NB II: a DVTK-tól vett kölcsön középpályást a Kazincbarcika

Vágólapra másolva!
2020.09.23. 06:50
null
Tóth Borisz (sárga mezben) a Kaposvár elleni augusztusi bajnokin (Fotó: Lang Róbert/Somogyi Hírlap)
A kooperációs kölcsönszerződés után egy évre, most már „teljes joggal” kölcsönadta Tóth Boriszt az élvonalbeli DVTK a labdarúgó NB II-ben szereplő Kazincbarcikának – számolt be róla a borsodiak honlapja.

 

A 18 esztendős Tóth Borisz a DVTK-ban nevelkedett, amelynél a ranglétrát végigjárva az utóbbi két évben a harmadosztályú DVTK II-ben futballozott. 2018. november 24-én, az MTK ellen 3–2-re megnyert meccsen az NB I-es csapatban is bemutatkozhatott (igaz, azóta nem szerepelt az élvonalban).

A most futó idényben az NB II-es Kazincbarcikában ez idáig a kooperációs kölcsönadás keretében játszott, hat másodosztályú bajnokin lépett pályára, emellett az NB III-as DVTK II-ben három bajnokin kapott lehetőséget.

A fiatal játékossal az átigazolási időszak utolsó napján a Kazincbarcika SC egyéves kölcsönszerződést kötött, melynek lejárta után a DVTK visszavárja.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KAZINCBARCIKÁNÁL
Érkezők: Bereczki Dániel (Debreceni VSC), Borbély Bálint (ETO FC Győr), Dávid Zoltán Gergő (Békéscsaba), Kelemen Marko (szlovák, Spartak Trnava – Szlovákia), Majzik Adrián (AFK Csíkszereda / Miercurea Ciuc – Románia), Tóth László (Vasas FC – kölcsönből vissza), Zahorán Balázs (Békéscsaba), Orosz Donát, Korbély Kristóf, Tóth Borisz, Szűcs Kornél (mind DVTK – kölcsönbe)
Távozók: Ádám Ferenc (Putnok – ismét kölcsönbe), Berki István (ETO FC Győr), Fekete Ádám (Jánossomorja), Gábor Lukács (Kecskemét), Géringer Tamás (Diósgyőri VTK – kölcsönből vissza), Harangozó Bence (SC Sopron), Kréti Gergő (Putnok), Lakatos Miklós (Putnok – ismét kölcsönbe), Virág Ákos (FC Hatvan), Zahorán Balázs (Hódmezővásárhely)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik