NB II: ikszelt a PAFC, még nincs meg a feljutás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.14. 19:50
null
A Puskás Akadémia még nem biztosította be a feljutást (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB II 35. fordulójában a Puskás Akadémia a győzelme esetén bebiztosíthatta volna a feljutást, de nem bírt a  Szegeddel. A feljutásra pályázó Balmazújváros–Soroksár rangadón is pontosztozkodás történt, míg a Kisvárda ugyan nehezen gyűrte le a Dorogot, de előrelépett a tabella második helyére.


A forduló rangadóján a feljutásra pályázó Balmazújváros a negyedik helyen álló Soroksárnál vendégeskedett. Heffler Norbert a 30. percben tizenegyesből szerzett vezetést a Balmazújvárosnak – Jova Levente érezte az oldalt, de a lövés védhetetlen volt (0–1). Öt perccel később a Soroksár is büntetőhöz jutott, melyet Lovrencsics Balázs értékesített (1–1). A második félidőben a Soroksár rengeteg helyzetet dolgozott ki, de Szécsi Gergő kapuja bevehetetlen volt a továbbiakban – még úgy is, hogy Tamás Lászlót a hajrában kiállították –, így maradt a döntetlen.

A Puskás Akadémia akár már ebben a fordulóban ünnepelhette volna a feljutást, de nagy meglepetésre 0–0-t játszott a Szeged 2011-gyel. A forduló nagy nyertese a Kisvárda, mely 2–1-re legyőzte a Dorogot – ugyan sokáig úgy nézett ki, hogy ezen a meccsen is döntetlen születik, de a hajrában kicsikarta a győzelmet.

Bobál Gergely a 18. percben vezetést szerzett a ZTE-nek, de 26. percben az „életéért” küzdő Cigánd kiegyenlített Popescu révén (1–1). Nem sokkal a fordulást követően azonban lerendezte a mérkőzést a Zalaegerszeg: Deutsch Bence góljával az 50. percben előbb visszaszerezte a vezetést (1–2), majd, az 56. percben Króner Martin is gólt szerzett. A hajrában mindkét oldalon született egy-egy gól, a végeredmény (2–4).

A Budaörs valóságos gólfesztivált rendezett a Kozármisleny otthonában. A 13. percben Stieber András szögletét Kinyik Ákos fejjel váltotta gólra (0–1), három perccel az első gól után a Budaörs máris tovább növelte az előnyét: Petró Balázs harcolt ki tizenegyest, melyet Stieber értékesített (0–2). Még az első félidőben ismét megvillant Stieber és Kinyik – előbbi szögletéből utóbbi megszerezte önmaga második, csapata harmadik gólját (0–3). A második játékrészben Sajbán Máté fejelt a kapuba egy szögletet – azt a kornert is Stieber végezte el (0–4) – négy perccel később Sajbán duplázott (0–5), majd Horváth Roland találatával beállt a 6–0-s végeredmény.

A Csákvár egy remekül eltalált Bakos Szabolcs szabadrúgással 1–0-ra legyőzte a Vácot, ezzel nagyon fontos pontot szerzett. A már tét nélkül játszó SZEOL 1–1-et játszott a Mosonmagyaróvárral, a Békéscsaba simán, 3–0-ra legyőzte a Siófokot.

A soproni Garda Géza a tizenhatoson kívülről vette be a Nyíregyháza a kapuját, később pedig Erdélyi László közelről talált be, így a 33. percben már 2–0 állt az eredményjelzőn. A 73. percben Rudolf Gergely óriási góllal szépített, de a pontszerzést már nem tudta kiharcolni a nyírségi együttes (2–1).

A Szolnok vezetést szerzett a 69. percben, a 94-ben viszont drámai körülmények között, tizenegyessel egyenlített Cegléd (1–1), ezzel szinte lehetetlen helyzetbe hozva a Cigándot.

LABDARÚGÓ NB II
35. FORDULÓ


SZOLNOKI MÁV FC–CEGLÉDI VSE 1–1 (0–0)
Szolnok, Tiszaligeti Stadion, 800
néző. Vezette: Szőts Gergely
SZOLNOK: Molnár-Farkas – Csirmaz, Balogh M., Papp Sz., Földi M. – Tóth B. – Kenderes, Rokszin (Pintér N., 79.), Pantovics, Tóth P. (Török M., 88.) – Olasz D. (Kovács O., 84.). Vezetőedző: Balogh Pál
CEGLÉD: Mursits – Peres, Nagy S., Preklet, Farkas A. – Takács P. – Frőhlich, (Szabó V., 14), Albert Á., Lengyel B. (Tóth L., 70.), Tihanyi (Kovács L., 77.) – Asztalos. Vezetőedző: Miskei Attila
Gólszerző: Olasz D. (1–0) a 69., Takács P. (11-esből, 1–1) a 94. percben
Kiállítva: Kovács O. (a játékvezető megsértéséért) a 95. percben
MESTERMÉRLEG
Balogh Pál: – Visszafogottan kezdtük a mérkőzést. A második félidőben felpörögtünk, jól futballoztunk, de nem döntöttük el a mérkőzést, és a végén megint elpártolt tőlünk a szerencse.
Miskei Attila: – Az elején elhibáztuk a helyzeteinket. A Szolnok vezető gólja után mindent elkövettünk az egyenlítés érdekében, és a végén sikerült az egyik pontot megmentenünk.

PUSKÁS AKADÉMIA–SZEGED 2011 0–0
Felcsút, Pancho Aréna, 821
néző. Vezette: Andó-Szabó Sándor
PUSKÁS AKADÉMIA: Hegedűs L. – Heffler T., Vanczák, Tóth B., Nagy Zs. – Zsidai – Prosser, Márkvárt D. (Szatmári L., 77.), Szakály P., Csilus Á. (Spandler, 72.) – Tischler (Lencse, 54.). Vezetőedző: Pintér Attila
SZEGED: Szántai – Achim, Jagodics B., Farkas M., Mészáros M. – Germán, Povázsai (Horváth A., 67.), Király P. (Pászka, 32.), Zabari – Zádori, Andorka (Balogh G., 59.). Vezetőedző: Klausz László
Kiállítva: Germán (második sárga lap után) a 91. percben
MESTERMÉRLEG
Pintér Attila: – Tudtuk, mire számíthatunk a Szegedtől, és azt is kaptuk. Az első játékrészben nem volt látványos a játék, nem alakítottunk ki olyan lehetőségeket, mint amilyet előzetesen reméltünk. A második félidőben nagyobb nyomás alá helyeztük a vendégeket, sajnos nem tudtunk gólt szerezni. Van még három meccsünk, Cegléden ki akarjuk harcolni a feljutást.
Klausz László: – Az eredménnyel és a mutatott játékkal is elégedett vagyok. Ami késik, nem múlik, a Puskás Akadémia biztosan feljut az NB I-be, ugyanakkor ez a mérkőzés remek visszaigazolás számunkra, hogy jó úton járunk.

SWIETELSKY SVSE–NYÍREGYHÁZA 2–1 (2–0)
Sopron, 500
néző. Vezette: Radványi Ádám
SOPRON: Heinrich – Fazekas, Sifter, Fehér Z., Németh M., Nagy P., Kapacina (Gyürki 69.) – Tóth D. – Eszlátyi (Horváth P., 81.), Erdélyi (Batizi-Pócsi, 53.), Garda. Szakmai igazgató: Supka Attila
NYÍREGYHÁZA: Megyeri – Szokol, Máté, Rubus, Kónya – Holdampf (Sinanovich, 83), Kártik, Rezes, Tisza (Ur L., 46.), Takács T. (Szécsi, 64.), Rudolf. Vezetőedző: Dajka László
Gólszerző: Garda (1–0) a 17., Erdélyi (2–0) a 33., Rudolf (2–1) a 74. percben
MESTERMÉRLEG
Supka Attila:
– Hosszú böjt után sikerült győznünk. Régóta vártuk ezt a sikert. Az első félidőben jól játszottunk, sokat birtokoltuk a labdát. Szélső játékunk is nagyon jó volt. A második félidőben feljavult a Nyíregyháza, látszott, hogy minőségi futballistái vannak. Megérdemelten nyertünk egy jó csapat ellen.
Dajka László: – Köszönöm a közönség szeretetét. Nagyon langyosan kezdtünk az első játékrészben, a Sopron gyors játékával meglepett bennünket, a második félidő már a miénk volt, próbáltunk egyenlíteni, de csak 2–1-ig jutottunk. Gratulálok a Sopronnak.

AQVITAL-CSÁKVÁR–VÁC FC 1–0 (0–0)
Csákvár, 250 néző. Vezette: Lovas László
CSÁKVÁR: Kovács D. – Kékesi, Dulló, Fényes, Baranyai – Kiprich D., Bakos Sz. – Lőrincz A. (Sejben, 70.), Mészáros D., Molnár Cs. (Oldal, 58.) – Hodgyai (Molnár T., 78.). Vezetőedző: Toldi Gábor
VÁC: Szentpéteri – Hegedűs Cs., Dlusztus, Görgényi, Gulyás M. – Tóth B. (Kákonyi, 80.), Rása (Nagy R., a szünetben) – Zsolnai R., Niedermüller, Major – Balajti (Tóth G., 76.). Vezetőedző: Nagy Tibor
Gólszerző: Bakos Sz. (1–0) a 78. percben
MESTERMÉRLEG
Toldi Gábor:
– Számunkra hatalmas téttel bíró találkozót játszottunk, amely nem volt látványos, de rászolgáltunk a sikerre, mert maximálisan beleraktuk a meccsbe azt a munkát, amit kellett.
Nagy Tibor: – Azt kaptam, amit vártam, egy ütős, rúgós, helyenként durva mérkőzést, amely mellé egy potyagól párosult.

KOZÁRMISLENY–BUDAÖRS 0–6 (0–3)
Kozármisleny, 500
néző. Vezette: Szabó Zsolt
KOZÁRMISLENY: Helesfalvy – Milutinovics, Causic, Racskó, Kocsis A. – Gubacsi (Kiss M., 75.), Grumics (Menyhei, 83.) – Kemény, Kirchner, Varga M. – Tóth M. (Szekszárdi, 67.)
Vezetőedző: Szanyó Károly
BUDAÖRS: Horváth G. – Wild (Menyhárt, 63.), Kinyik, Tányéros, Papp M. – Sajbán Miklós, Stieber – Petró, Sajbán Máté, Deli (Árvai, 68.) – Horváth R. (Csobánki, 75.). Vezetőedző: Bognár György
Gólszerző: Kinyik (0–1) a 13., Stieber (11-esből, 0–2) a 16., Kinyik (0–3) a 42., Sajbán Máté (0–4), 42., Sajbán (0–5) az 56., Horváth R. (0–6) a 75. percben
MESTERMÉRLEG
Szanyó Károly: – Igaz, ezer sebből vérzünk, hét hiányzónk volt, ebből hat kezdőjátékos, de az akkor is gyalázatos produktum volt. Négy gólt kaptunk pontrúgásokból, amire pedig készültünk, de úgy nem nyerhetünk, ha nem merjük felvállalni az előrejátékot.
Bognár György: – Gratulálok a csapatomnak. Nem csak az eredmény, de a játék miatt is. Megérdemelten nyertünk és ez már elég lesz a bentmaradáshoz is.

SOROKSÁR SC–BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ 1–1 (1–1)
Budapest, Haraszti u., 800
néző. Vezette: Molnár Attila (7)
SOROKSÁR: Jova – Fülöp, Lorentz, Gyepes (Sándor I., 77.), Gengeliczki, Silye – Huszák, Csilus T., Haris (Valencsik, a szünetben) , Pál A. (Gárdos, a szünetben) – Lovrencsics B. Vezetőedző: Lucsánszky Tamás
BALMAZÚJVÁROS: Szécsi G. – Bokros, Rus, Tamás L., Virág – Sigér D., Bódis – Heffler N. (Zsiga, 77.), Farkas II B. (Bakos B., 87.), Vajda S. – Fekete Á. (Kovács Á., 82.). Vezetőedző: Feczkó Tamás
Gólszerző: Heffler N. (11-esből, 0–1) a 29., Lovrencsics B. (11-esből, 1–1) a 33. percben
Kiállítva: Tamás (második sárga lap után) a 85. percben
MESTERMÉRLEG
Lucsánszky Tamás: – Látszott, hogy mindkét csapat győzelemre játszik. Ugyan a második félidőben volt egy rövid időszak, mikor a biztonság került előtérbe, de a végjátékban nyerhettünk volna, ám a vendégek kapusa remek formában védett.
Feczkó Tamás: – Győzni jöttünk, de a látottak alapján az egy pontnak is örülünk. Hogy ez mire lesz elég a végén, az utolsó fordulóban kiderül.

KISVÁRDA MASTER GOOD–DOROGI FC 2–1 (1–1)
Kisvárda, 1022
néző. Vezette: Gyarmati Tibor
KISVÁRDA: Ivancsics A. – Talabér, Fodor F., Izing – Hei (Bacsa, 57.), Horváth A. (Horváth Z., 80.), Lucas, Vári B. – Oláh G., Rajczi, Cseri T. (Fodor A., 60.). Szakmai igazgató: Révész Attila
DOROG: Demjén – Kővári, Berkó, Hauser (Sitku, 88.), Bora, Perovics (Grabant P., 56.) – Tóth M. (Szedlár, 66.), Lénárt, Medgyes, Mészáros Á. – Simon A.. Vezetőedző: Németh Szabolcs
Gól: Rajczi (11-esből, 1–0) a 17., Ivancsics A. (öngól, 1–1) a 41., Horváth Z. (2–1) a 86. percben
MESTERMÉRLEG
Révész Attila:
– Az első félidőben el kellett volna döntenünk a meccset, viszont amilyen könnyen jöttek a helyzetek, olyan könnyen el is puskáztuk azokat. A meccs második részében kiegyenlítettebb lett küzdelem, de a cseréink sokat tettek a játékhoz, az utolsó negyedórában sokat mozgósítottunk a győzelemért, és Rajczi Péter teljesítménye a Dorog fölé emelte a csapatunkat.
Németh Szabolcs: – Nagyon jó csapat ellen játszottunk, az első félidőben ránk is erőltette az akaratát. Az egyenlítő gól után rendeztük a sorainkat, és a második játékrészben egyenlő partnerek voltunk, ám a végén kapott gól miatt ugyan, de megérdemelten nyert az ellenfél.

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–BFC SIÓFOK 3–0 (0–0)
Békéscsaba, 951
néző. Vezette: Németh Ádám
BÉKÉSCSABA: Ribánszki – Bényei, Fehér Zs., Kelemen, Fabio – Viczián, Szélpál N. (Szalai D., 67.) – Nagy I., Gránicz (Bagi, 55.), Pilán – Birtalan (Urbin, 78.). Vezetőedző: Boér Gábor
SIÓFOK: Tajti – Tamaskó, Szilágyi Z., Czingráber, Farkas N. – Lázár Zs., Berde – Nagy D. (Kozma, 80.), Petneházi, Czvikovics 4 (Kovács D., 64.) – Elek B. (Berki, 69.). Vezetőedző: Disztl László
Gólszerző: Pilán (1–0) a 61., Birtalan (2–0) a 77., Kelemen (3–0) 88. percben
MESTERMÉRLEG
Boér Gábor: – Bár rúgtunk három gólt, nem volt könnyű mérkőzés. De végre megtaláltuk a góllövő cipőnket. Bízom benne, hogy ezzel a győzelemmel kilépünk az elmúlt időszak rossz hármas szériájából. Ami pedig külön öröm, olyan gólokat is láttam, amelyeket megbeszéltünk és begyakoroltunk.
Disztl László: – Az első félidőben nem lőttünk gólt, pedig uraltuk a játékot. Ha nálunk lett volna az előny, egészen más mérkőzést láthattak volna. Ráadásul úgy vélem, a csabaiak első góljánál akadályozták a kapusunkat.

SZEOL FC–CREDOBUS-MOSONMAGYARÓVÁR 1–1 (1–0)
Szeged, 200 néző. Vezette: Nazsa Tamás
SZEGED: Prokob – Ikonomu, Vágó L., Gál Sz. – Harsányi, Mendebaba (Puskás Cs., 71.), Búrány, Lévai, Nagy R. (Péter A., 80.) – Kéri (Beretka, 81.), Mihály D. Edző: Zoran Kuntics
MOSONMAGYARÓVÁR: Boros – Bohner (Jaszarevics, 85.), Koszó, Lázár P., Galambos – Czár, Martos, Schmattovich, Mundi (Kószás, 75.) – Laki D., Darázs (Fekete T., a szünetben). Vezetőedző: Király József
Gólszerző: Nagy R. (1–0) a 21., Galambos (1–1) a 47. percben
Kiállítva: Lévai (második sárga lap után) a 78. percben
MESTERMÉRLEG
Zoran Kuntics:
– Az első félidőben szezonbeli legjobb teljesítményünket nyújtottuk. Több gólhelyzetet alakítottunk ki. Szünet után a Mosonmagyaróvár akarata érvényesült. A döntetlent igazságos eredménynek tartom.
Király József: – Az ötórás út miatt az első félidőben a buszban maradtunk, amit a becsületesen küzdő Szeged kihasznált. Helyzeteink alapján győznünk kellett volna.

CIGÁND SE–ZTE 2–4 (1–1)
Cigánd, 200
néző. Vezette: Veizer R.
CIGÁND: Sánta – Molnár R., Raducu, Csicsvári, Szilágyi L. – Nicorec (Katona Gy., 54.), Kuti, Oltean, Angyal – Varga Kevin (Sándor T., 46.), Popescu (Barcsay, 85.). Szakmai igazgató: Szénay Péter
ZTE: Fadgyas – Króner, Kovács G., Forgács, Polényi (Jakab, 85.), Deutsch – Szatmári (Végh, 68.), Nagy T. (Oláh B., 85.), Bedi – Babati, Bobál G. Vezetőedző: Csató Sándor
Gólszerző: Bobál G. (0–1) a 18., Popescu (1–1) a 26., Deutsch (1–2) az 50., Króner (1–3) a 63., Deutsch (1–4) a 82., Katona Gy. (2–4) a 89. percben
Kiállítva: Csicsvári (gólhelyzetben lévő játékossal szabálytalankodott) a 32. percben
MESTERMÉRLEG
Szénay Péter:
– Sajnos megint óriási hibákat vétettünk a pontrúgásoknál, amely megpecsételte a sorsunkat. Az edzőt könnyű hibáztatni, övé a felelősség, de a játékosok is számoljanak el önmagukkal.
Csató Sándor: – Tudtuk, hogy a Cigándnak ez az utolsó lehetősége, hogy győzelme esetén életben tartsa bennmaradási esélyét. Az első félidő elég parázsra is sikerült, de a kiállítás után sikerült a magunk javára fordítani a mérkőzést.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Puskás Akadémia FC 35 21 10 4 63–35 +28 73
2. Kisvárda 35 19 8 8 51–28 +23 65
3. Balmazújváros 35 19 7 9 45–33 +12 64
4. Soroksár SC 34 17 10 7 56–32 +24 61
5. Békéscsaba Előre 35 18 6 11 49–31 +18 60
6. Vác FC 35 15 10 10 41–34 +7 55
7. ZTE FC 35 13 11 11 53–47 +7 50
8. Szeged 2011 34 12 14 8 36–19 +17 50
9. Szolnoki MÁV FC 35 13 9 13 46–47 –1 48
10. Dorogi FC 35 13 8 14 38–35 +3 47
11. Mosonmagyaróvári TE 35 12 11 12 43–37 +6 47
12. Soproni VSE 35 10 16 9 34–35 –1 46
13. Nyíregyháza Spartacus FC 35 13 6 16 41–45 –4 45
14. Budaörs 35 12 7 16 41–50 –9 43
15. BFC Siófok 35 12 7 16 37–46 –9 43
16. FC Csákvár 35 8 14 13 38–50 –12 38
17. Kozármisleny FC 35 10 6 19 30–56 –26 36
18. Ceglédi VSE 35 9 8 18 41–52 –11 35
19. Cigánd SE 35 7 10 18 24–58 –35 28
20. SZEOL SC 35 4 6 25 17–54 –37 18

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik