Mindkét tréner bukott az iksz után - különös váltások az NB II-ben

2012.09.27. 09:45
Címkék
Mint arról beszámoltunk, az elmúlt napokban több edzőváltásra is sor került a labdarúgó NB II-ben: Balmazújvárosban, Szolnokon és Kazincbarcikán is új szakemberrel képzelik el a folytatást. Az alábbiakban azt vizsgáltuk meg, minek tulajdonítható a bajnokság kezdeti szakaszában a sok edzőcsere.

Három-négy egymás utáni vereség, esetleg nyeretlen mérkőzés már edzőváltást von maga után az NB II idei szezonjában. A vezetők minden eddiginél türelmetlenebbek, hiszen a tét is jóval nagyobb a megszokottnál: csak az első öt helyen végző együttes tartja meg automatikusan másodosztályú tagságát, a többiek osztályozót kénytelenek játszani a bennmaradásért, illetve elbúcsúznak a másodosztálytól.

Bár labdarúgásunkban sok minden előfordul, az szinte példa nélküli, hogy egy döntetlenre végződő mérkőzés után mindkét tréner elhagyja csapata kispadját. A szombati, Szolnoki MÁV–Kazincbarcika (2–2) mérkőzés után ez történt: a győzelem nélkül álló sereghajtó Tisza-partiak edzőjétől, Romanek Jánostól a vezetőség vált meg, míg az eddig egy győzelmet szerző Kazincbarcika trénere, Szabó János önként döntött úgy, hogy átadja helyét másnak.

Romanek irányításával tavaly mindvégig versenyben volt a bajnoki címért a szolnoki gárda, idén azonban a hasonló erősségű keret jócskán a várakozások alatt teljesít, és mivel további kísérletezésre nincs idő, meg is történt a váltás. A borsodiaknál viszont a végletekig bíztak a trénerben, hiszen bár már tavasszal is bukdácsolt a csapat, Kőrösi Róbert ügyvezető bizalma mindvégig töretlen maradt Szabó János iránt. Az edző lemondását azonban most a vezetőség azonnal elfogadta. Helyét Kiprich József foglalta el, aki az elmúlt években Gyirmóton és Tatabányán is dolgozott.

Balmazújvárosban már egy hete megtörtént az edzőmenesztés: a zsinórban elszenvedett négy vereség elfeledtette a tavalyi remek szereplést, és azóta már az is eldőlt, hogy Arany László helyét a nyáron Vácról menesztett Híres Gábor foglalja el.

Nem kizárt, hogy a Nyugati csoportban is hasonló eseményeknek lehetünk tanúi a közeljövőben: a legforróbb kispad jelenleg a zalaegerszegi, ahol közel sem biztos Preisinger Sándor helye. A ZTE egyelőre egyszer tudott nyerni, de a szakvezető a pénteki, Veszprém elleni mérkőzés után további türelmet kért arra hivatkozva, hogy nem sikerült olyan keretet összehoznia a rajtra, amelyet szeretett volna. A vezetők szerint azonban a keret alkalmas a célok elérésére, de legalábbis egészen biztosan nem a tabella hátsó régióban kellene tanyáznia.

A Soproni VSE edzője, Soós Imre sem érezheti magát biztonságban, hiszen a nyáron alaposan megerősített csapat (tizenöt új játékost igazoltak a soproniak) egyelőre szintén elmarad a várakozásoktól, a kötelezőnek vélt győzelmek közül a Csákvár és a Paks II elleni meccset sem sikerült behúzni.

Legfrissebb hírek

Van Dijk, Nakamura, Summerville – 2–1 a hollandoknak. VIDEÓ

Foci vb 2026
27 perce

Manuel Neuer: A cserék is jó energiákat hoztak a játékba

Foci vb 2026
46 perce

Nincs gól az első félidőben

Foci vb 2026
49 perce

Mocsári Bence megnyerte a paratriatlon Európa-bajnokságot

Egyéb egyéni
1 órája

Littler és Humphries együtt lett dartscsapat-világbajnok

Egyéb egyéni
1 órája

„Nem ilyen versenyt akartam” – Russell szerint rossz volt a stratégia, és aggódik a Ferrari formája miatt

F1
1 órája

Elkezdődött a holland–japán csata

Foci vb 2026
1 órája

Területi osztályozók: a Szolnok és az SBTC is feljutott a harmadosztályba

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik