NB II: nőtt a PAFC előnye; a Várda kihasználta a Soroksár vereségét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.12. 15:26
null
Könnyedén nyert a PAFC a Vác ellen (Fotó: <a href="http://pfla.hu/" target="_blank">pfla.hu</a>)
Szerdán rendezték meg a labdarúgó NB II 29. fordulóját. Az éllovas Puskás Akadémia hazai pályán könnyed győzelmet aratott a Vác felett. Üldözői közül a Soroksár otthon botlott meg, míg a Kisvárda és a Balmazújváros egyaránt begyűjtötte a három pontot. A ZTE Szolnokon kapott egy hármast, míg a Szeged 2011 a Kozármisleny vendégeként vágott hármat. A Békéscsaba otthon legyőzte a sereghajtót, a Siófok Tatabányán nyert a Budaörs ellen, míg a Cegléd–Dorog és a Sopron–Cigánd találkozó egyaránt gól nélküli döntetlenre végződött.

ÖSSZEFOGLALÓK

A listavezető Puskás Akadémia sokáig nem tudta feltörni a nem túl jó formában lévő Vác védelmét, ám ami akcióból nem sikerült, az rögzített helyzetből összejött: a 39. percben Heffler Tibor bombázott szabadrúgásból a léc alá. A második félidőben beindult a hazai henger, sorrendben Prosser Dániel, Szakály Péter és Tischler Patrik is betalált – a DVSC-től érkező Szakály gólja külön említést érdemel, a középpályás a felezővonalról (!) ívelt a váciak kapujába –, majd a hajrában Nagy Sándor beadását Hegedüs Lajos bevédte, így kialakult a 4–1-es végeredmény. A váciak legutóbbi öt bajnokijukból csak egyet nyertek meg, míg a PAFC már nyolc meccs óta veretlen.

SZAKÁLY PAZAR GÓLJA

A remek formában lévő Kisvárda a kiesés elől menekülő Csákvárt látta vendégül. A mérkőzés a vártnál nehezebben alakult a hazaiak számára, Talabér Attila góljával azonban mind a három pontot megszerezték, így Soroksár botlását kihasználva felléptek a tabella második, feljutást jelentő helyére. A Várda már hetedik bajnokiján maradt veretlen (mindössze a Békéscsaba otthonában veszített pontokat) és sorozatban negyedik győzelmét aratta. Ellenben a Csákvár már tíz meccse nyeretlen, legutóbb december elején ünnepelhetett győzelmet a bajnokságban.

A feljutásért harcoló Soroksár az újonc Mosonmagyaróvárt fogadta hazai pályán. A mérkőzést a fővárosiak uralták, jóval több lehetőséget dolgoztak ki, gólt azonban csak a vendégek szereztek: Czár Richárd a 71. percben távolról talált be, így az – utolsó fél órát emberelőnyben töltő – Óvár óriási meglepetésre 1–0-s sikert aratott. A Mosonmagyaróvár hét nyeretlen bajnoki találkozó után szerzett ismét három pontot, míg a Soroksárnak nyolcmeccses veretlenségi szériája szakadt meg, és lecsúszott a második helyről.

A sereghajtó SZEOL jól állta a sarat a Békéscsaba otthonában, pontot azonban nem szerzett, mivel Kelemen Dávid első félidő végén szerzett góljával a hazaiak nyertek. A csabaiak sorozatban negyedik sikerüket aratták, míg a szegediek egymás után nyolcadik bajnokijukon maradtak nyeretlenek (sőt, ezeken mindössze az éllovas PAFC ellen szereztek pontot).

A gól nélküli, mindkét oldalon meglehetősen sok hibát hozó első félidőt követően a Szolnok otthon bedarálta a ZTE-t. A szünet utáni gyors hazai gólt követően Tóth László duplázott, a zalaiak erejéből pedig csak a szépítésre futotta, így a Szolnok 3–1-re nyert, és megszakította négymeccses bajnoki nyeretlenségét.

A Budaörs ideiglenes otthonában, Tatabányán fogadta a Siófokot. A vendégek a csendes első után a második félidőben Petneházi Márk révén szereztek vezetést, majd a rendes játékidő utolsó előtti percében Gréczi Gábor biztosította be a győzelmet. A Siófok öt meccse veretlen (három döntetlent követően egymás után második győzelmét aratta), míg a Budaörs legutóbb március közepén szerzett három pontot a bajnokságban.

A Szeged 2011 két fejes góllal került előnybe a Kozármisleny új stadionjában: előbb Farkas Aurél, majd Zádori Krisztián bólintott a hazaiak kapujába. Ezt követően Miroszlav Grumics szépített, de Andorka Péter szemfüles találatával bebiztosította a győzelmét a vendégegyüttes (1–3). A Kozármisleny nem tudta kihasználni a riválisai botlását, így továbbra is a kiesést jelentő 18. helyen áll.

A Cegléd átmeneti otthonában, Albertirsán osztozkodott meg a pontokon a Doroggal, miután egyik csapat játékosa sem talált a kapuba. A 0–0-val mindkét csapat veretlenségi szériája tovább hízik: a ceglédiek öt, a dorogiak már hét meccse nem találtak legyőzőre a bajnokságban.

A gól nélküli első félidőt követően a 66. percben Rudolf Gergely a kapusról kipattanó labda hálóba pofozásával szerzett vezetést a Nyíregyházának a Balmazújváros otthonában. Tizenkét perccel később a hazaiak Bokros Tibor bombagóljával egalizáltak, majd amikor már mindenki azt hitte, pontosztozkodással ér véget a találkozó, Vólent Roland lőtt a hálóba, 2–1-re megnyerve a meccset a Balmaznak, amely így életben tartotta az élvonalbeli álmait. Ezzel szemben a Szpari tovább süllyed a tabellán, és sorozatban ötödik bajnoki vereségét könyvelte el.

A Cigánd a Sopron otthonában játszott gól nélküli döntetlent, így a borsodi együttes 2017-ben továbbra is nyeretlen a bajnokságban (négy vereség és négy döntetlen a mérlege). A Sopronon hazai pályán továbbra is átok ül a bajnokságban: Supka Attila csapata sorozatban tizenhárom (!) nyeretlen meccsnél tart, legutóbb augusztus közepén szerzett három pontot otthon.

JEGYZŐKÖNYVEK

LABDARÚGÓ NB II
29. FORDULÓ

PUSKÁS AKADÉMIA–VÁC FC 4–1 (1–0)
Felcsút, Pancho Aréna, 900 néző. Vezette: Szilasi Szabolcs (Kis Zoltán, Aradi József)
PAFC: Hegedüs L. – Heffler T., Vanczák, Tóth Bence, Spandler – Gyömbér – Prosser, Márkvárt (Óvári, 80.), Szatmári L. (Sándor Gy., 63.), Szakály P. – Lencse (Tischler, 63.). Vezetőedző: Pintér Attila
VÁC: Szentpéteri – Rása (Nagy R., a szünetben), Dlusztus, Görgényi, Hegedűs Cs. – Niedermüller (Nagy S., 80.), Tóth G., Tóth Barnabás, Gulyás M., Major – Balajti (Kákonyi, 67.). Vezetőedző: Nagy Tibor
Gólszerző: Heffler T. (1–0) a 39., Prosser (2–0) az 51., Szakály P. (3–0) a 73., Tischler (4–0) a 75., Hegedüs L. (öngól, 4–1) a 88. percben
MESTERMÉRLEG
Pintér Attila: – Amit elterveztünk, véghezvittük, egy szervezett és jó csapat ellen nagyon jól futballoztunk, és kiszolgáltuk közönségünket.
Nagy Tibor: – Az első félidőben megilletődötten játszottunk, szünet után ez változott, de több óvodás gólt is kaptunk, és végül összerogytunk.

KISVÁRDA MASTER GOOD–AQVITAL FC CSÁKVÁR 1–0 (1–0)
Kisvárda, 1010 néző. Vezette: Németh Ádám (Vígh-Tarsonyi Gergő, Pápai Zoltán)
KISVÁRDA: Ivancsics A. – Talabér, Fodor F., Papucsek, Vári B. – Lucas, Minczér – Bacsa (Gosztonyi, 64.), Cseri T. (Oláh G., 80.), Szabó P. (Horváth A., 71.) – Horváth Z. Szakmai igazgató: Révész Attila
CSÁKVÁR: Kovács D. – Pintér B., Szalai T., Dulló, Baranyai Á. – Kékesi – Molnár T. (Sejben, 69.), Mészáros D., Bakos Sz., Molnár Cs. – Hodgyai (Lőrincz A., 81.). Vezetőedző: Vincze István
Gólszerző: Talabér (1–0) a 44. percben
MESTERMÉRLEG
Révész Attila: – Igazolta a Csákvár, hogy szervezett, lendületes csapat. A rossz pályánkon nem tehetünk mást, mint bedaráljuk az ellenfelet, ezzel együtt nagyon sok helyzetünk volt, bosszantó, hogy nem hamarabb biztosítottuk be a győzelmet.
Vincze István: – Az első félidőben nem játszottunk jól, de bosszantó, hogy közvetlenül a szünet előtt, szabadrúgásból kaptuk a gólt. A második félidőben közelebb kerültünk a Várda kapujához, de a hazai csapat stabil volt.

SOROKSÁR SC–CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 0–1 (0–0)
Haraszti út, Szamosi Mihály Sporttelep, 400 néző. Vezette: Radványi Ádám (Kepe Arnold, Kulman Tamás)
SOROKSÁR: Jova – Fülöp N., Lorentz, Gengeliczki, Silye – Csilus T., Papp M. (Szilágyi P., 53.) – Huszák, Haris, Nagy O. (Valencsik, 67.) – Lovrencsics B. Vezetőedző: Lucsánszky Tamás
MOSONMAGYARÓVÁR: Boros T. – Koszó, Lázár P., Deák I., Galambos – Zsirai (Laki B., 58.) – Bartos, Czár, Schmatovich (Baranyai N., 77.), Németh M. (Darázs, szünetben) – Kószás. Vezetőedző: Király József
Gólszerző: Czár (0–1) a 71. percben
Kiállítva: Lorentz (gólhelyzetben fellökte Lakit) a 63. percben
MESTERMÉRLEG
Lucsánszky Tamás: – Néhány mérkőzés óta úgy érzem, rendkívülit kellene nyújtanunk, hogy nyerhessünk. Ezt értelmezze mindenki úgy, ahogy akarja. Véget ért csapatom nyolcmérkőzéses veretlenségi sorozata.
Király József: – Nehéz időszakon vagyunk túl, megjártuk a poklot, onnan kell visszakapaszkodnunk. Játékosaim odatették magukat, az utolsó pillanatig óriásit küzdöttek. Megérdemelten nyertünk.

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–SZEOL SC 1–0 (1–0)
Békéscsaba, 843 néző. Vezette: Berényi Tamás (Szvetnyik Bence, Máyer Gábor)
BÉKÉSCSABA: Ribánszki – Pilán, Kelemen D., Szélpál N., Fabio – Bagi, Viczián, Tóth D. (Nagy I., 53.) – Gyurján B., Bitalan B., Beszterczei (Spitzmüller, 85.). Vezetőedző: Boér Gábor
SZEGED: Liendler – Ikonomu, Rácz L., Gál Sz., Fehér I. – Mendebaba (Ferkó Á., 72.), Vágó L. – Harsányi (Buzási, 72.), Nagy R., Tomisics (Kéri, 65.) – Beretka. Vezetőedző: Zoran Kuntics
Gólszerző: Kelemen D. (1–0) a 44. percben
MESTERMÉRLEG
Boér Gábor: – Magunknak tettük még nehezebbé a mérkőzést. A játékosok gyakran rossz döntéseket hoztak, nem játszottak olyan lendülettel, mint vasárnap a Kozármisleny ellen. Ennek ellenére örülök, mert a három pontot ismét begyűjtöttük.
Zoran Kuntics: – A tavaszi idényben most álltunk legközelebb a pontszerzéshez. Jól játszott a csapat, ziccereket dolgoztunk ki, de azokat rendre ki is hagytuk.

SZOLNOKI MÁV FC–ZTE FC 3–1 (0–0)
Szolnok, Tiszaligeti Stadion, 700 néző. Vezette: Bogár Gergő (Garai Péter, Bornemissza Norbert)
SZOLNOK: Gazsi – Hajba, Horgosi, Papp Sz., Magyar B. – Kenderes, Berdó – Pintér N. (Pantovics, 71.), Kovács O. (Dedics, a szünetben), Tóth L. (Tóth B., 90.) – Rokszin. Vezetőedző: Balogh Pál
ZTE: Szappanos – Angyal Zs., Polényi, Kovács G., Deutsch – Nagy T., Bedi – Babati (Patvaros, 58.), Végh G. (Szatmári I., 58.) Paudits – Bobál G. (Ekker, 81.). Vezetőedző: Csató Sándor
Gólszerző: Pintér N. (1–0) a 48., Tóth L. (11-esből, 2–0) a 74., Tóth L. (3–0) a 83., Paudits (3–1) a 90. percben
MESTERMÉRLEG
Balogh Pál: – Az első félidőben lassúak és fásultak voltunk, a másodikban azonban már gyorsabban játszottunk, és vezetésünk után jól éltünk lehetőségeinkkel. Boldog vagyok, hogy négy nyeretlen mérkőzés után újra győztünk.
Csató Sándor: – Nem úgy alakult a mérkőzés, ahogy elterveztük. A párharcokat elveszítettük, a helyzeteinket kihagytuk, ez megy hetek óta.

BUDAÖRSI SC–SIÓFOK 0–2 (0–0)
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion, 50 néző. Vezette: Csonka Bence (Horváth Zoltán, Csatári Tibor)
BUDAÖRS: Horváth G. – Menyhárt (Lajer, 79.), Kinyik, Horváth L., Papp M. – Pethő (Árvai, 57.), Sajbán Miklós, Csillag (Sajbán Máté, 67.), Stieber A. – Horváth R., Deli. Vezetőedző: Bognár György
SIÓFOK: Tajti – Tamaskó, Gál M., Czingráber, Farkas N. – Lázár Zs., Petneházi, Berde – Nagy D. (Kozma R., 90.), Elek B. (Berki P., 66.), Kovács D. (Gréczi, 69.). Vezetőedző: Disztl László
Gólszerző: Petneházi (0–1) az 56., Gréczi (0–2) a 89. percben
MESTERMÉRLEG
Bognár György: – Az első félidőben passzív fölényben futballoztunk, míg a folytatásban játékuk alapján a vendégek megérdemelten nyertek.
Disztl László: – Az első félidőben kiélezett, de kicsit gyenge volt a játék. A második játékrészben azonban felpörögtünk, két nagyszerű gólt szereztünk, és megérdemelten győztünk.

KOZÁRMISLENY–SZEGED 2011-GA 1–3 (0–1)
Kozármisleny, 400 néző. Vezette: Kovács Gergely (Mohos Milán, Király Zsolt)
KOZÁRMISLENY: Horváth D. – Kiss M., Racskó (Causic, 60.), Lantos, Varga M. – Kocsis A., Wittrédi (Tóth M., 82.) – Városi (Kirchner, 52.), Grumics, Kemény T. – Beke. Vezetőedző: Szanyó Károly
SZEGED: Szántai – Achim Á., Jagodics B., Farkas A. (Andorka, 47.), Mészáros M. – Horváth A. – Farkas A. (Coroian, 72.), Király P. (Pászka, 82.), Zabari – Germán, Zádori. Vezetőedző: Klausz László
Gólszerző: Farkas A. (0–1) a 22., Zádori (0–2) a 61., Grumics (1–2) a 66., Andorka (1–3) a 73. percben
MESTERMÉRLEG
Szanyó Károly: – Megérdemelt volt a szegedi győzelem.
Klausz László: – Inkább küzdelmes volt a mérkőzés, mint szép. Sok helyzetünk nem volt, de valamennyit értékesítettük.

CEGLÉDI VSE–DOROGI FC 0–0
Albertirsa, Ecsedi László Sporttelep, 300 néző. Vezette: Nagy Róbert (Varga Zsolt, Márkus Tamás)
CEGLÉD: Mursits – Nagy S., Nánási, Albert I., Preklet – Takács P., Tóth M. (Tihanyi, 57.), Peres – Szabó V. (Karacs, 59.), Albert Á., Fröhlich (Asztalos, 67.). Vezetőedző: Miskei Attila
DOROG: Zima – Berkó, Csató, Bora – Kővári, Mészáros Á., Lénárt, Bor – Medgyes (Vígh Á., 89.), Simon A. (Sitku, 85.), Tóth M. (Grabant B., 71.). Vezetőedző: Németh Szabolcs
MESTERMÉRLEG
Miskei Attila: – A hétvégi mérkőzés után kissé fáradtan mozogtunk, de játékosaim ennek ellenére hatalmasat küzdöttek. Igazságos eredmény született.
Németh Szabolcs: – Összességében elégedett vagyok a döntetlennel. A kapuk nem forogtak igazán veszélyben, inkább a játék küzdőszelleme dominált. Ezúttal nem voltunk frissek, viszont nagy akarattal és fegyelmezetten küzdöttünk.

BALMAZÚJVÁROS–NYÍREGYHÁZA 2–1 (0–0)
Balmazújváros, 1500 néző. Vezette: Farkas Ádám (Punyi Gyula, Berényi Ákos)
BALMAZÚJVÁROS: Szécsi G. – Bokros, Rus, Bakos B., Németh Á. – Kovács Á., Bódis, Belényesi M. (Heffler N., 72.), Sigér, Farkas II B. (Vajda, 86.) – Fekete Á. (Vólent, 42.). Vezetőedző: Feczkó Tamás
NYÍREGYHÁZA: Hermány – Szokol, Máté P., Dvorschák (Tamási Zs., 90.), Farkas M. – Kónya, Kártik, Rudolf (Tisza, 88.), Holdampf, Szécsi M. – Dragóner (Szinanovics, 72.). Vezetőedző: Véber György
Gólszerző: Rudolf (0–1) a 66., Bokros (1–1) a 78., Vólent (2–1) a 93. percben
MESTERMÉRLEG
Feczkó Tamás: – Kitűnő erőkből álló csapatot győztünk le, néha igazságos játék a labdarúgás. Büszke vagyok csapatomra, mert hátrányból fordítva az utolsó másodpercig a győzelemért harcolt.
Véber György: – Valamilyen égi erő nem akarja, hogy a csapat kilábaljon a hullámvölgyből, kollégámnak pedig javaslom, dobjon egy érmét a malacperselybe.

SOPRONI VSE–CIGÁND SE 0–0
Sopron, 300 néző. Vezette: Barna Gábor (Lémon Oszkár, Szécsényi István)
SOPRON: Heinrich – Tóth D., Sifter, Fehér Z., Németh M. – Nagy P., Póti, Gyürki, Batizi-Pócsi B. (Kapacina V., 52.) – Erdélyi, Garda (Soós, 72.). Szakmai igazgató: Supka Attila
CIGÁND: Sánta T. – Molnár R., Raducu, Csicsvári, Kasza – Nicorec (Baksa, 92.), Oltean, Sándor T. – Katona Gy. (Barcsay, 64.), Popa (Popescu, a szünetben), Angyal N. Szakmai igazgató: Szénay Péter
MESTERMÉRLEG
Supka Attila: – Jégtörő hajó kellene, hogy megtörje az átkot, ami hosszú ideje nehezedik ránk. Hat nagy helyzetünk is volt, de valamiért hazai pályán nem megy a gólszerzés. Az elveszített pontokat idegenben kell pótolnunk.
Szénay Péter: – A második félidőben voltak veszélyes támadásaink, két óriási ziccert is kihagytunk. A mi helyzetünkben pontokat kell szereznünk, hogy bennmaradjunk, de ezúttal egy sikerült.

AZ ÁLLÁS
1. Puskás Akadémia FC 29 17 8 4 55–32 +23 59
2. Kisvárda 29 16 6 7 40–21 +19 54
3. Soroksár SC 29 15 9 5 49–25 +24 54
4. Balmazújváros 29 16 5 8 36–27 +9 53
5. Békéscsaba Előre 29 15 5 9 40–28 +12 50
6. Vác FC 29 13 7 9 35–30 +5 46
7. Szeged 2011 29 12 10 7 36–18 +18 46
8. Szolnoki MÁV FC 29 12 7 10 38–36 +2 43
9. Mosonmagyaróvári TE 29 12 6 11 38–31 +7 42
10. Dorogi FC 29 11 8 10 30–27 +3 41
11. ZTE FC 29 10 11 8 46–40 +6 41
12. BFC Siófok 29 10 6 13 31–36 –5 36
13. Soproni VSE 29 8 12 9 28–31 –3 36
14. Nyíregyháza Spartacus FC 29 10 5 14 31–36 –5 35
15. Ceglédi VSE 29 9 5 15 36–44 –8 32
16. Budaörs 29 9 5 15 30–45 –15 32
17. FC Csákvár 29 6 12 11 32–45 –13 30
18. Kozármisleny FC 29 8 5 16 24–42 –18 29
19. Cigánd SE 29 5 9 15 17–45 –28 21
20. SZEOL SC 29 4 3 22 16–49 –33 15
Cigánd SE: 3 pont levonva
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik