NB II: az MTK simán nyert a Csaba elleni rangadón, kikapott a Kisvárda

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.25. 13:59
null
Az MTK Torghelle fejesével szerzett vezetést a Békéscsaba ellen (Fotó: Török Attila)
Vasárnap elrajtolt a labdarúgó NB II 2017–2018-as kiírásának tavaszi idénye – pontosabban a bajnokságból hátralévő 17 forduló, mivel két „tavaszi” játéknapot már ősszel lejátszottak a csapatok. A forduló rangadóján az MTK fölényesen, 3–0-ra legyőzte a Békéscsabát. A Kisvárda meglepetésre 2–1-re kikapott a ZTE otthonában, míg hármat vágott a Szeged 2011, a Csákvár és a Soroksár is. A Sopron–Cegléd meccs a pálya használhatatlansága miatt elmaradt.

A forduló rangadóján jól kezdett a Békéscsaba az MTK ellen, több helyzetet is kialakított, de gólt nem sikerült szereznie. Nem úgy a kék-fehér alakulatnak a szünet előtt Torghelle Sándor közeli fejesével. A második félidő elején Lencse László megduplázta a fővárosiak előnyét, majd a ráadásban ugyanő értékesítette az elkaszálásáért megítélt büntetőt. A találkozó krónikájához hozzátartozik, hogy Balogh Béla hosszú kihagyás után tért vissza az MTK kezdőcsapatába, de rendkívül balszerencsés napot fogott ki, mert a 43. percben megsérült, és az első orvosi vizsgálatok combizom-szakadást diagnosztizáltak.

A hétközi, Puskás Akadémia elleni Magyar Kupa-siker után újabb nagy skalpot gyűjtött be a ZTE, a zalai kék-fehérek a feljutásért küzdő Kisvárdát győzték le 2–1-re. Brana Ilics találata után Vernes Richárd egyenlített 11-esből – szintúgy, mint a szerdai MK-meccsen –, majd a hajrához közeledve jobb oldali szabadrúgást követően a télen a klubhoz visszatérő Króner Martin a hálóba bólintott.

A Nyíregyháza Spartacus otthon csak döntetlent ért el a Gyirmót FC Győr ellen. Sandal Dominik korai találatára Gréczi Gábor válaszolt gyorsan, a hátralévő időben pedig hiába támadott többet a szabolcsi együttes, nem tudott újabb gólt szerezni.

Tizenhárom nyeretlen mérkőzés után győzött ismét a Szeged 2011 – a már Goran Kopunovics által irányított csapat ráadásul simán, 3–0-ra megverte a Vácot. A végeredmény már a 42. percben kialakult, a váciak akkor Hegedűs Csaba kiállítása miatt már emberhátrányban futballoztak.

Nagyon fontos mérkőzést nyert meg a Csákvár, amely a szintén a kiesés ellen küzdő Mosonmagyaróvár otthonából távozott három ponttal. A csákváriaknak még az is belefért, hogy a korábbi NB I-es középpályás, Sándor György kettőből csak egy tizenegyest értékesített.

Könnyedén, 3–0-ra legyőzte a Soroksár a Budafokot, a XXIII. kerületiek ráadásul annak is örülhetnek, hogy a télen a Fraditól kölcsönkapott Kundrák Norbert góllal mutatkozott be új csapata színeiben.

Elek Bence találatával a Siófok meglepetésre győzelemmel tért haza az ETO FC Győr otthonából egy olyan pályán, amely „minőségi futballra alkalmatlan volt”. A Kazincbarcika öt vereség után nyert újra, a borsodiak a Szolnokot verték meg.

A 19 éves Palincsár Martin első budaörsi mérkőzésén csereként beállva győztes találatot szerzett, így a Budaörs 2–1-re diadalmaskodott Dorogon. A Sopron–Cegléd mérkőzés a pálya használhatatlansága miatt elmaradt.

LABDARÚGÓ NB II
22. FORDULÓ

 

ETO FC GYŐR–BFC SIÓFOK 0–1 (0–0)
Győr, ETO-Park, 404
néző. Vezette: dr. Kovács Gergely (Szalai Balázs, Király Zsolt)
GYŐR
: Gyurákovics – Szabó B., Koszó, Debreceni, Vadász V. (Rokszin, 56.) – Tajthy T. – Beliczky, Pongrácz (Szánthó R., 81.), Magasföldi, Szabó L., (Zamostny, a szünetben) – Daru B. Vezetőedző: Szentes Lázár
SIÓFOK: Balajcza – Szilágyi Z., Fehér Zs., Lorentz, Hidvégi – Gál M., Lázár Zs. (Berde, 66.) – Nagy D. (Balázs Zs., 75.), Farkas N., Bévárdi (Lénárt, 80.) – Elek B. Vezetőedző: Varga Attila
Gólszerző: Elek B. (0–1) a 77. percben
MESTERMÉRLEG
Szentes Lázár
: – A legfontosabb tanulsága a mai meccsnek, hogy nem tudtunk alkalmazkodni a pályához, amely minőségi futballra alkalmatlan volt. Gól nélkülinek tűnt a találkozó, de egy szerencsétlen mozdulatsor utáni találattal veszítettünk. Számomra szakmailag értékelhetetlen volt a mai találkozó.
Varga Attila: – Megmutatkozott a felkészülésünk ereje, amelyben öt jelentős nemzetközi meccset játszottunk, mellette szerdán a kupában is nulla kettő után tudtunk felállni. Ez a mentalitás szerencsére megmaradt, mind fizikailag, mind játékban jobbak voltunk a találkozó elején, szünet után azonban eltűnt a futball, de egy szerencsés góllal nyerni tudtunk.

ZTE FC–KISVÁRDA 2–1 (1–1)
Zalaegerszeg, 468
néző. Vezette: Zierkelbach Péter (Szabó Péter, Aradi József)
ZTE:
Kovács Z. – Polényi, Króner, Devecseri, Bedi B. – Patvaros, Hudák – Paudits (Jelena, 91.), Szökrönyös, Fujsz – Vernes (Nagy G., 82.). Vezetőedző: Artner Tamás
KISVÁRDA
: Zöldesi – Vári B., Ízing, Papucsek – Lucas – Melnyik, Oláh G. (Délczeg, 81.), Misic (Strestík, 55.), Protics – Ilics, Gosztonyi (Lukács R., 73.). Vezetőedző: Kondás Elemér
Gólszerző: Ilics (0–1) a 13., Vernes (11-esből, 1–1) a 26., Króner (2–1) a 78. percben
MESTERMÉRLEG
Artner Tamás
: – Nagyon kértem a fiúkat a találkozó előtt, hogy az első bajnokin, hazai pályán figyeljünk, ez rendkívül fontos. A Kisvárda játékban még lényegesen jobb, mint mi. Akarattal, fegyelemmel és küzdeni tudással ellensúlyoztuk a nagyobb tudást.
Kondás Elemér: – Jó csapat otthonában remekül kezdtünk, viszonylag gyorsan vezetést szereztünk. Aztán ítéltek ellenünk egy olyan tizenegyest, amelyet vissza kell nézni, de ez sajnos már nem oszt, nem szoroz. Többet támadtunk, és többet birtokoltuk a labdát, aztán mégis gólt kaptunk. A hajrában mindent megpróbáltunk, de az ellenfél taktikus volt.

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS–GYIRMÓT FC GYŐR 1–1 (1–1)
Nyíregyháza, 500
néző. Vezette: Csonka Bence (Medovarszki János, Kormányos Gábor)
NYÍREGYHÁZA: Jova – Hinora, Rubus, Kelemen D., Farkas M. – Kártik, Csilus T. – Gréczi (Csilus Á., 60.), Kesztyűs (Holdampf, 73.), Pekár (Dragóner, 90.) – Gajdos. Vezetőedző: Lucsánszky Tamás
GYIRMÓT: Rusák – Áchim Sz., Villám, Szilvási – Nagy P., Lázár P. – Szalánszki (Csongrádi M., 92.), Paku, Sandal, Présinger – Laki B. Vezetőedző: Szepessy László
Gólszerző: Sandal (0–1) a 8., Gréczi (1–1) a 17. percben
MESTERMÉRLEG
Lucsánszky Tamás
: – Megint egy rangadó, amelyen hátrányba kerültünk, így dupla energiát kellett mozgósítanunk az egyenlítés érdekében. Nem játszottunk szellemesen, nem is nyertünk, holott az ilyen mérkőzéseket nüánszoknak kellene eldöntenie.
Szepessy László: – Nagyon nehéz körülmények között jó iramú meccset játszott a két jól felkészült csapat. Az első félidőben mindkét csapat ismerkedett a szibériai körülményekkel, majd szünet után már nyíltabb volt a játék. A döntetlen igazságos, és számunkra megfelelő.

MTK–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SE 3–0 (1–0)
Hidegkuti Nándor Stadion, 1259
néző. Vezette: Pillók Ádám (Horváth Zoltán, Bertalan Dávid)
MTK: Bese – Katona M., Balogh B. (Baki, 43.), Gengeliczki, Deutsch – Vass P., Kanta J. (Schäfer, 71.), Vass Á., Farkas II B. (Jakab D., 72.) – Torghelle, Lencse. Vezetőedző: Feczkó Tamás
BÉKÉSCSABA: Ribánszki – Nagy S., Dlusztus, Szélpál N., Zahorán – Nagy I. (Tóth D., 78.), Király P. (Urbin, 62.), Hursán, Gyurján B. (Gránicz, 78.) – Birtalan B., Viczián. Vezetőedző: Boér Gábor
Gólszerző: Torghelle (1–0) a 44., Lencse (2–0) az 56., Lencse (11-esből, 3–0) a 90. percben
MESTERMÉRLEG
Feczkó Tamás
: – Nagyon örülök ennek a győzelemnek, mert nagyon jól felkészített csapatot győztünk le. Második félidei teljesítményünk már rendben volt, mert játékosaim átérezték a mérkőzés fontosságát.
Boér Gábor: – Hiányérzetem van, mert sok helyzetet dolgoztunk ki, ezek azonban rendre kimaradtak. Tanulnunk kell a hibáinkból és menni tovább a megkezdett úton.

SZEGED 2011-GA–VÁC FC 3–0 (3–0)
Gyula, Grosics Akadémia Sporttelep, 100
néző. Vezette: Szilágyi Sándor (Horváth Róbert, Szvetnyik Bence)
SZEGED:
Alekszics – Áchim Á., Farkas M., Tóth Gábor, Gergényi – Horváth A., Coroian – Szabó P., Hegedűs M. (Germán, 73.), Fejős (Kertész, 69.) – Zádori (Tóth L., 76.). Vezetőedző: Őze Tibor
VÁC
: Halasi – Görgényi, Szabó N. Á., Tóth F., Hegedűs Cs. – Tóth G., Gulyás M. – Kákonyi, Zsolnai R., Major M., Balajti (Borvető, 54.). Vezetőedző: Nagy Tibor
Gólszerző
: Zádori (1–0) a 29., Hegedűs M. (2–0) a 33., Zádori (3–0) a 41. percben
Kiállítva
: Hegedűs Cs. (második sárga lap után) a 31. percben
MESTERMÉRLEG

Őze Tibor
: – Letámadós játékunkkal sikerült nyernünk, s külön öröm, hogy a csapat játéka szépen alakul.
Nagy Tibor
: – Érdekes mérkőzésen szenvedtünk vereséget, mert a korai kiállítás következtében már az első félidőben háromgólos hátrányba kerültünk.

DOROGI FC–BUDAÖRSI SC 1–2 (0–1)
Dorog, Buzánszky Jenő Stadion, 400
néző. Vezette: Berényi Tamás (Bede Tamás, Hofbauer Roland)
DOROG: Zima – Szalai A., Csató M., Bora, Németh Á. – Lénárt – Mészáros Á., Kitl M. – Kovács D. (Sitku, 76.), Vígh Á. (Városi, a szünetben), Szedlár. Vezetőedző: Schindler Szabolcs
BUDAÖRS: Demjén – Menyhárt, Kékesi, Tányéros Á., Medgyes – Bakos Sz., Csobánki (Palincsár, 67.) – Czvitkovics, Sajbán Miklós (Fényes, 86.), Sajbán Máté – Fodor D. Vezetőedző: Bognár György
Gólszerző: Czvitkovics (0–1) a 37., Mészáros Á. (11-esből, 0–2) az 58., Palincsár (1–2) a 80. percben
MESTERMÉRLEG
Schindler Szabolcs
: – A keddi Magyar Kupa-mérkőzésen mutatott jó játékot most csak az első félidőben ismételtük meg, mégsem érdemeltünk vereséget. Aki látta a mérkőzést, tudja, miért ment fel a vérnyomásom százhúszról százkilencvenötre.
Bognár György: – Nem volt szép futball, viszont az időjáráshoz viszonyítva kiváló körülmények között játszhattunk. A Dorog mezőnyben jól teljesített, nekünk viszont két helyzetünk volt, a hazaiaknak pedig egy sem.

CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR–AQVITAL FC CSÁKVÁR 1–3 (0–0)
Mosonmagyaróvár, 200
néző. Vezette: Oláh Gábor (Szécsényi István, Baghy Csaba)
MOSONMAGYARÓVÁR: Heinrich – Szépe, Szpirulisz, Huszárik, Zsirai – Vágó, Kapacina V. (Lőrinczy, 58.), Winkler (Zsigmond, 68.) – Kulcsár K. (Darázs, 78.) – Eszlátyi, Kovács B. Vezetőedző: Várhidi Péter
CSÁKVÁR: Hermány – Horváth J., Csonka B., Kiprich D., Galambos Á. – Sándor Gy., Bokros Sz. – Tamás N. (Molnár T., 79.), Király B., Sejben (Oldal, 68.) – Máté J. (Bobál G., 58.). Vezetőedző: Szijjártó István
Gólszerző: Sándor Gy. (11-esből, 0–1) a 61., Eszlátyi (1–1) a 71., Szépe (öngól, 1–2) a 85., Oldal (1–3) a 89. percben
MESTERMÉRLEG
Várhidi Péter
: – A Csákvár jobban alkalmazkodott a télies körülményekhez, jobban kihasználta helyzeteit, s megérdemelten nyert.
Szijjártó István: – A nehéz talajon mindkét csapat futballozni akart, s második félidei játékunk alapján megérdemelten nyertünk.

KAZINCBARCIKAI SC–SZOLNOKI MÁV 2–1 (1–0)
Tiszaújváros, 100
néző. Vezette: Ducsai József (ifj. Varga Gábor, Szilágyi Norbert)
KAZINCBARCIKA: Fila – Palmes, Heil, Belényesi, Süttő – Kovács O. (Constantinescu, 76.), Hegedűs D. – Gábor, Sigér, Kanalos (Orovecz, 69.) – Murai (Engel, 72.). Vezetőedző: Vitelki Zoltán
SZOLNOK: Gazsi – Molnár R., Balogh M., Ágoston, Földi – Farkas A., Kenderes – Tóth L., Angyal (Olasz D., 62.), Pantovics – Jasarevic (Csirmaz, 62.). Vezetőedző: Balogh Pál
Gólszerző: Murai (1–0) a 43., Gábor (2–0) a 49., Tóth L. (2–1) a 90. percben
MESTERMÉRLEG
Vitelki Zoltán
: – Elismerés illeti csapatomat, a nehéz talajon ugyanis végig jól és nagy akarással játszott. Nagyon jó ellenfelet sikerült legyőzni, ránk is fért a siker, hiszen őszi utolsó öt mérkőzésünket elveszítettük. Dolgozunk tovább, reménykedünk a hasonló folytatásban.
Balogh Pál: – A hazaiak jól kihasználták adódó lehetőségeiket. A pontszerzés reményében érkeztünk, de a gólok előtt nagyon súlyos hibákat követtünk el. Az első félidőben jól is játszottunk, viszont meglehetősen sok pontatlanságot követtünk el. A második gól döntőnek bizonyult.

SOROKSÁR SC–BUDAFOKI MTE 3–0 (1–0)
Haraszti út, 300
néző. Vezette: Lovas László (Bornemissza Norbert, Csatári Tibor)
SOROKSÁR: Steer – Fülöp N., Gyömbér, Dvorschák, Silye – Csernik, Tamási Zs. (Csillag, 80.), Huszák – Fröhlich – Kundrák (Albert Á., 70.), Pál A. (Lakatos I., 70.). Vezetőedző: Lipcsei Péter
BUDAFOK: Somogyi Cs. – Margitics, Vaszicsku, Csizmadia Cs., Forgács P. – Vass M., Filkor (Veszelinov, 79.) – Ihrig-Farkas, Kercsó, Vankó (Kovács D., a szünetben) – Kokenszky (Pölöskey, 70.). Vezetőedző: Gálhidi György
Gólszerző
: Kundrák (1–0) a 15., Csizmadia Cs. (öngól, 2–0) az 53, Fröhlich (3–0) a 66. percben
MESTERMÉRLEG
Lipcsei Péter
: – Fontos volt a jó kezdés, s külön öröm számomra, hogy nem kaptunk gólt. Csernik Kornél és Kundrák Norbert két fiatal labdarúgó, akik télen kerültek a klubhoz, igaz, már nyáron szerettem volna megszerezni őket. Az első mérkőzésen bizonyították, erősségei lehetnek csapatunknak.
Gálhidi György: – Gyámoltalanul, kapkodva kezdtünk, sok technikai hibát követtünk el, a Soroksár pedig minden tekintetben jobb volt. Eredményesebb rajtban, jobb játékban reménykedtem.

A Sopron–Cegléd mérkőzés a pálya használhatatlansága miatt elmaradt.

AZ NB II ÁLLÁSA
1. MTK Budapest 22 18 1 3 53–16 +37 55
2. Kisvárda 22 14 5 3 41–22 +19 47
3. Békéscsaba Előre 22 11 4 7 39–25 +14 37
4. Nyíregyháza Spartacus FC 22 9 8 5 33–23 +10 35
5. Vác FC 22 9 6 7 29–23 +6 33
6. Budaörs 22 9 6 7 38–33 +5 33
7. Ceglédi VSE 21 9 6 6 24–25 –1 33
8. Gyirmót FC Győr 22 9 5 8 37–30 +7 32
9. ETO FC Győr 22 9 5 8 27–27 0 32
10. Kazincbarcika 22 9 4 9 23–27 –4 31
11. Soroksár SC 22 8 6 8 24–24 0 30
12. Szolnoki MÁV FC 22 8 4 10 25–30 –5 28
13. Dorogi FC 22 7 7 8 30–28 +2 28
14. ZTE FC 22 7 5 10 25–34 –9 26
15. BFC Siófok 22 6 5 11 21–31 –10 23
16. Mosonmagyaróvár 22 5 8 9 20–29 –9 23
17. Szeged 2011 22 5 7 10 17–26 –9 22
18. FC Csákvár 22 5 6 11 23–43 –20 21
19. Budafoki MTE 22 4 7 11 18–34 –16 19
20. Soproni VSE 21 1 9 11 12–29 –17 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik