NB II: a Puskás Akadémia FC a második vonalban, Benczés vezetésével

2012.07.11. 09:57
null
Polonkai lesz a Puskás FC csapatkapitánya (Fotó: Németh Ferenc)
A Videoton FC hivatalos honlapján, a vidi.hu-n közzétette: a klub az MLSZ változtatásaira (egycsoportos NB II a 2013–2014-es szezontól, melyben nem indulhatnak az élvonalbeli gárdák második csapatai) reagálva átadta indulási jogát az újonnan alakult Puskás Akadémia FC-nek.

„A Videoton FC-nek a fiatalok versenyeztetése érdekében fontos az NB II-es licenc megtartása, de sajnos erre a 2013-14 évtől nem lesz lehetőségünk a versenykiírás értelmében. Úgy döntöttünk, hogy már idén átadjuk a jogot az újonnan alakult Puskás FC-nek, amely így független klubként, de velünk együttműködve indul a másodosztályú bajnokságban. A cél az, hogy az NB II-es indulási jogot megőrizzék, ami azt jelenti, hogy az 1-8. helyek valamelyikén kell végezniük, mivel a rákövetkező évben ráadásul a két másodosztályt összevonják, és csak 16 csapat indulhat. Ennek elérése érdekében mind a szakmai munkában, mind a játékosállomány kialakításában segítjük őket” – mondta a vidi.hu-nak Tassy Márk ügyvezető.

A Puskás Akadémia FC tehát független klubként működik a jövőben, de a szakmai munkát a Videoton koordinálja. A vezetőedző Benczés Miklós, a csapatkapitány Polonkai Attila – a fehérváriaknak pedig megmarad a második csapata is, mely az NB III-ban indul.

Mivel a Puskás Akadémia független csapatként indul, a Videoton első keretének játékosai nem játszhatnak vissza az új csapatba – vagy kölcsönszerződéssel, vagy pedig átigazolással kerülhetnek oda. Az NB III-as második csapat és a Videoton között szabad az átjárás.

Legfrissebb hírek

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
7 órája

Nagyváradról igazolt a Csíkszereda, Diósgyőrből a Sepsi

Minden más foci
2026.06.22. 18:01

Szerződést hosszabbított osztrák védőjével a Debrecen

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 10:32

A hosszabbítások után körvonalazódik a Nyíregyháza kerete

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 09:55

Búcsú Budafoktól: a sok csatát megélt kapitány, Kovács Dávid úgy döntött, befejezi a profi futballt

Labdarúgó NB II
2026.06.22. 09:21

Labdarúgás: az FTC nyerte az U16-os és az U19-es Magyar-kupát is

Utánpótlássport
2026.06.13. 20:30

Labdarúgás: a Vasas Kubala Akadémia nyerte meg az U17-es Magyar-kupát

Utánpótlássport
2026.06.12. 20:40

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
2026.06.10. 10:24
Ezek is érdekelhetik