NB II: a korábbi válogatott védő visszatér a Haladáshoz

Vágólapra másolva!
2020.01.06. 17:57
null
Devecseri Szilárd Zalaegerszegről szerződött Szombathelyre (Fotó: Török Attila)
A legutóbb a ZTE-ben futballozó Devecseri Szilárd a labdarúgó NB II-ben szereplő Szombathelyi Haladásban folytatja pályafutását – számolt be róla a klub honlapja.

 

A 29 éves korábbi válogatott védő, Devecseri Szilárd a Haladásban nevelkedett, majd 2015 nyarán Mezőkövesdre igazolt, ahonnan egy év múlva visszatért Szombathelyre. A vasi megyeszékhelyről 2018 februárjában Zalaegerszegre szerződött.

A kék-fehéreknél 2020 nyaráig érvényes kontraktusa volt, de közös megegyezéssel felbontotta szerződését, és úgy döntött, hogy ismét a Haladásban folytatja pályafutását. A középhátvéd eddig 101 NB I-es mérkőzésen két gólt szerzett, és háromszor szerepelt a válogatottban.

„Devecseri felbontotta zalaegerszegi kontraktusát, és visszatér hozzánk, mert segíteni szeretne a Haladásnak – mondta a klubhonlapon Séllei Árpád, a Szombathelyi Haladás ügyvezető igazgatója. – A játékos kedden már a csapattal együtt készül, és hamarosan aláírja fél plusz két évre szóló szerződését.”

A felkészülést egyébként szombaton kezdte el a Haladás az új edző, Mátyus János irányításával.

Négy régi-új játékos már a hétvégén ott volt a pályán – az egyik a rutinos, a Halinál korábban hosszú éveket lehúzó jobb oldali védő, Schimmer Szabolcs. Ő legutóbb Sárváron játszott, és ha a sárváriakkal megegyezik a Haladás, akkor a hátvéd ismét Szombathelyen futballozhat.

A szombathelyi nevelésű támadó középpályás, Rácz Ferenc ősszel már a Haladással edzett, de adminisztratív okok miatt akkor még nem lehetett leigazolni, most viszont már biztos érkezőnek számít.

A legutóbb Ózdon szereplő védő, Czingráber Máté és a legutóbb Hévízen futballozó hátvéd, Kiss Balázs is a Halival készül, ők egyelőre próbajátékon szerepelnek.

A kerettel kapcsolatos további hír még, hogy az ősszel kölcsönben zöld-fehérben futballozó Nyári Patrikot visszarendelte a Mol Fehérvár FC. Jurij Habovda, Gaál Bálint, Eszlátyi István és Novák Csanád már korábban távozott Szombathelyről.

A szakmai stáb és a klub vezetősége január közepére szeretné kialakítani a végleges keretet. A szombathelyiek nem utaznak edzőtáborba, végig itthon készülnek, és az első felkészülési meccset szombat 11 órakor játsszák a Siófok ellen Hévízen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik