző is, Kakas László ugyanakkor – aki szintén a stáb tagja volt a harmadosztályú csapatnál – visszatér a Ferencvároshoz.

Információink szerint Budaörsön a korábban ott már évekig dolgozó Lucsánszky Tamás a kiszemelt a kispadra.

Legfrissebb hírek

Bagi Ádám: Megérte az autó hátsó ülésén leckét írni

Labdarúgó NB I
3 órája

A Soroksár kitömte a Csákvárt, a Karcag fordított Videoton ellen – ez történt vasárnap az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.30. 19:35

A Csákvár kiütésével megerősítette első helyét a Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.08.30. 19:28

Ismét Márton Gábor lett az NB II-es Kozármisleny vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2026.08.26. 17:24

Női kézilabda NB I: a középmezőnyben zárna a Budaörs

Kézilabda
2026.08.26. 16:21

A Szentlőrinc ellen folytatta menetelését a Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.08.23. 19:24

NB II: Soroksáron örülnek, hogy élen áll a csapat – de a földön maradnak

Labdarúgó NB II
2026.08.21. 12:49

A KTE a ráadásban lőtt góllal verte meg a Vidit, csak döntetlenre volt képes a DVTK – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.15. 19:25