NB II: nehezen nyert a Gyirmót és a ZTE; négyet vágott a Balmaz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.03. 15:03
null
Újabb fontos győzelmet aratott a fehér mezes ZTE (Fotó: zaol.hu)
A labdarúgó NB II 9. fordulójában a bajnoki címre pályázó Gyirmót FC Győr 1–0-ra győzött a sereghajtó Vác otthonában, a míg ZTE szintén 1–0-ra verte meg a Rokszin Ádám kiállítása miatt a hajrában megfogyatkozó Szolnokot. A Balmazújváros négy gólt vágott a Csákvárnak, a Szigetszentmiklós az Ajkát, a Budaörs a Soroksárt, míg a Dunaújváros a Szeged 2011-t múlta felül. A forduló meglepetésgyőzelmét a Sopron aratta, amely Siófokon gyűjtötte be a három pontot.

 

Több kihagyott lehetőség és váltakozó játék után a Budaörs a félidő közepén szerezte meg a vezetést a Soroksár ellen: Szabó Viktor passza után Bogáti Péter lőtt laposan a jobb alsó sarokba. Nem sokkal a szünet után Gyepes Gábor ellökte Sajbán Mátét, a játékvezető pedig tizenegyest ítélt, amelyet Bogáti értékesített. Kétgólos hátránya tudatában a Soroksár több nagy helyzetig is eljutott, de a kiválóan futballozó budaörsi belső védők mellett Szentpéteri Viktor is a helyén volt – egészen a 87. percig, amikor Gohér Gergő gólra váltott egy húszméteres szabadrúgást, de ez már csak a szépítéshez volt elegendő.

Sokáig egyenrangú ellenfele volt a sereghajtó Vác a bajnoki címre pályázó Gyirmótnak. Az első félidőben mindkét csapatnak voltak gólszerzési lehetőségei, igaz, Bene Ferenc együttesének jóval több, de Simon András csak kapufáig jutott, illetve Tajti Norbert kapus is mindig a helyén volt. A szünet után góllá érett a gyirmóti fölény, a 68. percben Beliczky Gergő kapufáról visszapattanó lövését Tóth Norbert fejelte a kapu közepébe. A Vác elkeseredetten támadott az egyenlítés érdekében, a 84. percben Tóth Barnabás azonban nagy helyzetben 5 méterről Sebők Zsoltba lőtte a labdát. Újabb fontos győzelmet aratott tehát a Gyirmót, míg a Vác trénere, Sisa Tibor nem tudott győzelemmel visszavágni volt csapatának.

Teljes unalomba fulladó első félidő után aktívan kezdte a második játékrészt az SZTK-Erima az Ajka ellen, és ennek hamar eredménye lett: Gulyás Máté bal oldali beadása után átszállt a labda mindenki felett, amely így Balázs Richárdhoz került, ő pedig 5 méterről az üresen maradó kapuba passzolt. Bár ezután az ajkaiak megpróbáltak újítani, egyetlen lehetőségüket Olasz Dénes elpuskázta, és a hajrában a hazai csapat biztossá tette győzelmét: Hevesi-Tóth Tamás passzát az érkező Vólent Roland 10 méterről a kapu közepébe lőtte.

A forduló eddigi legfölényesebb győzelmét a Balmazújváros aratta, amely négy gólt vágott a Csákvárnak. A gólgyártás csak az első játékrész végén indult meg, a 41. percben Kónya Márk állítgatás nélkül csavart Gróf Dávid kapujába. A második félidőt is góllal kezdte a Balmaz, szöglet után Papp Ferenc bólintott a kapu jobb oldalába. A Csákvár csak ezután kezdett „ébredezni", a 60. percben Oldal Tibor lecsapott egy szabad labdára, és a hálóba lőtt. Hiába küzdött az egyenlítésért a Fejér megyei együttes, a harmadik hazai találat – egy megpattanó labdát Vajda Sándor lőtt a hálóba – mindent eldöntött, sőt a 90. percben még a rutinos Belényesi Miklós is betalált, így fölényesen nyert Feczkó Tamás együttese.

Meglepetésre a Siófok otthonában tudott nyerni a Sopron, amely ezzel megkezdte a felzárkózást a bennmaradást érő pozíciók felé. A soproniak az első félidőben egy kavarodás után elért Grabant Bence-góllal szereztek vezetést, amit a fordulás után Zamostny Balázs duplázott meg, így összességében teljesen megérdemelten győzött Supka Attila együttese. A nagyon gyengén futballozó Siófok utolsó hat meccséből csak egyet nyert meg.

Már a 8. percben megszerezte a vezetést a ZTE a Szolnok ellen: Bedi Bence gyatra lövése kipattant Pokorni Péterről, a lesipuskás Daru Bence pedig a hálóba lőtt. A szépszámú egerszegi közönség ezután sok nehéz pillanatot élt át, hiszen előbb Gajdos Zsolt szerezhetett volna gólt, majd a félidő végén Papucsek Barna fejelt a lécre egy szabadrúgás után, Gajdos ismétlését pedig Szappanos Péter védte. A szünet után is a Szolnok volt aktívabb, Csank János együttese nem találta a ritmust, de a hajrában Rokszin Ádám a „segítségére" sietett: csúnyán felvágta Babati Benjamint, amiért piros lapot kapott, a hátralévő időben pedig már nem forgott veszélyben a zalaiak kapuja. A ZTE nyögvenyelős játékkal nyerte meg stadionfelújítás előtti utolsó hazai mérkőzését.

Sokáig eseménytelenül telt a Dunaújváros–Szeged 2011 mérkőzés, a kapu először igazán csak a 39. percben forgott veszélyben, de Eppel Márton és a kipattanóból ismétlő Havasi Dániel is a lécet találta el. A szegedma.hu tudósítása szerint a fordulás után a szegedi Oláh Gergő és Szabó Péter is veszélyeztetett, de gólt egyikük sem tudott szerezni. Kicsit több mint egy óra elteltével jutott aztán a hálóba a labda: Melczer Vilmos eresztett meg egy lövést a tizenhatos sarkáról, a labda a kapufa belső feléről Szántai mögé vágódott. A hajrában Király Patrik és Farkas Márk is megtornáztatta a veterán Szűcs Lajost, ennél többre azonban már nem futotta Klausz László együttesének erejéből. A Dunaújváros PASE harmadik hazai bajnokiját is megnyerte.

A vasárnapi mérkőzésen a Mezőkövesd hazai pályán 1–0-ra kikapott a Kisvárdától 1800 néző előtt. A vendégek gólját Erős Gábor szerezte. Az élvonalba jutásért küzdő Mezőkövesd a mostani bajnokságban másodszor maradt pont nélkül otthon: a legutóbbi hazai találkozóján a Gyirmót 2–1-re nyert Kövesden. A Várda idegenben először nyert.

NB II
9. FORDULÓ

ZTE FC–SZOLNOKI MÁV 1–0 (1–0)
Zalaegerszeg, ZTE-Aréna 2650
néző. Vezette: Szilasi Szabolcs (Takács Gábor, Mohos Milán)
ZTE: Szappanos – Króner, Gyagya, Forgács, Bedi – Nagy T., Koller (Fodor M., 60.) – Babati (Horváth R., 87.), Szakály A. (Patvaros, a szünetben), Városi – Daru. Vezetőedző: Csank János
SZOLNOK: Pokorni – Tóth B. (Papucsek, 34.), Kovács O., Vermes, Rokszin – Búrány, Kenderes (Urbin, 71.) – Nagy I., Lengyel B., Gajdos – Balajti. Vezetőedző: Kis Károly
Gólszerző: Daru (1–0) a 7. percben
Kiállítva: Rokszin (buktatta Babatit) a 68. percben
MESTERMÉRLEG
Csank János:
– Amióta közel vagyunk az első helyhez, sokkal több rossz döntést hoznak a játékosok. Ez olyan magyaros szokás, de mindig a győzelem a legfontosabb. A sikerhez kellett kapusunk néhány bravúrja, a Szolnokot mostanában nem láttam ennyire jól játszani.
Kis Károly: – Egy óriási hiba miatt kerültünk hátrányba, de gyorsan rendeztük a sorokat, s pontot is szerezhettünk volna. A gyors ritmusú mérkőzésen reálisabb lett volna a döntetlen egy jó csapat otthonában.

VÁC FC–GYIRMÓT FC GYŐR 0–1 (0–0)
Vác, 250
néző. Vezette: Gyarmati II Tibor (Szécsényi István, Szalai Balázs)
VÁC: Tajti N. – Tóth G., Dlusztus, Görgényi, Hegedűs Cs. – Obot (Németh G., 76.), Sipeki, Tóth B., Magos (Rusvay, 61.) – Zsolnai R., Frank (Pölöskei P., 85.). Vezetőedző: Sisa Tibor
GYIRMÓT: Sebők Zs. – Nagy S. (Beliczky, 61.), Lázár P., Balogh B., Présinger – Kiss M., Madarász M. – Vass P. (Horváth A., 80.), Paku (Tóth N., 61.), Bori – Simon András. Vezetőedző: Bene Ferenc
Gólszerző: Tóth N. (0–1) a 68. percben
MESTERMÉRLEG
Sisa Tibor
: – Valószínűleg megmosolyognak páran, ha azt mondom, ebben a mérkőzésben több volt, de aztán benne is maradt.
Bene Ferenc: – Végig irányítottuk a mérkőzést, és fölényünket a második félidőben sikerült egy góllal is megkoronáznunk.

BALMAZÚJVÁROS–AQVITAL FC CSÁKVÁR 4–1 (1–0)
Balmazújváros, 1200 néző. Vezette: Farkas Tibor (Pápai Zoltán, Vígh-Tarsonyi Gergő)
BALMAZÚJVÁROS:
Gazsi – Karikás (Hadházi, 60.), Papp F., Bakos B., Németh Á. – Varga K. (Nagy K., 52.), Kónya, Sigér, Pintér N. (Bódis, 85.), Vajda S. – Belényesi. Vezetőedző: Feczkó Tamás
CSÁKVÁR: Gróf – Hajdú S., Dulló, Racskó, Baranyai Á. – Fényes (Mihály, 77.) – Molnár T., Bakos Sz. (Domján, 55.), Nyilasi B. (Oldal, 55.), Molnár Cs. – Kocsis G. Vezetőedző: Toldi Gábor
Gólszerző: Kónya (1–0) a 41., Papp F. (2–0) a 46., Oldal (2–1) a 60., Vajda S. (3–1) a 75., Belényesi (4–1) a 90. percben
MESTERMÉRLEG
Feczkó Tamás:
– Minden játékosom maximálisan kivette részét a sikerből. A két kényszerű csere után volt egy kis üres járatunk, de a játékosok átlendültek a nehézségeken.
Toldi Gábor: – Túlzott a gólkülönbség, elkerülhető gólokat kaptunk. Ha a helyzeteket nézzük, sokkal szorosabb mérkőzést játszhattunk volna. Sokat elárul, hogy a hazai kapus volt a mezőny legjobbja.

DUNAÚJVÁROS PASE–SZEGED 2011 1–0 (0–0)
Dunaújváros, 450 néző. Vezette: Botló Béla (Szalai Dániel, Kis Zoltán)
DUNAÚJVÁROS:
Szűcs L. – Lorentz, Gengeliczki, Koszó – Villám, Petneházi, Szellák (Jakab D., a szünetben; Sárközi N., 92.), Melczer, Czár – Havasi (Sóron, a szünetben), Eppel. Vezetőedző: Artner Tamás
SZEGED: Szántai – Balogh M., Berde, Farkas M. – Achim (Geiger, 79.), Király P., Oláh G., Zelenyánszki, Mészáros M. – Germán, Szabó P. Vezetőedző: Klausz László
Gólszerző: Melczer (1–0) a 63. percben
MESTERMÉRLEG
Artner Tamás:
– Már az első félidő hajrájában megszerezhettük volna a vezetést, aztán a szünet után vért izzadtunk a győzelemért. Nagyon szervezett, energikus Szegedet múltunk fölül.
Klausz László: – A vereség ellenére elégedett vagyok csapatom játékával, a most alkalmazott új rendszerben mindenki fegyelmezetten tette a dolgát. Biztos vagyok abban, hogy a Dunaújváros az élmezőnyben végez.

SIÓFOK–SOPRONI VSE 0–2 (0–1)
Siófok, 300
néző. Vezette: Kiss Norbert (Becséri Gergely, Kepe Arnold)
SIÓFOK: Bozsó – Rusvai (Nagy J., 49.), Mogyorósi, Tamás L., Farkas N. – Berki I. (Nagy R., 59.), Gál M. – Gréczi, Ivancsics G., Murka (Kozma R., a szünetben) – Elek B. Vezetőedző: Goran Kopunovics
SOPRON: Heinrich – Pados, Szalai V., Jovetics, Szabó L. – Janzsó, Holdampf – Grabant B. (Tihanyi, 58.), Rácz B., Tóth M. (Batizi-Pócsi B., 82.) – Zamostny (Pető B., 87.). Vezetőedző: Supka Attila
Gólszerző: Grabant B. (0–1) a 31., Zamostny (0–2) az 59. percben
MESTERMÉRLEG
Goran Kopunovics
: – Csak egy csapat volt a pályán, és az az ellenfél volt. Sajnálom a szurkolókat, és elnézést kérek tőlük. Remélem, a következő két hétben lesz időnk rendezni a sorainkat.
Supka Attila: – Végre elértük, amit eddig is szerettünk volna. Nemcsak jól futballoztunk, végre eredményesek is voltunk. Megérdemelten nyertünk.

SZTK-ERIMA–FC AJKA 2–0 (0–0)
Szigetszentmiklós, 350
néző. Vezette: Lovas László (Galán Roland, Punyi Gyula)
SZIGETSZENTMIKLÓS: Sánta – Puskás G., Vágó, Póti, Gulyás M. – Barna Zs., Domokos – Szepessy (Vólent, 63.), Balázs R. (Lévai, 87.), Kollega (Polyák, 72.) – Hevesi-Tóth. Vezetőedző: Horváth Ferenc
AJKA: Gőcze – Kovács G., Pákai, Császár, Pesti – Horváth A., Lattenstein, Gunther (Sándor I., 58.) – Besztercei (Pál D., 74.), Wittmann (Olasz D., 9.), Major N. Vezetőedző: Jákli Péter
Gólszerző: Balázs R. (1–0) a 46., Vólent (2–0) a 85. percben
MESTERMÉRLEG
Horváth Ferenc:
– Gyakran úgy játszunk, mint Jane, néha úgy futballozunk, mint Tarzan. Jobban örülnék, ha Jane a lelátóról szurkolna a csapatnak, s játékosaim úgy küzdenének, mint Tarzan.
Jákli Péter: – Több volt ebben a mérkőzésben számunkra, mert két elkerülhető gólt kaptunk. A hajrában megpróbáltunk egyenlíteni, de ekkor már semmi sem sikerült. Továbbra sem tudunk nyerni Szigetszentmiklóson.

BUDAÖRSI SC–SOROKSÁR SC 2–1 (1–0)
Budaörs, 300
néző. Vezette: Takács Tamás (Szvetnyik Bence, Máyer Gábor)
BUDAÖRS: Szentpéteri – Horváth L., Tányéros Á.. Hegedűs J. (Csobánki, 86.), Ódé (Ferkó, 61.) – Lajer – Sajbán Máté, Bogáti, Csillag D., Papp M. – Szabó V. (Varga B., 70.). Vezetőedző: Miskei Attila
SOROKSÁR: Holczer – Fülöp N., Gyepes, Valencsik, Vass Zs. (Gohér, 68.) – Szalánszki, Peszmeg – Kákonyi (Kapacina, 80.), Huszák, Korozmán – Pál A. (Gárdos, 52.). Vezetőedző: Albert Flórián
Gólszerző: Bogáti (1–0) a 23., Bogáti (11-esből, 2–0) a 60., Gohér (2–1) a 87. percben
MESTERMÉRLEG
Miskei Attila:
– Küzdelmes mérkőzésen nagyon fontos három pontot szereztünk. Örülök, hogy fiatal labdarúgóink ismét helytálltak.
Albert Flórián: – Kikaptunk, ezért nehéz értékelnem a mérkőzést.

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–KISVÁRDA-MASTERGOOD 0–1 (0–1)
Mezőkövesd,
1800 néző. Vezette: Solymosi Péter (Bozó Zoltán, Horváth Róbert)
MEZŐKÖVESD: Dombó – Polényi (Nagy J., a szünetben), Dvorschák, Devecseri, Fótyik – Hegedűs D., Tamási Zs. – Molnár G. (Harsányi, a szünetben), Heffler N., Rácz F. – Máté J. (Bajzát, 80.). Vezetőedző: Benczés Miklós
KISVÁRDA: Ivancsics A. – Csilus T., Izing, Graszl K., Fodor A. – Kornutyak, Lázár Zs. – Lucas, Erős G. (Vári, 67.), Cseri T. – Koszta (Rajczi, 72., Minczér, 79.). Vezetőedző: Soós Imre
Gólszerző: Erős G. (0–1) a 37. percben
MESTERMÉRLEG
Benczés Miklós: – Tőlünk ez a teljesítmény abszolút mértékben elfogadhatatlan. Ellenfelünk játékban és akaratban is felülmúlt bennünket, így teljes mértékben megérdemelte a győzelmet. Nagyon csalódott vagyok.
Soós Imre: – Ország-világ előtt megmutattuk, hogy nagyszerű játékosaink vannak, ezért büszke vagyok rájuk. Végig uraltuk a mérkőzést, a játék minden elemében felülmúltuk a hazaiakat, ezért rászolgáltunk a nagyon értékes győzelemre.

AZ ÁLLÁS
1. Gyirmót FC Győr 9 6 2 1 15– 7 +8 20
2. ZTE FC 9 6 1 2 16– 6 +10 19
3. Mezőkövesd Zsóry FC 9 5 2 2 13– 7 +6 17
4. Budaörs 9 5 1 3 17–16 +1 16
5. Balmazújváros 9 4 3 2 12–10 +2 15
6. Kisvárda 9 4 2 3 15– 9 +6 14
7. Szigetszentmiklósi TK 9 4 2 3 15–16 –1 14
8. Szolnoki MÁV FC 9 4 1 4 14–11 +3 13
9. Dunaújváros PASE 9 4 1 4 10–16 –6 13
10. Szeged 2011 9 4 1 4 9–15 –6 13
11. Aqvital FC Csákvár 9 4 5 15–17 –2 12
12. FC Ajka 9 3 2 4 10–10 0 11
13. BFC Siófok 9 3 2 4 10–11 –1 11
14. Soproni VSE-GYSEV 9 2 1 6 9–13 –4 7
15. Soroksár SC 9 1 3 5 7–13 –6 6
16. Vác FC 9 1 8 5–15 –10 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik