NB II: újabb sovány gyirmóti siker, a hajrában bukott el a ZTE

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.17. 14:31
null
A Siófok ellen a 93. percben egyenlítettek a szigetszentmiklósiak (Fotó: sztkfutball.hu)
A labdarúgó NB II tizedik fordulójának szombati játéknapján a Csákvár úgy győzte le 3–2-re a ZTE-t, hogy a zalaiak kétszer is egyenlíteni tudtak, de Kocsis Gábor 89. percben esett góljára már nem tudtak válaszolni. A Gyirmót újabb egygólos sikeren van túl, ezúttal a Balmazújvárost győzte le 1–0-ra. A Szigetszentmiklós a Siófok ellen kétgólos hátrányból mentett pontot, míg a Kisvárda a Dunaújváros ellen egyenlített a hajrában.

 

 

Változatos mérkőzést játszott egymással a Csákvár és a ZTE. A csákvári honlap beszámolója szerint a vezetést a Fejér megyeiek szerezték meg, Bakos Szabolcs indításával Makrai Gábor lépett ki, majd a balösszekötő helyéről, 10 méterről a kivetődő Szappanos Péter felett a hosszú sarokba emelt. A zalaiak gyorsan válaszolhattak volna, de Babati Benjamin, Horváth Roland és Daru Bence is kecsegtető helyzetben hibázott, míg a félidő végén a játékvezető jóindulatának köszönhették, hogy megúsztak egy büntetőt, hiszen Gyagya Attila lerántotta a gólhelyzetben lévő Kocsis Gábort a tizenhatoson belül, de a bíró továbbot intett. A szünet után Szöllősi Ferenc 20 méteres szabadrúgása révén összejött az egyenlítés, de a Csákvár bő tíz perc elteltével újabb gólt szerzett, ekkor Szappanos a tizenhatoson kívül lábbal mentett, de röviden, az érkező Bakos Szabolcs pedig 30 méterről az üres kapuba gurított. Csank János együttese másodszor is talpra állt, a 80. percben egy bal oldali szöglet után Városi Viktor 5 méterről lőtt a hálóba lőtt. Az utolsó szó azonban a csákváriaké volt, Forgács András kiállítása után a 89. percben Makrai gyötörte középre a labdát jobb oldalról, a középen érkező Kocsis Gábor pedig két lépésről a léc alá bombázott. A Csákvár fontos és értékes győzelmet aratott, míg a ZTE idegenben már harmadszor kapott ki.

Meglehetősen eseménytelen mérkőzésen aratott újabb egygólos győzelmet a listavezető Gyirmót FC Győr. A gyirmóti klub weboldalának tudósítása szerint Bene Ferenc csapata már a negyedik percben vezetést szerezhetett volna a Balmazújváros ellen, de Simon András az ötös sarkáról mellé lőtt. A következő lehetőségre a 37. percig kellett várni, ekkor Présinger Ádám bal oldali beadása után Paku Roland ollózott kapura, de Gazsi Tamás bravúrral kitolta a labdát a bal alsó sarokból. A félidő hajrája a vendégeké volt, előbb Belényesi Miklós közeli lövését hárította bravúrral Sebők Zsolt, majd Vajda Sándor lövése pattant meg Lázár Patrik lábán, így Sebőknek ismét nagyot kellett hárítania. Az 51. percben megszületett a gyirmótiak vezető találata, Vass Patrik beadását Paku becsúszva rúgta a jobb alsó sarokba. A hajdúságiak nem adták fel, nem sokkal később Présinger rossz felszabadítása után a labda Fekete Ádám elé került, aki a hosszú sarok irányába lőtt, de Sebők ismét bravúrral hárított. A 76. percben egy beadás után Vass lőtt kapura, a labda bal kapufáról kifelé pattant, Simon Attila ismétlését pedig Gazsi kiütötte. A hajrában ismét a gyirmóti drukkerek izgulhattak, de „túlélték" a forró pillanatokat – az előző fordulóbeli, váci siker után újabb 1–0-s győzelmet aratott a Gyirmót, és továbbra is vezeti a bajnokságot.

Felemásra sikerült Vágó Attila visszatérése az SZTK-Erima kispadjára, mivel a csapat hazai pályán 3–3-as döntetlent játszott a Siófokkal úgy, hogy az egyenlítő gólt a 93. percben szerezte meg. A klub honlapjának beszámolója szerint a második gólt ráadásul igencsak balszerencsés körülmények között kapta az együttes, hiszen Póti Krisztián elhagyta a cipőjét a siófoki térfélen, majd az ellentámadás során az ő helyén indították Ivancsics Gellértet, akit a hazai védő nem ért utol, és a siófoki játékos tíz méterről a rövid felsőbe lőtt. A szünet után a hátvéd javított, hiszen Balázs Richárd szöglete után a hálóba fejelt, de a 68. percben a siófoki Gréczi Gábor másodszor is betalált, így újra kétgólos előnyre tett szert a Balaton-parti együttes. A balszerencsés Szigetszentmiklós azonban nem adta fel, a csereként beálló Vólent Roland révén szépített, majd a 93. percben Szabó Bence a kijövő kapus mellett a jobb alsó sarokba passzolt, kiharcolva a döntetlent.

A szon.hu tudósítása szerint hiába játszott hazai pályán mezőnyfölényben a Kisvárda a Dunaújváros ellen, a vendégek a szünetig háromszor jutottak el a szabolcsi kapuig, és két gólt szereztek egy pontos lövés és egy nagyszerű emelés révén (majd harmadszor is betaláltak, de azt les miatt nem adták meg). A két újvárosi találat között a kisvárdai Izing Martin is gólt ért el, de hiába támadott a félidő hajrájában óriási erővel a szabolcsi együttes, Szűcs Lajos mindig a helyén volt; egy alkalommal, Koszta Márk ívelt fejese után nagy bravúrral mentett. A szünet után türelmetlenné vált a hazaiak játéka, ráadásul a tócsák gyakran hiúsították meg az akciókat, de a 86. percben csak összejött az egyenlítés, amikor Kulcsár Kornél jobboldali beadása után a labda eljutott Kosztához, ő pedig hét méterről a bal alsó sarokba fejelt.

NB II
10. FORDULÓ

GYIRMÓT FC GYŐR–BALMAZÚJVÁROS 1–0 (0–0)
Győr-Gyirmót, 1500
néző. Vezette: Berger József (Mohos Milán, Szvetnyik Bence)
GYIRMÓT: Sebők Zs. – Nagy S., Lázár P., Balogh B., Présinger – Kiss M., Madarász (Bori, a szünetben) – Vass P. (Beliczky, 83.), Simon András (Tóth N., 65.), Paku – Simon Attila. Vezetőedző: Bene Ferenc
BALMAZÚJVÁROS: Gazsi – Bokros, Papp F., Kiss L., Németh Á. – Karikás (Virág A., 77.), Sigér, Kónya, Vajda – Belényesi (Fekete Á., 62.), Nagy K. (Pintér N., 77.). Vezetőedző: Feczkó Tamás
Gólszerző: Paku (1–0) az 51. percben
MESTERMÉRLEG
Bene Ferenc
: – Az elején túl nyugodtan, lassan játszottak játékosaim, nem futballoztunk olyan sebességgel, ahogyan szerettünk volna, ezért nem alakíthattunk ki mezőnyfölényt. Ennek ellenére profi módon, alázattal győztek a fiúk.
Feczkó Tamás: – Büszke vagyok csapatomra, amely a Gyirmót otthonában is több helyzetet alakított ki, de ezeket sajnos ki is hagyta. Csak magunkat okolhatjuk a vereségért, pedig nem ezt érdemeltük.

AQVITAL FC CSÁKVÁR–ZTE FC 3–2 (1–0)
Csákvár, 300 néző. Vezette: Szőts Gergely (Bozó Zoltán, Szalai Balázs)
CSÁKVÁR: Gróf – Fényes, Racskó (Szalai T., a szünetben), Dulló, Baranyai Á. – Bakos Sz., Molnár Cs. – Bartos (Molnár T., 60.), Kocsis G., Oldal (Mihály, 83.) – Makrai. Vezetőedző: Toldi Gábor
ZALAEGERSZEG: Szappanos – Króner, Gyagya, Forgács, Fodor M. (Horváth P., 77.) – Bedi, Nagy T. – Babati (Városi, a szünetben), Szakály A. (Szőllősi, 55.), Horváth R. – Daru. Vezetőedző: Csank János
Gólszerző: Makrai (1–0) a 16., Szőllősi (1–1) az 57., Bakos Sz. (2–1) a 70., Városi (2–2) a 80., Kocsis G. (3–2) a 89. percben
Kiállítva: Forgács (gólhelyzetben buktatta Makrait) a 88. percben
MESTERMÉRLEG
Toldi Gábor:
– Óriási eredmény, hogy a bajnokesélyes ellen gyűjtöttük be a három pontot. Győzelmünk értékét növeli, hogy négy húsz év alatti fiatal volt a kezdőcsapatunkban. Mindenki maximálisan odatette magát a győzelem érdekében.
Csank János: – Durva hibákat követtünk el, nem is szoktunk három gólt kapni. A jól játszó Csákvár remekül alkalmazkodott a sáros talajhoz, és ez döntőnek bizonyult.

SZTK-ERIMA–SIÓFOK 3–3 (0–2)
Szigetszentmiklós, 350
néző. Vezette: Radványi Ádám (Demeter János, Szert Balázs)
SZIGETSZENTMIKLÓS: Sánta – Póti, Vágó L., Hevesi-Tóth, Hidvégi (Illés Gy., 57.) – Barna Zs., Gulyás M. (Kovács J., 72.) – Balázs R., Szepessy, Kollega (Vólent, 67.) – Szabó B. Vezetőedző: Vágó Attila
SIÓFOK: Filipánics – Nagy J., Czingráber, Tamás L., Farkas N. – Nagy D., Gál M., Szivacski, Gréczi (Mogyorósi, 78.) – Ivancsics, Murka (Nagy R., 60.). Vezetőedző: Goran Kopunovics
Gólszerző: Gréczi (0–1) a 10., Ivancsics (0–2) a 27., Póti (1–2) az 54., Gréczi (1–3) a 68., Vólent (2–3) a 87., Szabó B. (3–3) a 93. percben
MESTERMÉRLEG
Vágó Attila:
– Az eredménynek egyik csapat sem örülhet maradéktalanul. Az első félidőben kiábrándítóan játszottunk, a második játékrészben azonban a cserék alaposan felhozták csapatomat, és sikerült is egyenlítenünk. A második félidőben mutatott teljesítmény lehet az alap a jövő heti, Budaörs elleni mérkőzésre. A két bajnokira négy pontot terveztem, most egyet szereztünk.
Szlezák Zoltán, pályaedző: – Egy megnyert mérkőzést veszítettünk el ezzel a döntetlennel.

KISVÁRDA MASTER GOOD–DUNAÚJVÁROS PASE 2–2 (1–2)
Kisvárda, 730
néző. Vezette: Lovas László (Albert István, Galán Roland)
KISVÁRDA: Ivancsics A. – Csilus T. (Molnár R., 79.), Izing, Graszl K., Fodor A. – Lázár Zs. (Kulcsár K., 70.), Kornutjak – Lucas, Erős G. (Vári B., 60.), Cseri T. – Koszta M. Vezetőedző: Soós Imre
DUNAÚJVÁROS: Szűcs L. – Tamaskó, Lorentz, Gengeliczki, Koszó, Czár – Melczer (Sárközi, 87.), Petneházi, Szellák (Jakab D., a szünetben) – Eppel, Magasföldi (Sóron, 79.). Vezetőedző: Artner Tamás
Gólszerző: Melczer (0–1) a 10., Ízing (1–1) a 29., Magasföldi (1–2) a 30., Koszta M. (2–2) a 86. percben
MESTERMÉRLEG
Soós Imre:
– Az időjárási körülmények megnehezítették a dolgunkat, ráadásul két óriási egyéni hibából kétszer is vezetéshez jutott a Dunaújváros. A második félidőben szinte már alkalmatlan volt a pálya a játékra, szerencse, hogy így is ki tudtunk egyenlíteni.
Artner Tamás: – Nagy elismerés jár mindkét csapatnak, mert nehéz körülmények között kellett játszaniuk. A nagy küzdelemben értékes pontot szereztünk a kiváló Kisvárda otthonában.

AZ ÁLLÁS
1. Gyirmót FC Győr 10 7 2 1 16–7 +9 23
2. ZTE FC 10 6 1 3 18–9 +9 19
3. Mezőkövesd Zsóry FC 9 5 2 2 13–7 +6 17
4. Budaörs 9 5 1 3 17–16 +1 16
5. Aqvital FC Csákvár 10 5 5 18–19 –1 15
6. Kisvárda 10 4 3 3 17–11 +6 15
7. Balmazújváros 10 4 3 3 12–11 +1 15
8. Szigetszentmiklósi TK 10 4 3 3 18–19 –1 15
9. Dunaújváros PASE 10 4 2 4 12–18 –6 14
10. Szolnoki MÁV FC 9 4 1 4 14–11 +3 13
11. Szeged 2011 9 4 1 4 9–15 –6 13
12. BFC Siófok 10 3 3 4 13–14 –1 12
13. FC Ajka 9 3 2 4 10–10 0 11
14. Soproni VSE-GYSEV 9 2 1 6 9–13 –4 7
15. Soroksár SC 9 1 3 5 7–13 –6 6
16. Vác FC 9 1 8 5–15 –10 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik