NB II: Aczél Zoltán az SZTK pályaedzőjeként tér vissza

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.01.03. 18:33
null
Aczél Zoltán ismét dolgozik a magyar labdarúgás profi világában<br />(Fotó: NS-archív, Veres Viktor)
A Nemzeti Sport Online információi szerint Aczél Zoltán lesz a másodosztályú Szigetszentmiklósi TK labdarúgócsapatánál Zoran Kuntics vezetőedző segítője. A pályaedző mérkőzésen nem ülhet le a kispadra, hiszen a fogadási csalási ügy egyik magyarországi gyanúsítottjaként az MLSZ által rendezett versenysorozatban érvényes az eltiltása, viszont a csapat mellett ettől függetlenül dolgozhat.

Potóczki Tamás klubelnök érdeklődésünkre ugyan nem erősítette meg a hírt, viszont a mai edzésen – az év első gyakorlásán – Aczél is részt vett a munkában, mint Kuntics segítője. Utóbbi szakember kérdésünkre ellenben azt mondta: valóban Aczél dolgozik mellette pályaedzőként.

Aczélt még a Haladás vezetőedzőjeként vették őrizetbe 2011. november 30-án, a fehérvári MK-mérkőzést követően, majd került előzetesbe. Időközben a szombathelyiek felbontották a vezetőedző szerződését, a szakember a munkaügyi bíróság elé vitte az ügyet. Aczél bő egyéves kihagyást követően kapott ismét feladatot és munkát a magyar labdarúgás profi világában.

A szigetszentmiklósiakkal kapcsolatos hír még, hogy többen távoznak az együttestől. Az MTK kölcsönjátékosa, Deutsch Bence visszatér a kék-fehérekhez, Csiszár Zoltán Dunaújvárosban, míg Dénes Zsolt Sopronban folytatja pályafutását.

Az is eldőlt, hogy a rutinos irányító, Bárányos Zsolt, valamint Darko Basztovanov sem az SZTK-t erősíti a tavasszal, míg amint arról korábban már beszámoltunk, Hullám Attila volt edzőjét, Horváth Ferencet követve az élvonalbeli kecskemétiekhez igazol.

Fekete Ádám az osztrák Loebentől érkezik majd vissza, egyelőre az ügyeit intézi Ausztriában. A ősszel Diósdon kölcsönben szereplő Csák Károly is visszatér, vele együtt érkezik Králik Csaba, utóbbi tesztelésre.

Legfrissebb hírek

NB II: a Vasas és a Videoton távozója is Soroksáron folytatja

Labdarúgó NB II
8 órája

NS-infó: a BL-ben gólt lőtt a Liverpoolnak – Debrecenbe érkezik orvosi vizsgálatra

Labdarúgó NB I
10 órája

Rutinos szélsőt igazolt az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
20 órája

A Nyíregyháza új szerzeményei szerezték a legtöbb gólt – a ferencvárosiakat is megelőzve

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:47

ZTE: Borgest hamarosan bejelentik, klubrekordért távozhat

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:49

Az élvonal felé menetel a Honvéd

Labdarúgó NB II
Tegnap, 11:02

Az ETO kölcsönadta fiatal középhátvédjét a somorjai csapatnak

Labdarúgó NB I
2026.02.23. 11:51

Története során először igazolt paraguayi labdarúgót a ZTE

Labdarúgó NB I
2026.02.23. 11:23
Ezek is érdekelhetik