HIRDETÉS
HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2018.10.07 14:47 Frissítve: 2018.10.07 22:13

Élen a Zete, a Doroggal sem bírt a Vasas, kaposvári bravúr Csabán

A Zalaegerszeg egy hosszabbításban lőtt Babati-góllal nyerte meg a 12. forduló rangadóját az eddig élen álló Gyirmót ellen, és átvette a vezetést a tabellán. A Békéscsabának nem sikerült legyűrnie az újonc Kaposvárt, az ETO a Tiszakécske ellen otthon vesztett pontokat, a Nyíregyháza pedig ismét nyerni tudott új, megbízott edzőjével, Lengyel Rolanddal. Négy vereség után tudott újra diadalmaskodni a Soroksár, a Kazincbarcika pedig sorrendben harmadszor hagyta el győztesen a pályát. l

HIRDETÉS

 

A tavasszal még a kiesés ellen küzdő Zalaegerszeg a Gyirmót legyőzésének köszönhetően pontelőnnyel vezeti a másodosztály tabelláját Fotó: Szabó Miklós

 

A játéknap legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzése, a Zalaegerszeg–Gyirmót összecsapás volt, miután a harmadik helyezett fogadta az éllovast. A két élcsapat kiélezett csatáját végül Babati Benjámin 91. percben lőtt gólja döntötte el. A zalaiak egyébként néhány perccel korábban is közel voltak már ahhoz, hogy betaláljanak, ám Hudák Martin fejesét akkor még Rusák Edvárd kapus bravúrral hárítani tudott. A Zete sorrendben harmadik sikerét aratta, a Gyirmót pedig egy négyes győzelmi széria után szenvedett újra vereséget. Hozzá kell azonban tenni, hogy a vendégcsapat izomhúzódás miatt házi gólkirálya, Gajdos Zsolt nélkül volt kénytelen kiállni.

 


A másik rangadónak a Békéscsaba–Kaposvár találkozó számított, itt ugyanis a második látta vendégül a negyediket. Az esélyesebb viharsarkiak szűk egyórányi játék után Szatmári István távoli „pipás” góljával jutottak vezetéshez, ezt a kitartóan küzdő somogyiak a 92. percben Rajczi Péter tizenegyesével egyenlítettek ki. A Csaba visszacsúszott a harmadik pozícióba, a sorozatban harmadszor ikszelő Kaposvár azonban így is megőrizte negyedik helyét, amely újonc létére dicséretes teljesítmény.

A tavasszal még szintén NB III-as Tiszakécske értékes pontot vitt haza Győrből, az ETO otthonából. Az alföldi gárda a szünetet követően Ludánszki Bence találatával jutott előnyhöz, ám a hazai csapat öt percben belül Magasföldi József révén, ugyancsak fejjel egyenlített. A Kécske így öt forduló óta őrzi veretlenségét – bár eközben csak egy meccsét tudta megnyerni, miközben az ETO továbbra is csak a középmezőnyben foglal helyet.

Négy, egymást követő vereség után tudott újra nyerni a Soroksár. Lipcsei Péter gárdája ráadásul hazai pályán 0–1-ről fordítva tudta legyőzni az újonc Monort. A Pest megyei együttes egy kavarodást követően Szuhodovszki Soma lövésével meglepetésre már a 3. percben előnyhöz jutott. Nem telt bele tíz perc sem, s egy szerencsés góllal egyenlített a Soroksár. Orosz Márk labdája a kapufáról a monori kapus hátára, majd onnan a hálóba pattant. Még a félidő vége előtt született meg a mérkőzést eldöntő találat, amikor is Molnár Róbert beadása lecsúszott és a hosszú sarokban kötött ki. A Soroksár szeptember 2. után gyűjtötte be újra a mind a három pontot, míg a Monor maradt az utolsó előtti pozícióban.

Sorozatban harmadszor győzött a Kazincbarcika. Gálhidi György együttese Tiszakécskén a pályaválasztó Ceglédet verte. Oldal Tibor büntetőjével a 9. perctől még a Cegléd vezetett, erre a duplázó Lukács Raymond ugyancsak tizenegyesből válaszolt. Egy–egyes állás után a második félidő egyértelműen a Barcikáé volt, amelynek diadalát Tóth László lövése tette biztossá. Gálhidi György irányításával tehát továbbra is remekel a borsodi csapat, amely legutóbbi négy mérkőzésén összesen 10 pontot kasszírozott.

A hét közben Kazincbarcikán begyűjtött 4–0-ás zakó után vasárnapra feltámadt a Budaörs, s ideiglenes otthonában, Tatabányán egy sima hármast gurított a Mosonmagyaróvárnak. A találkozó főszereplője Sajbán Máté volt: az első gól előtt ő harcolta ki a tizenegyest, majd a harmadikat maga lőtte. Az Óvár zsinórban negyedik bajnokiját bukta el, így maradt a kiesést jelentő 18. helyen.

A Csákvár hazai pályán simán verte a Balmazújvárost, amely Bekő Balázs vezetésével még mindig nyeretlen. A mérkőzés szerencsétlenül alakult a vendégek számára, mert egy megpattant lövést követően Jagodics Bence öngóljával már a 3. percben hátrányba kerültek, s innen már képtelenek voltak talpra állni.

Nem esett gól a Siófok–Vác mérkőzésen, így egyik csapat pozíciója sem változott a tabellán, s mindkettő immár négy forduló óta képtelen győzni.

LABDARÚGÓ NB II
12. FORDULÓ

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS–BUDAFOKI MTE 2–0 (1–0)
Nyíregyháza, 1000
néző. Vezette: Lovas László (Varga Zsolt, Berényi Ákos)
NYÍREGYHÁZA:
Fadgyas – Nagy J., Fodor F., Pejovics, Farkas M. – Bakos Sz. (Ötvös B., 80.) – Pekár, Kulcsár H. (Dragóner, 59.), Kártik, Rezes – Hornyák (Gulyás M., 59.). Megbízott edző: Lengyel Roland
BUDAFOK:
Szabó B. – Margitics, Khiesz, Gohér, Vég B. (Filkor, 76.) – Veszelinov (Vankó, 65.), Oláh B. – Kercsó, Micsinai, Fekete M. (Pölöskey, a szünetben) – Kovács D. Vezetőedző: Vitelki Zoltán
Gólszerző:
Nagy J. (1–0) a 7., Rezes (2–0) a 64. percben
MESTERMÉRLEG
Lengyel Roland:
– Többen is sérüléssel bajlódtak, de az akarással nem volt baj, és ez győzelmet eredményezett. A szerdai, dinamikus játékot nem ismételtük meg, de a legutóbbi két mérkőzésen nagyon fontos hat pontot szereztünk.
Vitelki Zoltán:
– Ismét korán kaptunk gólt. Nagyon sok hibával, kapkodva játszottunk, csak egyes időszakokban nyugodtunk meg. Nem alakítottunk ki kellő számban olyan helyzeteket, amelyekből gólt szerezhettünk volna.

VASAS–DOROGI FC 1–1 (1–0)
Budapest,
Szusza Ferenc Stadion, 600 néző. Vezette: Nazsa Tamás (Kulman Tamás, Mohos Milán)
VASAS:
Bese – Szivacski, Vaskó, Kelemen D., Szilágyi Z. – Hinora, Szatmári L., Hajdú Á. (Talabér, 78.) – Murka (Bévárdi, 76.), Balajti, Birtalan B. (Városi, 67.). Vezetőedző: Kis Károly
DOROG:
Horváth G. – Fürjes, Lénárt, Nagy Zs., Papp M. – Paulits (Sitku, 59.), Erdélyi (Hegedűs M., a szünetben), Kitl M., Mészáros Á., Szedlár – Faragó T. (Nagyházi, 88.). Vezetőedző: Miskei Attila Gólszerző: Szatmári L. (1–0) a 22., Lénárt (1–1) a 69. percben
MESTERMÉRLEG
Kis Károly:
– Több hibát is elkövettünk, egy gól nem elég a győzelemhez. Az utolsó percekben támadtunk, de nem tudtuk az i-re feltenni a pontot. Megérdemeltük volna a győzelmet.
Miskei Attila: – Érett a Vasas vezető gólja, de a szünetben rendeztük sorainkat, a második játékrészben zavart okoztunk, és megérdemelten egyenlítettünk. Büszke vagyok a srácokra.

AQVITAL FC CSÁKVÁR–BALMAZÚJVÁROS 3–0 (1–0)
Csákvár,
Tersztyánszky Ödön Sportközpont, 400 néző. Vezette: Gaál Ákos (Hofbauer Roland, Bede Tamás)CSÁKVÁR: Tóth B. – Csilus Á. (Nándori, a szünetben), Csonka, Kiprich D., Baranyai Á. – Farkas A., Mészáros D. – Tamás N., Daróczi (Simon M., 55.), Nagy Zs. – Bobál G. (Sejben, 80.) Vezetőedző: Szijjártó István

BALMAZÚJVÁROS: Szécsi G. – Szalai A., Jagodics B., Papucsek, Kóródi – Peszmeg, Patvaros (Pongrácz, a szünetben), Domokos – Óvári, Zádori (Kamarás, a szünetben), Erdei (Szabó B., 59.). Vezetőedző: Bekő Balázs
Gólszerző:
Jagodics B. (öngól, 1–0) a 4., Nagy Zs. (2–0) az 56., Sejben (3–0) a 89. percben
MESTERMÉRLEG
Szijjártó István:
– Teljesen más arcunkat mutattuk, mint legutóbb. Mozgékonyan, bátran játszottunk, s ha nagy helyzeteinknél higgadtabbak vagyunk, akár kiütéssel is nyerhettünk volna.
Bekő Balázs:
– Ezek is mi vagyunk ... A Csákvár sokkal frissebb, ötletesebb volt, jobban futballozott.

ZTE FC–GYIRMÓT FC GYŐR 1–0 (0–0)
Zalaegerszeg,
ZTE Aréna, 2643 néző. Vezette: Szilasi Szabolcs (Szabó Péter, Aradi József
ZTE:
Zöldesi – Kónya K., Lesjak, Devecseri, Gergényi – Babati (Popin, 94.), Kiss M., Hudák M., Bedi, Madarász (Barczi, a szünetben) – Balázs Zs. (Horváth K., 66.) Vezetőedző: Dobos Barna
GYIRMÓT:
Rusák – Varga P., Villám, Szilvási, Széles – Lázár P., Kontár – Herjeczki (Krebsz, 80.), Nagy P., Heffler N. (Sandal, 90.) – Strestík (Présinger, 85.) Vezetőedző: Szepessy László
Gólszerző:
Babati (1–0) a 91. percben
MESTERMÉRLEG
Dobos Barna:
– Az első húsz perc kivételével kezdeményezőbben futballoztunk, sőt a hajrában már jelentős volt a mezőnyfölényünk, amely góllá is érett. A három pont ezúttal a szokottnál is többet ért, mivel a tabella élére ugrottunk.
Szepessy László:
– Két, az élvonalba igyekvő csapat jó színvonalú mérkőzést játszott. Megéreztük Szarka Ákos hiányát, mert ezúttal nem voltunk kapura veszélyesek. Céljaink nem változtak, s a tabella jelenlegi állása akár meg is felelne nekünk a bajnokság végén.

BFC SIÓFOK–VÁC FC 0–0
Siófok, 250
néző. Vezette: Farkas Tibor (Kis Zoltán, Legeza László)
SIÓFOK:
Molnár P. – Gál M., Fehér Zs., Lorentz, Csibra (Nemes, 88.) – Horváth A., Réti – Nagy D. (Balogh B., 77.), Petneházi (Medgyes, 64.), Elek B. – Zamostny. Vezetőedző: Mihalecz István
VÁC: Halasi – Hegedűs Cs., Dlusztus, Görgényi, Földi – Pintér B. (Szekszárdi, 88.), Durso – Kákonyi, Zsolnai, Varga Sz. (Lassú, 79.) – Murai (Csillag, 55.) Vezetőedző: Zoran Szpisljak
MESTERMÉRLEG
Mihalecz István:
– A védekezésünk jól működik, s kiválóan megküzdünk a labdáért, de amíg támadásban is ez jellemez bennünket, addig nem nyerünk.
Zoran Szpisljak:
– Kiegyenlített volt a játék a két tizenhatos között. A Siófok az első, mi pedig a második félidőben mutattunk többet, de egyik csapat sem vállalta fel a kicsit nyitottabb védekezést, emiatt maradhattak el a nagyobb gólhelyzetek.

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI 1–1 (0–0)
Békéscsaba, 840
néző. Vezette: Oláh Gábor (Punyi Gyula, Márkus Péter)
BÉKÉSCSABA:
Ribánszki – Viczán, Szélpál, Zahorán – Szalai D., Király P. (Szinanovics, 81.) – Mezei (Lustyik, 66.), Hursán, Gránicz (Nagy S., 87.) – Urbin, Szatmári I. Vezetőedző: Boér Gábor
KAPOSVÁR:
Slakta – Vachtler, Úr, Lakatos G., Fodor M. – Szakály A., Godzsajev-Telmán (Nagy J., 59.) – Csernák (Bíró D., 62.), Beliczky, Tömösvári – Andorka (Rajczi, 66.) Vezetőedző: Waltner Róbert
Gólszerző:
Szatmári I. (1–0) az 58., Rajczi (11-esből, 1–1) a 92. percben
MESTERMÉRLEG
Boér Gábor:
– Úgy tűnt, talpra állunk a nyíregyházi súlyos vereség után. Sok energiát fektetett a csapat a mérkőzésbe, ezért is fáj a hosszabbításban kapott gól. Egyébként az egyik legjobb mérkőzésünk volt az idényben, kimondottan korszerűen futballoztunk.
Waltner Róbert:
– Öt állandó kezdőjátékosom nélkül álltunk ki, így jó teljesítmény a döntetlen. A csapat a mérkőzés végéig hitt a pontszerzésben, nem adtuk fel, és remekül küzdött kilencvenöt percen keresztül.

ETO FC GYŐR–TISZAKÉCSKE VSE 1–1 (0–0)
Győr,
ETO-park, 900 néző. Vezette: Veizer Roland (Huszár Balázs, Kiss Balázs)
GYŐR:
Horváth T. – Tóth D., Tar, Vadász, Völgyi – Vukaszovics – Szimcsó (Szánthó 60.), Jakab (Baracskai, 75.), Koltai (Erdélyi, 60.), Andrics – Magasföldi. Megbízott edző: Stark Péter
TISZAKÉCSKE:
Molnár M. – Benkó, Ludánszki, Csáki, Sváb – Horváth A. – Tölgyesi, Puskás Z. (Gréczi G., 54.), Stoiacovici (Gréczi M., 65.), Kocsis G. (Mihály, 84.) – Batizi-Pócsi. Vezetőedző: Szabó István
Gólszerző:
Ludánszki (0–1) az 56., Magasföldi (1–1) a 62. percben
MESTERMÉRLEG

Stark Péter: –
Szégyellem magam a játékosok helyett is. Profi labdarúgóktól ez a hozzáállás kevés, alázat és klubhűség mellett a fizetésért is meg kell küzdeni.
Szabó István:
– A vezető gólunkig taktikailag az történt, amit elterveztünk, utána visszaálltunk, védekeztünk, ezért van némi hiányérzetem. Köszönjük szurkolóink támogatását.

CEGLÉDI VSE–KAZINCBARCIKAI SC 1–3 (1–1)

Tiszakécske, Városi Sportcentrum, 150 néző. Vezette: Dolnegó Bálint (Kormányos II Gábor, Horváth Zoltán)
CEGLÉD:
Mursits – Farkas A., Nánási, Wild, Preklet – Albert I., Nyilas, Ágoston D. (Nagy T., 68.), Rétyi – Oldal (Asztalos, a szünetben), Csirmaz (Kitl K., 67.). Vezetőedző: Nagy Tibor
KAZINCBARCIKA:
Somodi – Palmes, Heil, Fótyik, Mikló – Toma (Kovács O., a szünetben), Oltean, Krausz, Kanalos (Gábor, 34.) – Tóth L., Lukács R. (Belényesi Cs., 67.). Vezetőedző: Gálhidi György
Gólszerző:
Oldal (11-esből, 1–0) a 11., Lukács R. (11-esből, 1–1) a 38., Lukács R. (1–2) a 48., Tóth L. (1–3) a 78. percben
MESTERMÉRLEG

Nagy Tibor:
– Ilyen óvodás gólokat nem lehet kapni az NB II-ben, így hétről hétre tönkretesszük a saját munkánkat. Amíg ezen nem vagyunk képesek változtatni, nem lesz eredmény.
Gálhidi György:
– Gyengén kezdtünk, de a kapott gól után rendeztük sorainkat, és három gólt is szereztünk. Az összkép alapján megérdemelten szereztük meg a három pontot.

BUDAÖRSI SC–CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 3–0 (1–0)
Tatabánya,
Grosics Gyula Stadion, 100 néző. Vezette: Ducsai József (Szalai Dániel, Varga Gábor)
BUDAÖRS:
Demjén – Menyhárt, Fényes, Tányéros Á., Vincze Á. (Fodor D., 68.) – Fejős (Csobánki, 57.), Kesztyűs, Lengyel B. (Sajbán Miklós, 79.), Medgyes – Sajbán Máté, Csiki (Czvitkovics, 57.). Szakmai igazgató: Bognár György
MOSONMAGYARÓVÁR:
Heinrich – Kovács B., Sziklási, Forgács A., Katona K. (Jelena, 60.) – Lőrincz (Stieber A., 78.), Bakos B. – Kovács Á., Kapacina V. (Bartos, 78.), Eszlátyi – Szabó V. Vezetőedző: Várhidi Péter
Gólszerző:
Lengyel B. (11-esből, 1–0) a 30., Fodor D. (2–0) a 70., Sajbán Máté (3–0) a 77. percben
MESTERMÉRLEG
Bognár György:
– Azért is szeretünk a Budaörsnél dolgozni, mert nemcsak akkor tudunk egymás szemébe nézni, amikor nyerünk, hanem akkor is, amikor veszítünk.
Várhidi Péter:
– Hetven percig nyílt volt a mérkőzés, ráadásul jól is játszottunk. Sajnálom, hogy néhányan tönkretették ezt...

SOROKSÁR SC–BSS MONOR 2–1 (2–1)
Budapest, Haraszti út, Szamosi Mihály Sporttelep, 400 néző. Vezette: Zielkerbach Péter (Szalai Balázs, Garai Péter)
SOROKSÁR:
Kovács D. – Molnár R. (Gárdos, 77.), Gyömbér, Valencsik, Bor – Huszák, Tamási Zs. (Albert Á., 69.), Derekas – Orosz, Pál A., Kundrák N. (Kovács D., 73.). Vezetőedző: Lipcsei Péter
MONOR:
Bozsó – Sági, Karacs, Tóth F. (Balanescu, 66.), Fülöp N. – Bori, Májer G. (Ficsor, 66.) – Szuhodovszki, Palincsár (Tóth Á., 77.), Szerencsi – Tóth B. Vezetőedző: Horváth Dávid
Gólszerző:
Szuhodovszki (0–1) a 4., Bozsó (öngól, 1–1) a 12., Molnár R. (2–1) a 41. percben
MESTERMÉRLEG

Lipcsei Péter:
– Megint rögtön a kezdést követően gólt kaptunk, de dicséretes, hogy fordítottunk. Igaz, két szerencsés gólt szereztünk, de erre a szerencsére négy vereség után nagy szükségünk volt. Ezúttal az volt a legfontosabb, hogy begyűjtsük a három pontot.
Horváth Dávid:
– Elég korán lélektani előnybe kerültünk, de két szerencsétlen góllal a hazai csapat fordított. A második félidőben sok volt a hiba a játékunkban, s nem is éreztem, hogy egyenlíthetünk.


AZ ÁLLÁS
1. ZTE FC 12 7 4 1 22–13 +9  25
2. Gyirmót FC Győr 12 8 4 23–10 +13  24
3. Békéscsaba Előre 12 7 3 2 22–14 +8  24
4. Kaposvári Rákóczi FC 12 5 6 1 23–19 +4  21
5. Vasas FC 12 4 8 20–16 +4  20
6. Soroksár SC 12 6 1 5 23–19 +4  19
7. FC Csákvár 12 4 6 2 21–18 +3  18
8. Budaörs 12 5 2 5 19–16 +3  17
9. ETO FC Győr 12 4 4 4 19–14 +5  16
10. Kazincbarcika 12 4 4 4 19–16 +3  16
11. Dorogi FC 12 4 3 5 17–19 –2  15
12. Balmazújváros 12 3 6 3 12–13 –1  15
13. Vác FC 12 3 5 4 8–12 –4  14
14. Nyíregyháza Spartacus FC 12 3 4 5 15–16 –1  13
15. Tiszakécske VSE 12 2 7 3 7–14 –7  13
16. Budafoki MTE 12 3 3 6 10–18 –8  12
17. BFC Siófok 12 2 5 5 8–13 –5  11
18. Mosonmagyaróvár 12 2 4 6 9–20 –11  10
19. Monor 12 2 3 7 14–18 –4  9
20. Ceglédi VSE 12 1 4 7 10–23 –13  7
HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.12.02 00:03:29

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

A Kaposvár fölényesen nyert Soroksáron • Négyet vágott a Dorog • Kiesési helyosztót nyert a Budafok.

2018.11.22 23:11:37

Labdarúgó NB II N. PÁL JÓZSEF

ALAPVONAL. Újoncként lettünk hatodikok, nagy siker volt ez, hírlett, távolabbról is jöttek „igazi” focihangulatot átélni, s Zalaegerszeg az első (meg a második?) évben amolyan labdarúgó-fellegvárnak (reménységnek?) számított.

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS