NB II: a ráadásban nyert a Gyirmót; a Dunaújváros hatot, a Kisvárda ötöt vágott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.31. 13:36
null
Ahogy ezen a képen úgy a Sopron elleni meccsen is a sárgában játszó gyirmótiak voltak fölényben (Fotó: gyirmotfc.hu)
A labdarúgó NB II 12. fordulójában a Gyirmót FC Győr a múlt heti remi után hazai pályán a 93. percben szerzett Tóth Norbert-góllal 2–1-re legyőzte a Sopront és továbbra is listavezető. A Dunaújváros valósággal kiütötte az Ajkát, Artner Tamás együttese hat gólt vágott a bakonyiak vendégeként! A Kisvárda 5–0-ra legyőzte a Balmazújvárost, igaz, a hajdúságiaktól három játékost is kiállított a játékvezető. A Szigetszentmiklós kétgólos hátrányból mentett pontot a Mezőkövesd ellen, míg a Szeged otthon verte meg a Zalaegerszeget. A Soroksár a Vác, a Budaörs pedig a Siófok ellen tudott nyerni hazai pályán.

 

A gyirmóti klubhonlap tudósítása alapján soproni lehetőséggel kezdődött a Gyirmót FC Győr–Sopron találkozó, Szabó László jobb oldali, 18 méteres szabadrúgása vágódott le a bal kapufáról. A 15. percben már a hazaiak is villantottak, Simon Attila kapott jó labdát, majd ziccerig cselezte magát, de lövését bravúrral tolta ki Heinrich Márk. A következő nagyobb lehetőségre azonban a 49. percig kellett várni, ekkor Beliczky Gergő készítette le a labdát Paku Roland elé, aki 17 méterről fölé lőtt. Két perccel később azonban már pontosabban céloztak a gyirmótiak, ekkor Kiss Máté lövése vágódott le egy vendég védőről, a labda a jobb szélen érkező Vass Patrik elé került, aki jobbról, kilenc méterről laposan a kapu közepébe lőtt.

A Gyirmót – az előző heti, ZTE elleni meccshez hasonlóan – kissé „belealudt" a találkozóba és ez megbosszulta magát, a 73. percben Baracskai Roland egy lecsorgó labdát vágott kapásból, 18 méterről a jobb kapufa érintésével a hálóba. Amikor pedig már mindenki elkönyvelte a döntetlent, a ráadásban jött a csereként beálló Tóth Norbert, aki Sebők Zsolt kapus előre rúgott labdájával a hibázó védők között kilépett, és higgadtan a bal alsóba lőtt. A Gyirmót így ötpontos előnyre tett szert az üldözőkkel szemben.

A szon.hu beszámolója szerint a találkozó elején felváltva forogtak veszélyben a kapuk a Kisvárda–Balmazújváros meccsen, a vendégeknek volt több, a hazaiaknak nagyobb helyzetei. de aztán jött a Balmaz csapatkapitányának, Kiss Lászlónak a könyöklése (Ízing Martinnal szemben szabálytalankodott), ami kiállítással és tizenegyessel járt; Erős Gábor higgadt ítélet-végrehajtónak bizonyult.

A második félidő elején Ízing szinte ugyanott fogott padlót, mint az első félidei kiállításnál, a várdaiak játékosa ezúttal védekező pozícióban harcolt ki kiállítást, vagyis kilenc emberre fogyatkozott a Balmazújváros. Nem sokkal ezt követően jöttek is a helyzetek, amelyből két remek lövés révén Lucas Marcolini kettőt ki is használt. A két találat között a vendégek szépíthettek volna, de Sigér Dávid lövése a lécet találta el. A hajrában újabb piros lap borzolta a kedélyeket, Kónya Márk lett a harmadik kiállított vendégjátékos, a szabálytalanságáért kapott tizenegyesből pedig Lucas után Erős is duplázott, aztán a ráadásban Kulcsár Kornél is megszerezte első várdai gólját, így kiütéses siker lett a vége.

Kétgólos hátrányból mentett pontot az SZTK-Erima a Mezőkövesd ellen. A borsodiak Hegedűs Dávid és Fótyik Dominik lövései révén kilenc percen belül kétszer is a hálóba találtak. A szünet után azonban gyorsan szépített a Szigetszentmiklós, a klubhonlap tudósítása szerint egy kapu előtti kavarodás után Szepessy Róbert elé került a labda, aki közelről a kapu jobb oldalába passzolt. A 64. percben pedig már az egyenlítést ünnepelhették a hazaiak, egy előreívelt labdára Vólent Roland csapott le és a tizenhatosról átemelte Dombó Dávid felett a labdát, amely a kapuba hullott.

A Mezőkövesd ráadásul duplán bánhatja a pontvesztést, hiszen a 83. percben Vágó Levente blokkolt egy lövést kézzel, amelyért a kiállítás sorsára jutott, a borsodiak pedig büntetőhöz, de Sánta András megfogta Máté János tizenegyesét! Az újabb Máté–Sánta csatát a 93. percben is a kapus nyerte, hiszen a csatár szabadrúgását kitolta a jobb felső elől, így az SZTK hősiesen szerzett pontot.

Bár a Kisvárda ötöt vágott a Balmazújvárosnak, mégsem a szabolcsiak mondhatják el magukról, hogy a forduló legfölényesebb győzelmét aratták, hanem a Dunaújváros, amely az Ajka ellen győzött 6–0-ra – méghozzá idegenben! Az ajkai klubhonlap tájékoztatása szerint jól kezdődött a meccs az újvárosiak számára, hiszen a 4. percben Fejős Ádám lőtt tíz méterről a léc alá, és ő szerezte a félidő közepén, szöglet után az újvárosiak második találatát is. Az ajkaiak a félidő végén és a második játékrész elején is próbálkoztak, de az 55. percben újabb gólt kaptak, ekkor egy beadást Eppel Márton fejelt a hálóba, ezzel eldőlt minden. Ettől kezdve az újvárosiak számára gála lett a mérkőzésből, a 68. percben Petneházi Márk lőtt 26 méterről hatalmas gólt, és a hajrá is hozott két újabb találatot: előbb Magasföldi József, majd ismét Eppel talált be közelről, így az Ajka óriási vereségbe futott bele hazai pályán.

A szegedma.hu tudósítása szerint rögtön az első támadásából gólt szerzett a Szeged 2011 a ZTE ellen: Geiger Norbert kiváló ütemben ugratta ki Szabó Pétert, aki két védővel a nyakán Szappanos Pétert kapujába lőtt. A vendégek gyorsan váltottak, de sokáig nem tudtak mit kezdeni mezőnyfölényükkel, a félidő hajrájában azonban kétszer is egyenlíthettek volna: előbb Szalkai Róbert bombázott a jobb kapufa mellé majd nem sokkal később ismét ő volt a főszereplő, amikor egy lőtt passznak szánt átadása alig-alig suhant el csupán a hosszú alsó sarok előtt keresztbe.

A szünet után szinte azonnal ismét megrezdült a háló, Király Patrik szabadrúgásába Germán Tamás csúsztatott bele, hogy aztán a középen érkező Tóth Gábor közelről a kapuba bólintson. A 63. percben Szántai óriási bravúrral védte Babati Bejamin megpattanó szabadrúgását, de a ZTE-nek ezután már nem akadt igazi gólhelyzete, a hazaiak fegyelmezetten védekeztek, és nyertek.

Fontos meccset nyert meg a Soroksár a Vác ellen. A találkozó első félidejében mindkét oldalon akadtak lehetőségek – a váciak előtt valamivel több – de egyik fél sem tudott a kapuba találni. A 67. percben azonban vezetést szerzett a budapesti együttes, Gohér Gergő tekert remekül egy 30 méteres szabadrúgást a hálóba. A Vác nagy erőket mozgósított az egyenlítésért, a csereként beállt Frank Richárd egyenlíthetett volna, de lövése centikkel a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret.

A hajrában megduplázta előnyét a Soroksár, Pál András tört kapura a balszélről, visszagurított az érkező Zsivóczky-Pandel Péter elé, aki a kapuba passzolta a labdát. A hosszabbításban még szépített a Vác, miután egy jobb oldali beadást Frank a hálóba lőtt, de a vereséget nem tudta elkerülni, így egyre nehezebb helyzetben van, míg a Soroksár megkezdte a felzárkózást.

Nem hozott magas színvonalú mérkőzést a Budaörs–Siófok találkozó. Az első félidő erőteljes siófoki rohamokkal kezdődött, egy kavarodás utáni remek fejest követően Menyhárt Attilának a gólvonalról kellett mentenie. A játékrész hátralévő részét sok hiba jellemezte, de a második félidő elején megszületett az egyetlen gól: Sajbán Miklós baloldali beadását Szabó Viktor az ötösről, a kapust megelőzve a jobb sarokba fejelte. A győzelmet a szerencsésebb csapat szerezte meg, de a Budaörs ezzel már feljutó helyen áll!

LABDARÚGÓ NB II
12. FORDULÓ
Szombat

GYIRMÓT FC GYŐR–SOPRONI VSE 2–1 (0–0)
Győr-Gyirmót, 1600
néző. Vezette: Oláh Gábor (Kepe Arnold, Kulman Tamás)
GYIRMÓT: Sebők Zs. – Bori, Lázár P., Balogh B., Völgyi – Kiss M. – Vass P., Madarász (Horváth A., 80.), Paku, Beliczky (Simon András, 78.) – Simon Attila (Tóth N., 67.). Vezetőedző: Bene Ferenc
SOPRON: Heinrich – Grabant P., Sifter, Szalai V., Szabó L. – Holdampf, Jancsó – Tihanyi (Deme, 83.), Rácz B. (Baracskai, 24.), Grabant B. (Károly B., 69.) – Zamostny. Szakmai igazgató: Supka Attila
Gólszerző: Vass P. (1–0) az 51., Baracskai (1–1) a 74., Tóth N. (2–1) a 93. percben
MESTERMÉRLEG
Bene Ferenc:
– Az első játékrészben gyalázatosan játszottunk, nem olyan ritmusban és olyan fordulatszámon, ahogy elvárható lett volna. A szünet után azonban egy őrült hullámvasúton ülhettünk, fantasztikusan játszottak a fiúk, akik ismét bizonyították, hogy igazi sportemberek. Szerencse is kellett a győzelmünkhöz, de a szünet utáni produkciónk alapján megérdemelten győztünk.
Supka Attila: – A mérkőzés elején megvoltak a lehetőségeink, de sajnos, ezek ki is maradtak. A szünet utáni első tíz percben nem azt játszottuk, amit az öltözőben megbeszéltünk s ez meg is bosszulta magát. Nehéz bármit is mondani, hiszen sokat dolgoztak a srácok ezért a mérkőzésért, de tény, hogy döntetlen állásnál az utolsó pillanatokban mindenáron meg kellett volna állítanunk a hazaiak támadóját.

KISVÁRDA MASTER GOOD–BALMAZÚJVÁROS 5–0 (1–0)
Kisvárda, 1046
néző. Vezette: Gyarmati Tibor (Kovács Gábor, Szert Balázs)
KISVÁRDA: Ivancsics A. – Csilus T., Ízing, Graszl K., Fodor A. – Kornutjak (Kulcsár K., 71.), Lázár Zs. – Lucas, Erős G., Cseri T. (Rajczi, 81.) – Koszta (Vári B., 59.). Vezetőedző: Soós Imre
BALMAZÚJVÁROS: Horváth L. – Bokros, Papp F., Kiss L., Németh Á. – Karikás (Pintér N., 79.), Sigér, Kónya, Viscsák (Bakos B., 31.) – Belényesi, Nagy K. (Vajda S., a szünetben). Megbízott edző: Pacaj Szergej
Gólszerző: Erős G. (11-esből, 1–0) a 28., Lucas (2–0) a 62., Lucas (3–0) a 79., Erős G. (11-esből, 4–0) a 85., Kulcsár K. (5–0) a 92. percben
Kiállítva: Kiss L. (lekönyökölte Ízinget) a 27., Papp F. (lekönyökölte Ízinget) az 50., Kónya (második sárga lap után) a 85. percben
MESTERMÉRLEG
Soós Imre:
– Jó meccs kezdett kialakulni, a kiállítások azonban döntően befolyásolták a végeredményt. Egyfelől ülhetjük a lakodalmat, hiszen öt-nullára nyertünk, de azért messzemenő következtetést nem szabad levonni ebből az eredményből.
Pacaj Szergej: – Nem ilyen játékot terveztünk, bár az első félidőben még voltak helyzeteink. A második kiállítás végképp eldöntötte a mérkőzést, túl kell lépnünk a történteken.

SZTK-ERIMA–MEZŐKÖVESD–ZSÓRY FC 2–2 (0–2)
Szigetszentmiklós, 400
néző. Vezette: Andó–Szabó Sándor (Kóbor Péter, Huszár Balázs)
SZIGETSZENTMIKLÓS: Sánta – Benkő–Bíró, Vágó L., Hevesi-Tóth, Sváb – Puskás G. (Domokos, 82.), Barna Zs., Szepessy (Kollega, 76.), Balázs R. (Gulyás M., 12.) – Vólent, Szabó B. Vezetőedző: Vágó Attila
MEZŐKÖVESD: Dombó – Nagy J., Dvorschák, Devecseri Sz., Fótyik (Polényi, 62.) – Tamási (Tajthy, 81.), Hegedűs D. – Molnár G., Takács P., Rácz F., Máté J. Vezetőedző: Benczés Miklós
Gólszerző: Hegedűs D. (0–1) a 17., Fótyik (0–2) a 27., Szepessy (1–2) a 48., Vólent (2–2) a 63. percben
Kiállítva: Vágó L. (tizenhatoson belüli kezezés miatt) a 83. percben
MESTERMÉRLEG
Vágó Attila:
– Örülök az egy pontnak, mert nulla-kettőről álltunk fel és a csapat megmutatta erejét. Azt nem értem, hogy már a harmadik mérkőzésen miért adunk egy félidő előnyt az ellenfélnek. Egyébként jó mérkőzés volt, minden volt ebben, nem megítélt, majd megítélt és kihagyott tizenegyes és 0–2–ről felálló csapat.
Benczés Miklós: – Jól indult számunkra a meccs, hiszen kétgólos előnyre tettünk szert, és nagy lehetőségeink is voltak az első félidőben. A másodikban nagy hibákat követtünk el, így tudtak egyenlíteni a hazaiak. Máté János nyolcvanötödik percben kihagyott büntetője meghatározta a három pont sorsát, és így itt hagytunk kettő pontot.

FC AJKA–DUNAÚJVÁROS 0–6 (0–2)
Ajka, 400
néző. Vezette: Kovács Gergely (Horváth Zoltán, Hofbauer Roland)
AJKA: Gőcze – Zsirai, Pákai, Császár, Zámbó – Horváth A., Lattenstein, Gunther (Sándor I., a szünetben) – Besztercei (Stieber A., a szünetben), Sowunmi, Major N. (Bölcsföldi, 62.). Vezetőedző: Jákli Péter
DUNAÚJVÁROS: Szűcs L. – Tamaskó, Koszó, Gengeliczki, Lorentz – Villám, Jakab, Petneházi, Czár (Spánitz, 83.) – Sóron (Magasföldi, 77.), Fejős (Eppel, 37.) Vezetőedző: Artner Tamás
Gólszerző: Fejős (0–1) a 4., Fejős (0–2) a 26., Eppel (0–3) az 56., Petneházi (0–4) a 69., Magasföldi (0–5) a 90., Eppel (0–6) a 92. percben
MESTERMÉRLEG
Jákli Péter:
– Nehéz feldolgozni ezt a vereséget és a hatalmas változást a múlt heti mezőkövesdi mérkőzéshez képest. Egyszerűen lefociztak minket, minden gól előtt óriási hibákat vétettünk.
Artner Tamás: – Most minden helyzetet berúgtunk, ami az előző hetekben kimaradt. Gratulálok a csapatomnak a kitűnő játékhoz, és további sok sikert kívánok az Ajkának.

SZEGED 2011–ZTE 2–0 (1–0)
Gyula, 300
néző. Vezette: Nagy Róbert (Márkus Tamás, Demeter János)
SZEGED: Szántai – Áchim, Tóth G., Farkas, Zabari – Oláh G. (Zelenyánszki, 82.), Berde, Király P., Szabó P. (Kovács B., 90.) – Germán, Geiger (Czirok, 90.) Vezetőedző: Klausz László
ZTE: Szappanos – Simonfalvi (Bailo, 45.), Gyagya (Patvaros, 64.), Forgács, Szalkai (Szöllősi, 64.) – Szakály A., Nagy T., Bedi – Babati, Daru, Városi. Vezetőedző: Csank János
Gólszerző: Szabó P. (1–0) a 17., Tóth G. (2–0) a 46. percben
MESTERMÉRLEG
Klausz László:
– A csapategységnek és annak a szerkezetnek, amit alkalmaztunk, köszönhetően – ha nem is kis szerencsével, de – sikerült a győzelem.
Csank János: – Meghatározó volt a két gól, amit ezen a szinten nem szabad kapni. Ennél a két helyzetnél többször nem jutott el a kapunkig a Szeged, kapusunknak a mérkőzés folyamán el sem kellett vetődni.

BUDAÖRSI SC–SIÓFOK 1–0 (0–0)
Budaörs, 300
néző. Vezette: Nazsa Tamás (Horváth Róbert, Szalai Dániel)
BUDAÖRS: Szentpéteri – Horváth L., Tányéros Á., Hegedűs J., Ódé – Csobánki (Ferkó, 70.), Sajbán Miklós – Menyhárt A. (Imrik, 78.), Csillag D., Papp M. – Varga B. (Szabó V., a szünetben). Vezetőedző: Miskei Attila
SIÓFOK: Filipánics – Nagy J., Czingráber, Tamás L., Farkas N. – Szivacski (Berki I., 58.), Gál M. – Nagy D., Ivancsics G., Gréczi (Hanzl, 76.) – Murka (Elek B., 52.). Vezetőedző: Goran Kopunovics
Gólszerző: Szabó V. (1–0) az 50. percben
MESTERMÉRLEG
Miskei Attila:
– Nagyon küzdelmes mérkőzés volt, nagy taktikai csata alakult ki egy kitűnő ellenféllel szemben. Büszke vagyok, hogy ez a csapat hatalmas akarattal és alázattal teszi a dolgát hétről-hétre.
Goran Kopunovics: – Csapatom végigharcolta a mérkőzést, egy apró hiba pecsételte meg sorsunkat. A mérkőzésen egyik csapat sem tudott százszázalékos helyzetet kialakítani. Végig egyenrangú ellenfele voltunk a Budaörsnek.

SOROKSÁR SC–VÁC FC 2–1 (0–0)
Budapest, Haraszti úti pálya, 300
néző. Vezette: Zierkelbach Péter (Kis Zoltán, Iványi István)
SOROKSÁR: Holczer – Fülöp (Vass Zs., 63.) Pandur, Valencsik, Gohér – Peszmeg – Kákonyi (Zsivoczky-Pandel, 65.), Kapacina, Huszák – Korozmán, Pál A. (Szenes, 92.). Vezetőedző: Lucsánszky Tamás
VÁC: Palásthy D. – Farkas P., Tányéros G., Dlusztus, Hegedűs Cs. – Görgényi, Tóth B. – Obot, Sipeki (Rusvay, 58.), Zsolnai R. (Magos, 76.) – Pölöskei P. (Frank, 63.). Vezetőedző: Sisa Tibor
Gólszerző: Gohér (1–0) a 68., Zsivoczky-Pandel (2–0) a 89., Frank (2–1) a 91. percben
MESTERMÉRLEG
Lucsánszky Tamás:
– Kiegyenlített mérkőzés volt, melyet nagyszerű egyéni teljesítmények döntöttek el. Biztos vagyok benne, utolsó alkalommal fordult elő, hogy nem voltunk kellően agresszívek.
Sisa Tibor: – A hibáinkat azonnal megbüntette a Soroksár, mi pedig nem tudtunk élni a lehetőségeinkkel.

Vasárnap
Csákvár–Szolnok 14.30 (Tv: M4)

AZ ÁLLÁS
1. Gyirmót FC Győr 12 8 3 1 19– 9 +10 27
2. Budaörs 12 7 1 4 20–17 +3 22
3. Mezőkövesd Zsóry FC 12 6 4 2 20–12 +8 22
4. ZTE FC 12 6 2 4 19–12 +7 20
5. Szeged 2011 12 6 2 4 13–16 –3 20
6. Kisvárda 12 5 4 3 23–12 +11 19
7. Dunaújváros PASE 12 5 3 4 19–19 0 18
8. Szigetszentmiklósi TK 12 4 4 4 20–23 –3 16
9. Aqvital FC Csákvár 11 5 6 19–23 –4 15
10. FC Ajka 12 4 3 5 13–18 –5 15
11. Balmazújváros 12 4 3 5 12–17 –5 15
12. Szolnoki MÁV FC 11 4 2 5 15–14 +1 14
13. Soproni VSE-GYSEV 12 4 1 7 17–17 0 13
14. BFC Siófok 12 3 4 5 13–15 –2 13
15. Soroksár SC 12 2 4 6 11–18 –7 10
16. Vác FC 12 1 2 9 8–19 –11 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik