MTK: szerződést hosszabbított az U-válogatott játékos

2020.05.22. 16:27
null
Katona Máté (balra) marad az MTK-nál (Fotó: Török Attila)
Szerződést hosszabbított Katona Mátéval az MTK Budapest labdarúgócsapata, a saját nevelésű, U21-es válogatott játékos jövő nyárig érvényes megállapodását további két évvel toldották meg – számolt be róla a klub honlapja.

 

A több poszton bevethető Katona Máté az idei szezonban összesen 32 tétmérkőzésen lépett pályára, gólt szerzett a Budafok és Vasas elleni bajnoki rangadókon, de a kupában is eredményes volt, emellett a két sorozatban öt gólpasszt is kiosztott.

Polyák Balázs sportigazgató az mtkbudapest.hu-n elmondta, a 22 éves játékosnak sok olyan tulajdonsága van, amivel értéke a keretnek.

Mátéval kapcsolatban tavaly nyáron rendszeresen nemzetközi kupában szereplő csapat ajánlatát utasította vissza a klub – ecsetelte Polyák. – Sokoldalú játékos, aki több poszton is komoly értéke a csapatnak, úgy, hogy legerősebb pozíciójában, belső középpályásként ráadásul keveset is tudott szerepelni. A teljes keretnek ő volt a legtöbbet foglalkoztatott játékosa az idei bajnokságban. Örülök, hogy korábbi akadémistánk, aki korosztályának csapatkapitánya volt, továbbra is kék-fehérben futballozik.”

Az élvonalbeli tapasztalattal is rendelkező játékos elmondta, örül a szerződéshosszabbításnak, és hogy ennyi játéklehetőséget kapott, de ő saját magától még többet vár a folytatásban.

Legfrissebb hírek

Kettővel nyert a Honvéd; meglepetés Kecskeméten; megszakadt a Szeged borzasztó sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:00

Kilencmeccses nyeretlenségi sorozatot szakított meg Soroksáron a Szeged

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 18:46

A Tiszakécske megszakította a Videoton győzelmi sorozatát

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50

A héten edzőt váltó Ajka nyerni tudott Kecskeméten

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50

Tovább menetel a BVSC, ezúttal Kozármislenyben tudott győzni

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50

Senki nem lehet elégedett a döntetlennel Csákváron

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:46

Egy félidőn át jól tartotta magát a Békéscsaba, végül mégis a listavezető győzött

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 15:50

Ötgólos, fordulatos meccsen törte meg nyeretlenségi sorozatát a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 15:48
Ezek is érdekelhetik