Szárnyalt a Zete és a Vasas, Békéscsabán is nyerni tudott az éllovas Gyirmót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.25. 12:49
null
Hosszú botladozás után újra nevéhez méltóan játszott a Ceglédet fogadó Vasas (Fotó: Dömötör Csaba)
A vendégcsapatok vitték a prímet a labdarúgó NB II 18. fordulójában. Öt csapat is idegenben tudott nyerni, három meccs döntetlenül zárult, pályaválasztóként pedig csak a Vasas és a Nyíregyháza gyűjtötte be a három pontot. A játéknap rangadóján az élen álló Gyirmót Békéscsabán tudott diadalmaskodni, pedig több mint 20 percig emberhátrányban játszott. Feszült volt a légkör a mérkőzéseken, ezt jelzi, hogy a bírók összesen nyolc piros lapot osztottak ki.  

 

A listavezető Gyirmót Marek Strestik korai, 30 méterről lőtt góljával idegenben verte meg a fordulót még bronzérmes pozícióból kezdő Békéscsabát. Szepessy László együttese sorozatban harmadik bajnokiját nyerte meg, s immár hat forduló óta veretlen. A legtöbb győzelmet (13) aratta, magasan a legtöbb gólt (42) szerezte, és a Váccal holtversenyben a legkevesebb gólt (18) kapta a mezőnyben. A találkozó forró légkörben zajlott: Bognár Tamás összesen tíz sárga és négy piros lapot osztott ki, utóbbiból a hajrában jutott a hazaiak reklamáló edzőjének, Boér Gábornak is. A Gyirmót megerősítette első helyét, a Csaba viszont visszacsúszott a negyedik helyre.

A második Zalaegerszeg Babati Benjámin fejesével hamar előnyhöz jutott a Hévízi úton, ahol a Monor vendégeként lépett pályára. Ezt követően hiába birtokolta többet a labdát a Pest megyei együttes, ez az eredményben nem mutatkozott meg. A második játékrész közepén szöglet után Tóth Barna révén egyenlített a Monor, de nem sokáig örülhetett, mert három perc elteltével újra a zalai együttes vezetett: kapu előtti kavarodást követően Bedi Bence lőtt a hazaiak hálójába. Bő tíz perccel később Póti Krisztián kézzel védett egy gólba tartó labdát, ezért piros lapot kapott, a Zete pedig tizenegyest rúghatott, amelyet Babati értékesített. A csatárnak a vendégek negyedik találatában is része volt, mert a kapu elé belőtt labdájába a monori védő, Karacs Dániel rosszul ért bele, s róla a monori csapat hálójába pattant a labda, kialakítva az 1–4-es végeredményt.

Parádésan sikerült Szanyó Károly bemutatkozása a Vasas kispadján: a piros-kékek a Szusza Ferenc Stadionban 5–1-re lelépték a Ceglédet úgy, hogy Szatmári Lóránd duplázott. Érdekesség, hogy a Pest megyei együttesbe az 58. percben csereként beálló Asztalos Dávidnak mindössze 19 pályán töltött perc elég volt ahhoz, hogy két sárga lappal kiállíttassa magát. Az eredményt azonban ez a tény nem nagyon befolyásolta, mert a Vasas ekkor már 4–1-re vezetett.

Öt fordulón át tartó nyeretlenségi sorozatot követően tudott újra győzni a Nyíregyháza, amely hazai pályán 2–0-ra verte meg a Soroksárt. A szabolcsiak játékán meglátszott, hogy három kulcsemberük, a kapus Jova Levente, valamint Rezes László és Pekár László is visszatért a kezdőbe. Az első félidő közepén egyéni akcióból éppen Rezes juttatta előnyhöz a Szparit, amely még a szünet előtt emberelőnybe is került, miután a Pekárt leütő Valencsik Dávidot második sárgával zuhanyozni küldte Veizer Roland játékvezető. A második 45 perc elején Jova védett nagyot, majd nyíregyházi helyzetek következtek, az újabb hazai gólra azonban egészen a 89. percig kellett várni, amikor is a labdát szerző Kulcsár Hunor passzából Daru Bence eredményes volt. A Soroksár immár egymás utáni ötödik bajnokiján képtelen volt győzni, miközben mindössze három pontot gyűjtött be.

Hiába volt számos hatalmasabbnál hatalmasabb gólhelyzete az ETO-nak hazai pályán a kissé tartalékos Kazincbarcika ellen, egyikből sem sikerült betalálnia, így a borsodi csapat – nem utolsósorban a szerencsének köszönhetően – gól nélküli döntetlennel tért haza Győrből.

Zsinórban negyedik diadalát aratta az ezúttal Siófokon nyerő Budaörs, a győzelmek számát tekintve jelenleg ez a leghosszabb sorozat a másodosztályban. Ráadásul Bognár György együttese a 360 játékperc alatt még gólt sem kapott!

Szintén látogatóként tudott nyerni a Budafok, amely Balmazújvárosban első sikerét érte el a megbízott vezetőedző, Csizmadia Csaba irányításával. A győzelem értékét növeli, hogy a XXII. kerületi gárda hátrányból fordított.

A forduló ötödik idegenbeli diadala a Vác nevéhez fűződik, amely ezzel megtörte a Tiszakécske tíz mérkőzés óta tartó veretlenségi szériáját. A találkozó főszereplője Szabó Normann volt, mindkét találatot ő jegyezte.

A Vasashoz hasonlóan új szakvezető debütált Mosonmagyaróváron, s Tóth András csapatának döntetlent sikerült kiharcolnia Csákváron. Az eredmény értékét csökkenti, hogy a kisalföldi együttes a teljes második félidőt emberelőnyben játszotta végig. A találkozó fordulatosan alakult, hiszen mindjárt a meccs elején az Óvár jutott előnyhöz, majd az egyenlítés után 10 emberrel szerzett vezetést a Csákvár, de pár percre rá kiegyenlített a mosoni gárda, amely továbbra is utolsó.

Hasonló forgatókönyv szerint zajlott a Kaposvár–Dorog találkozó is, itt is a vendégek vezettek 1–0-ra, majd két kaposvári, végül egy újabb dorogi gól alakította ki a 2–2-es végeredményt. A Komárom-Esztergom megyei gárdának a 86. percben, Tomás Lénárth góljával sikerült egy pontot megmentenie az újonc létére ötödik somogyiak otthonában.

LABDARÚGÓ NB II
18. FORDULÓ

BÉKÉSCSABA–GYIRMÓT FC GYŐR 0–1 (0–1)
Békéscsaba,
321 néző. Vezette: Bognár Tamás (Varga Zsolt, Márkus Tamás)
BÉKÉSCSABA:
Ribánszki – Szalai D., Viczián, Szélpál, Zahorán (Pilán, 60.) – Lustyik, Nagy S. (Mészáros M., 60.) – Hursán, Gránicz (Király, 22.), Szatmári I.– Urbin. Vezetőedző: Boér Gábor
GYIRMÓT:
Rusák – Varga P., Szilvási, Villám, Széles – Strestik (Présinger, 66.), Lázár P. – Herjeczki (Krebsz, 50.), Nagy P., Heffler (Sandal, 90.) – Szarka. Vezetőedző: Szepessy László
Gólszerző:
Strestik (0–1) a 3. percben
Kiállítva:
Szarka (második sárga lap után) a 63., Hursán (második sárga lap után) a 85., Viczián (hátulról gáncsolta Présingert) a 91. percben
MESTERMÉRLEG

Boér Gábor:
– Nem volt nehéz dolgunk, de a sok és óriási gólhelyzeteinket rendre kihagytuk. Tudunk jól játszani, de a győzelemhez gól is kell, amivel ma adósak maradtunk. Úgy gondolom, ma kipontoztak bennünket a bajnokságból.
Szepessy László:
– Célunkat elértük, győztünk, és ezzel tovább erősítettük pozíciónkat. Kiváló volt a csapategységünk, az első játékrész kiegyenlített küzdelmet hozott, a kiállításunk után az eredmény tartására törekedtünk, és kontrákkal próbáltuk növelni előnyünket, ami a finisben majdnem sikerült is. Az is tény, hogy kicsit túlfűtött volt a mérkőzés, és parázzsá vált a hangulat.

VASAS FC–CEGLÉDI VSE 5–1 (2–1)
Szusza Ferenc Stadion, 500
néző. Vezette: Karakó Ferenc (Szilágyi Norbert, Márkus Péter)
VASAS:
Bese – Hinora, Kelemen, Talabér, Szivacski – Kovács M., Borbély (Szilágyi, 67.), Szatmári L. (Murka, 84.) – Bévárdi (Rétyi R., 74.), Balajti, Birtalan. Vezetőedző: Szanyó Károly
CEGLÉD:
Mursits – Wild, Nánási, Preklet, Farkas A. – Sigér Á. (Asztalos, 58.), Nagy T. – Rétyi T., Nyilas (Lukács, 80.), Oldal – G. Bíró (Kitl K., 37.). Vezetőedző: Nagy Tibor
Gólszerző: Szatmári L. (1–0) a 25., Balajti (11-esből, 2–0) a 28., Farkas A. (2–1) a 34., Bévárdi (3–1) az 53., Szatmári L. (4–1) a 76., Rétyi R. (5–1) a 89. percben
Kiállítva:
Asztalos (a második sárga lap után) a 77. percben
MESTERMÉRLEG

Szanyó Károly:
– Legszebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ilyen meccsen térek vissza. Volt egy rizikós pontja a találkozónak, amikor ellenfelünk visszajöhetett volna a mérkőzésbe, de a futballban nincsen „ha”. Meglett a két hét kemény munkájának gyümölcse, védekezésben azonban még agresszívebbnek kell lennünk a jövőben.
Nagy Tibor:
– Ellenfelünk jól játszott, három alkalommal is kihasználta a kapu előtti labdavesztéseinket. Nem tudtunk mit kezdeni a Vasas letámadásával, rengeteg butaságot követtünk el. Kiderült, hogy nem lehet mindenkiben megbízni, gondolok elsősorban a csereként beálló játékosaimra.

BSS MONORZALAEGERSZEGI TE 1–4 (0–1)
Budapest,
Hévízi út, 300 néző. Vezette: Takács Tamás (Kormányos II Gábor, Szvetnyik Bence)
MONOR: Czuczi – Barthel, Póti, Karacs, Szerencsi – Bori, Ficsor – Szabó D. (Hunya, 60.), Palincsár, Szuhodovszki (Haragos, 90.) – Tóth B. Vezetőedző: Horváth Dávid
ZTE: Zöldesi – Kónya, Kiss M., Lesjak, Szabó P. – Madarász, Bedi – Babati B. (Horváth K., 91.), Hudák, Barczi (Szökrönyös, 90.) – Balázs Zs. (Novák Cs., 60.). Vezetőedző: Dobos Barnabás
Gólszerző: Babati B. (0–1) a 9., Tóth B. (1–1) a 64., Bedi (1–2) a 68., Babati B. (11-esből, 1–3) a 74., Karacs (öngól, 1–4) a 89. percben
Kiállítva: Póti (kézzel ütött a gólba tartó labdába) a 73. percben
MESTERMÉRLEG
Horváth Dávid:
– Pusztán az eredményből most nem indulnék ki. Feljutásra esélyes csapat ellen hetven percig sokat dolgoztunk azokért a pillanatokért, hogy gólt szerezzünk. A tizenegyesnél és a kiállításnál elúszott a mérkőzés.
Dobos Barnabás: – A három pontért igencsak megdolgoztunk. A második félidő elején az ellenfél kockáztatott, s ezt nem tudtuk kihasználni, mert nem voltak pontosak a kontráinkban az utolsó passzok. A kapott gól után ezek bejöttek, így el tudtuk dönteni a mérkőzést.

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS–SOROKSÁRI SC 2–0 (1–0)
Nyíregyháza, 528
néző. Vezette: Veizer Roland (Punyi Gyula, Berényi Ákos)
NYÍREGYHÁZA:
Jova – Nagy J., Fodor F., Rubus, Farkas M. – Ötvös B. (Kulcsár H., 57.), Polényi G. – Dragóner, Rezes (Daru, 74.), Pekár – Hornyák (Kártik, 65.). Vezetőedző: Lengyel Roland
SOROKSÁR:
Kovács Dániel – Gárdos, Dvorschák, Valencsik, Bor – Albert Á., Derekas, Gyömbér, Tamási Zs. (Lőrinczy, 63.), Kundrák N. (Pál A., 80.) – Lakatos I. (Kovács Dávid, 72.). Vezetőedző: Lipcsei Péter
Gólszerző:
Rezes (1–0) a 23., Daru (2–0) a 89. percben
Kiállítva: Valencsik (második sárga lap után) a 40. percben
MESTERMÉRLEG
Lengyel Roland:
– Az első félidőben azt a tüzet láttam a csapatban, amit a heti edzések során is, megnyertük a párharcokat, s meg tudtuk szerezni a vezetést is. Szünet után emberelőnyben a labda járatására törekedtünk, ekkor már nem játszottunk annyira jól, de a legfontosabb a három pont megszerzése volt.
Lipcsei Péter:
– Elismerés illeti a Nyíregyházát a győzelemért, sokkal többet pedig nem is szeretnék mondani, mert akkor eltiltanának. Küzdöttünk emberhátrányban is, de egy elpasszolt labda végleg megpecsételte a sorsunkat.

WKW ETO FC GYŐR–KAZINCBARCIKA BSC 0–0
Győr, 422
néző. Vezette: Bogár Gergő (Király Zsolt, Máyer Gábor)
ETO:
Horváth T. – Vadász V., Koszó, Debreceni, Kovács K. – Jakab D. (Koltai, 75.), Vukaszovics – Szimcsó, Magasföldi (Szánthó R., 85.), Andrics – Erdélyi (Mervó, 66.). Vezetőedző: Király József
KAZINCBARCIKA:
Fila – Palmes, Heil, Fótyik, Mikló – Oltean – Tóth L. (Vajda, 92.), Toma, Kiss B. (Takács, 77.), Kanalos – Szabó L. (Belényesi, 81.). Vezetőedző: Gálhidi György
MESTERMÉRLEG

Király József:
– Tudtuk, hogy kontrára építkező, jó csapattal találkozunk, s a taktikájára felkészültünk. Nem tudom elmarasztalni játékosainkat, hiszen küzdöttek-hajtottak, azonban a minőségi futballal adósok maradtak, ennyi helyzetből meg kellett volna nyernünk a mérkőzést.
Gálhidi György:
– Megéreztük, hogy több meghatározó játékosunk hiányzott, de küzdeni akarásunkkal így is értékes pontot szereztünk. Be kell ismernem, néhány helyzetnél Fortuna mellettünk volt.

TISZAKÉCSKE VSE–VÁC FC 0–2 (0–2)
Tiszakécske, 500
néző. Vezette: Bölcskei Balázs (Horváth Zoltán, Hofbauer Roland)
DUNA ASZFALT:
Molnár M. – Huszti A., Kardos, Ludánszki, Sváb – Kirchner (Kalmár, a szünetben), Tölgyesi, Gréczi G. (Mihály, 65.), Horváth A. (Szabó L., a szünetben), Kocsis – Batizi-Pócsi. Vezetőedző: Szabó István
VÁC:
Halasi – Hegedűs Cs., Szabó N., Görgényi, Földi – Kákonyi, Zsolnai, Szekszárdi, Varga Sz. (Mátyás, 75.) – Tóth G., Murai (Durso, 90.). Vezetőedző: Zoran Szpisljak
Gólszerző:
Szabó N. (0–1) a 8., Szabó N. (0–2) a 27. percben
MESTERMÉRLEG
Szabó István:
– Ha reggelig játszunk, akkor sem rúgtunk volna gólt... A második félidőben küzdöttünk, de a helyzetek kimaradtak. A Vác ügyes taktikával megvalósította, amit mi szerettünk volna, és megérdemelten nyert.
Zoran Szpisljak:
– Három pontért utaztunk Tiszakécskére, és ez meg is lett. Tudtuk, nehéz feladat vár ránk, de sikeresen megoldottuk. A taktikánk már az elejétől kezdve működött, védekezésben stabilak, magabiztosak voltunk.

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC–DOROGI FC 2–2 (1–1)
Kaposvár, 360
néző. Vezette: Gaál Ákos (Szabó Péter, Kulman Tamás)
KAPOSVÁR:
Pogacsics – Vachtler, Úr, Hegedűs D., Hadaró – Nagy K. (Nagy J., 61.), Horváth F. (Tömösvári, a szünetben) – Zsiga (Andorka, 73.), Szakály A., Bíró D. – Beliczky. Vezetőedző: Waltner Róbert
DOROG:
Horváth G. – Fürjes (Városi, 85.), Lénárt, Nagy Zs., Papp M. – Faragó T. (Paudits, 63.), Mészáros Á., Kitl M., Szedlár – Vígh, Hegedűs M. (Erdélyi, 70.). Vezetőedző: Miskei Attila
Gólszerző:
Hegedűs M. (0–1) a 7., Beliczky (1–1) a 26., Hegedűs D. (2–1) a 63., Lénárt (2–2) a 87. percben
MESTERMÉRLEG
Waltner Róbert: – Nem vagyok elégedett, hazai pályán a mezőny legjobbja a kapusunk volt. A meccs képét nézve igazságos döntetlen született. Jó pár játékos hozzáállása nem volt megfelelő, van, aki kirakja a tüdejét a pályára, más csak elfocizgat. Biztos, hogy ezt nem fogom hagyni...
Miskei Attila:
– Közönségszórakoztató mérkőzést játszottunk. Egész ősszel rengeteget teszünk azért, hogy eredményesek legyünk, kiküszöböljük a hibákat, javítsunk a csapatjátékon. Elégedett voltam azzal, ahogy a játékosok küzdöttek, taktikailag is megvalósítottuk, amit elterveztünk. Kaposváron a döntetlen nagyon jó eredmény.

BFC SIÓFOK–BUDAÖRS 0–1 (0–1)
Siófok, 100 néző. Vezette: Dolnegó Bálint (Kepe Arnold, Kis Zoltán)
SIÓFOK: Molnár P. – Csilus, Fehér, Lorencz, Csibra – Gál, Réti (Balogh B., 65.) – Medgyes Z., Zamostny (Tóth M., 66.), Szilágyi P. (Nagy D., 80.) – Elek B. Vezetőedző: Mihalecz István
BUDAÖRS: Demjén – Menyhárt, Kékesi, Tányéros, Medgyes S. – Lengyel, Kesztyűs – Czvitkovics (Sajbán Miklós, 71.), Végh (Fodor D., 61.), Csiki N. (Csobánki, 83.) – Sajbán Máté. Szakmai igazgató: Bognár György
Gólszerző: Végh (0–1) a 7. percben
MESTERMÉRLEG
Mihalecz István: – Az első félidőben csak csaltuk a futballt, és a foci ezért azzal büntetett meg, hogy a második játékrészben az öt százszázalékos ziccerünkből egyet sem tudtunk értékesíteni.
Bognár György: – Ahelyett, hogy öt nullra győztünk volna, a végén örülhettünk, hogy egyáltalán meg tudtuk nyerni a mérkőzést.

AQVITAL FC CSÁKVÁR–CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 2–2 (1–1)
Csákvár, 300
néző. Vezette: Csonka Bence (Csatári Tibor, Garai Péter)
CSÁKVÁR: Tóth B. – Csilus Á. (Dulló, a szünetben), Kiprich D., Baranyai, Galambos – Farkas A., Mészáros D. (Sándor Gy., 78.) – Tamás N., Daróczi, Simon M. – Bobál G. (Molnár Cs., 88.). Vezetőedző: Szijjártó István
MOSONMAGYARÓVÁR: Somogyi – Kozma, Vágó, Forgács, Czár – Kovács Á. (Darázs, 86.), Szabó V., Zsirai (Lőrincz, 59.) – Winkler, Jelena, Eszlátyi. Szakmai igazgató: Tóth András
Gólszerző: Kovács Á. (0–1) a 4., Tamás N. (1–1) a 40., Dulló (2–1) az 55., Jelena (2–2) az 58. percben
Kiállítva: Baranyai (buktatta a gólhelyzetben kilépő Jelenát) a 45. percben
MESTERMÉRLEG
Szijjártó István: – Ilyen irreális futballidőben ilyen meccsre számítottam. Sajnos olyan gólokat kaptunk, amelyekre nem lehet felkészülni. Egy félidőt emberhátrányban játszva viszont óriást küzdöttünk, akaratból ismét jelesre vizsgáztunk.
Tóth András: – Megdolgoztunk az egy pontért, amely akár lehetett volna három, hiszen egy nullás vezetésünknél volt két-három nagy lehetőségünk.

BALMAZÚJVÁROSBUDAFOKI MTE 1–2 (1–0)
Balmazújváros, 500 néző. Vezette: Kovács J. Zoltán (Bede Tamás, Bertalan Dávid)
BALMAZÚJVÁROS: Szécsi G. – Ternován, Jagodics B., Papucsek, Bora (Fekete Á., 70.), Farkas N. – Pongrácz (Peszmeg, 59.), Patvaros (Erdei, 72.), Kóródi – Bíró Á., Berki. Vezetőedző: Bekő Balázs
BUDAFOK: Balogh P. – Margitics, Vaszicsku, Króner, Gohér G. – Fekete M. (Vankó, 59.), Vass M., Oláh B., Kovács D. (Végh, 92.) – Kercsó, Pölöskei (Boros G., 80.). Megbízott vezetőedző: Csizmadia Csaba
Gólszerző: Kóródi (1–0) a 31., Kovács D. (11) a 65., Kercsó (1–2) a 90. percben
MESTERMÉRLEG
Bekő Balázs: – Az okos ember egyszer tud belelépni ugyanabba a folyóba, kétszer nem. Mi hatodszor léptünk bele! Aki most ebben részt vett, annak vállalnia kell a felelősséget azért, amit csinált. Ezt mindenki értse, ahogy kell!
Csizmadia Csaba: – Elmondhatatlanul boldog vagyok: a csapat már nagyon régóta megérdemelte ezt a győzelmet. Az pedig, hogy hátrányból sikerült fordítanunk, azt bizonyítja, hogy van tartása a csapatnak. Sokat dolgoztunk ezért, s végre meg tudtuk mutatni, hogy vannak nálunk is igazán jó karakterek. Büszke vagyok az egész csapatra.

AZ ÁLLÁS
1. Gyirmót FC Győr 18 13 1 4 42–18 +24 40
2. ZTE FC 18 11 5 2 33–20 +13 38
3. Budaörs 18 10 2 6 28–19 +9 32
4. Békéscsaba Előre 18 9 5 4 30–22 +8 32
5. Kaposvári Rákóczi FC 18 8 8 2 31–25 +6 32
6. Kazincbarcika 18 7 6 5 31–23 +8 27
7. FC Csákvár 18 6 9 3 33–28 +5 27
8. Tiszakécske VSE 18 6 8 4 19–22 –3 26
9. Soroksár SC 18 7 4 7 29–27 +2 25
10. ETO FC Győr 18 6 6 6 28–22 +6 24
11. Vasas FC 18 5 9 4 28–29 –1 24
12. Vác FC 18 5 9 4 17–18 –1 24
13. Dorogi FC 18 5 6 7 25–29 –4 21
14. Ceglédi VSE 18 5 4 9 18–30 –12 19
15. Nyíregyháza Spartacus FC 18 4 6 8 24–26 –2 18
16. Balmazújváros 18 4 6 8 17–22 –5 18
17. BFC Siófok 18 3 8 7 14–22 –8 17
18. Budafoki MTE 18 4 3 11 17–31 –14 15
19. Monor 18 3 3 12 21–34 –13 12
20. Mosonmagyaróvár 18 2 6 10 14–32 –18 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik