NB II: a Balmazújváros megnyerte a Szolnok elleni meccset

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.24. 15:09
A labdarúgó NB II 15. fordulójának vasárnapi záró mérkőzésén egy döntetlen és két vereség után tudott ismét nyerni a Balmazújváros: Urbin Péter vezetésével 2–0-ra győzött hazai pályán a Szolnoki MÁV FC ellen.

Az első félidőben nagyrészt a mezőnyben gyűrték egymást a csapatok, a kapuk nem forogtak veszélyben. A szünet után viszont hamar vezetést szerzett a Balmazújváros: Virágh Aladár bal oldalról tette középre a labdát, amelyet a kapus épp az érkező Tóth Dániel elé ütött, így a hazaiak játékosának már nem volt nehéz dolga a kapu juttatni azt. A folytatásban a vendégek is többször veszélyeztettek, ám a 81. percben a góllövőlistát – immáron 14 találattal – vezető Urbin Péter egyéni akciójából megszerezte csapat második gólját is. Az eredmény ezután már nem változott, így a gödörben lévő csapatok párharcát a Balmaz nyerte meg.Tóth Dániel elé ütött, így a hazaiak játékosának már nem volt nehéz dolga a kapu juttatni azt. A folytatásban a vendégek is többször veszélyeztettek, ám a 81. percben a góllövőlistát – immáron 14 találattal – vezető Urbin Péter egyéni akciójából megszerezte csapat második gólját is. Az eredmény ezután már nem változott, így a gödörben lévő csapatok párharcát a Balmaz nyerte meg.

LABDARÚGÓ NB II
15. FORDULÓ, VASÁRNAP

BALMAZÚJVÁROS–SZOLNOKI MÁV 2–0 (0–0)

Balmazújváros, 500 néző. Vezette: Oláh G. (Erős G., Kovács II G.)
BALMAZÚJVÁROS:
Szalma – Bokros, Kónya, Kiss L., Németh Á. – Oláh G. – Nagy R. (Demjén 84.), Szőllősi F., Virágh A. (Pintér N. 88.) – Tóth D. (Karacs 78.), Urbin. Vezetőedző: Hírös Gábor.
SZOLNOK: Tóth Z. – Vári, Balaskó Cs., Antal, Fritz – Lengyel D., Zvara (Katona 78.), Sipeki, Rokszin (Grúz 66.), Nagy I. – Szepessy R. (Máté J. 66.). Vezetőedző: Kis Károly.
Gólszerző: Virágh A. (1–0) az 50., Urbin (2–0) a 81. percben
MESTERMÉRLEG
HÍRES GÁBOR, a Balmazújváros vezetőedzője: – A lelkesen és jól védekező szolnoki védelmet sikerült a második félidőre feltörni, s aztán látványosan és magabiztosan játszottunk, sőt, a végén több gólt is szerezhettünk volna.
KIS KÁROLY, a Szolnok vezetőedzője: – Ez a találkozó is úgy alakult, mint ahogy a korábbi mérkőzések forgatókönyvei, most is óriási ziccereket hibáztunk el, de a kapu előtti gyenge helyzetkihasználásunk miatt ezúttal is vesztesen kellett elhagynunk a pályát.

SZOMBATI EREDMÉNYEKRŐL ITT OLVASHATNAK!

AZ ÁLLÁS
1. Nyíregyháza Spartacus 15 11 2 2 31–12 +19 35
2. Dunaújváros PASE 15 10 2 3 27–15 +12 32
3. Siófok 15 8 3 4 20–14 +6 27
4. Balmazújváros 15 8 2 5 30–25 +5 26
5. FC Ajka 15 8 2 5 29–24 +5 26
6. Gyirmót FC Győr 15 7 3 5 23–16 +7 24
7. Békéscsaba Előre 15 7 3 5 27–22 +5 24
8. Zalaegerszegi TE FC 15 7 3 5 23–22 +1 24
9. Vasas 15 6 2 7 20–28 –8 20
10. Szigetszentmiklósi TK 15 5 3 7 14–19 –5 18
11. Soproni VSE 15 5 3 7 19–25 –6 18
12. Kisvárda SE 15 4 5 6 26–24 +2 17
13. Szolnoki MÁV FC 15 4 3 8 19–23 –4 15
14. Ceglédi VSE 15 4 2 9 19–24 –5 14
15. Duna FC Tatabánya 15 3 2 10 14–34 –20 11
16. Kozármisleny 15 2 2 11 11–25 –14 8

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik