Kétgólos békéscsabai siker Diósgyőrben

Vágólapra másolva!
2010.08.21. 20:01
null
A diósgyőriek nem tudták otthon tartani a három pontot (Fotó: Czagány Balázs - archív)
Címkék
A labdarúgó NB II Keleti csoportjának 2. fordulójában az NB I-ből az előző szezon végén búcsúzó Diósgyőri VTK hazai pályán 2–0-ra kikapott a Békéscsabai Előre SC-től.

A vendégek első gólja a 70. percben született, Gohér lábáról pattant saját kapujába a labda, majd a 88. percben Csák állította be a végeredményt.

A másik élvonalból kieső együttes, a Nyíregyháza Spartacus az egy gólt szerző és egy tizenegyest kiharcoló Pákolicz vezetésével otthon fordított a Mezőkövesd ellen (2–1), míg a két évvel ezelőtt a legfelsőbb osztályban szereplő REAC a Vecsés otthonában kapott nagy pofont (4–1).

Második mérkőzésén is vereséget szenvedett a Dunakanyar-Vác, az MTK II elleni idegenbeli zakó után ezúttal hazai pályán, a Kazincbarcika ellen kapitulált (1–3).

A PMFC Lovrencsics 56. percben szerzett távoli góljával 1–0-ra nyert a Kozármisleny otthonában.

A Tatabánya a pécsi sikere után a Honvéd II ellen is győzött (2–0), idegenben nyert a Barcs és a Győr második csapata, a Budaörs és a BKV Előre mérkőzése pedig döntetlennel ért véget.

Az előző kiírásban a feljutásról csak egy hajszállal lemaradó Gyirmót nagy meglepetésre hazai pályán 4–3-ra kikapott az Ajkától.

A vendégsiker értékét tovább növeli, hogy az 55. perctől (1–2-es állásnál) emberhátrányban futballoztak.

 

 NB II, KELETI CSOPORT
2. FORDULÓ
VECSÉSI FC–REAC 4–1 (1–1)
Vecsés, 300 néző. Vezette: Kassai (Erös Gábor, Szalai D.)
VECSÉS: Gyenes – Könczey, Kovács II Z., Vasas Z.,, Radnai – Horváth D. (Piros, 82.), Die Aristide, Lanner, Fritz (Törőcsik A., 73.) – Kiss K., Ponczok (Czipper, 67.). Vezetőedző: Kántor Attila
REAC: Somogyi  – Dinka, Lipcsei R., Ferencz (Tóth M., 66.), Sallai – Kovács B. (Gáspár B., 46.), Gulyás M., Dancs (Torma, 50), Menyhárt – Nyerges, Olasz. Vezetőedző: Mátyus János
GÓLSZERZŐ: Kiss K (1–0) a  17., Gulyás M. (1–1) a 20., Ponczok (2–1) a 46, Lanner (3–1) a 49., Kiss K (4–1) az 54. percben
MESTERMÉRLEG
Kántor Attila: – Egész héten tudatosan készültünk, most végre meglett az eredménye. Két gyors csatárunk nagyon jól játszott, végig jobb erőben voltunk.
Mátyus János: – A második félidőben két egyéni hiba megpecsételte sorsunkat.
 
DUNAKANYAR-VÁC–KAZINCBARCIKAI SC 1–3 (0–2)
Vác, 150 néző. Vezette: Szőts G. (Vígh T., Viczián)
VÁC: Sztankó – Hegedűs Cs., Páles, Tányéros G., Juhász B. – Petre, Albert Á. (Rábold, a szünetben), Farkas P., Arany Z. – Rusvay – Fekete L. (Surányi, 73.). Vezetőedző: Szabados György
KAZINCBARCIKA: Botló – Vadász, Kovács R., Nagy T., Sebők T. – Borbély B., Kovács P., Horváth B. (Engi, 67.) – Kerékgyártó (Nyisalovits, 90.), Odrobéna – Stevica (Máthé, 89.).
Vezetőedző: Kádár Zsolt
GÓLSZERZŐ: Odrobéna (11-esből, 0–1) a 33., Kovács P. (0–2) a 40., Kovács R. (0–3) a 60., Rábold (1–3) a 85. percben
KIÁLLÍTVA: Tányéros G. (rálépett a földön fekvő Stevicára)  a 61. percben
MESTERMÉRLEG
Szabados György: – Rutintalanságunk most is nagyon sokba került.
Kádár Zsolt: – A győzelmet Kovács Roland csapatkapitányunk harmincadik születésnapjára ajánlja a csapat.
 
NYÍREGYHÁZA SPARTACUS–MEZŐKÖVESDI SE 2–1 (0–1)
Nyíregyháza, 1100 néző. Vezette: Solymosi P. (Takács G., Berettyán)
NYÍREGYHÁZA: Vojinovics – Lakatos I., Kovacsevics, Ambrusz, Bosnjak – Demjén, Zabos, Nacim, Pákolicz (Minczér, 89.) – Andorka (Batizi-Pócsi, 72.), Fekete Á. (Szilágyi N. , 80.). Vezetőedző: Brekk János
MEZŐKÖVESD: Szántai – Nagy P. (Kaszás, 62.), Vámosi, Elek N. (Robson, 77.), Éles – Bene A. (Haburcsák, 60.), Hegedűs T., Lakatos B., Török S. – Szabó V., Bogdány. Vezetőedző: Huszák Géza
GÓLSZERZŐ: Hegedűs T. (0-1) a 14., Andorka (1-1) az 55., Pákolicz (2-1) az 57. percben
MESTERMÉRLEG
Brekk János: – Hátrányból fordítani mindig nehéz, most sikerült, amivel talán a közönséget is magunk mellé állítottuk.
Huszák Géza: - Sajnálom csapatomat, mert nagyszerűen küzdött, de a most látottak erőt kell, hogy adjanak a folytatáshoz.
 
DIÓSGYŐRI VTK–BÉKÉSCSABA ELŐRE SE 0–2 (0–0)
Diósgyőr, 1200 néző. Vezette: Farkas Á. (Tóth I., Bozó)
DVTK: Rados – Kovács Zs., Kovács Á., Horváth G., Gohér, – Dobos, Demkó, (Szabó D., 71.), Illés R., Szabó P. (Somogyi, 76.) – Bogyó, Roszel (Czégel, 80.). Vezetőedző: Benczés Miklós
BÉKÉSCSABA: Máthé G. – Oláh G., Csiszár, Makra, Horváth T. – Bakró, Mészáros L. – Szélpál T. (Juhász Gy., 86.), Pozsár, Bernáth P. (Csák, 65.) – Balázs J. (Bogdán, 78.). Vezetőedző: Pásztor József
GÓLSZERZŐ: Gohér (öngól, 0–1) a 70., Csák (0–2) a 88. percben,
MESTERMÉRLEG
Benczés Miklós: – Remélem, a közeljövőben változások lesznek Diósgyőrött, amelynek következtében az idelátogató csapatok sokkal nagyobb ellenállásra számíthatnak.
Pásztor József: – Az első fél órában a Diósgyőr irányított. Lehet, hogy a hosszú utazás zavart be, mert később feljavultunk, és megérdemelten nyertünk.
NYUGATI CSOPORT 
2. FORDULÓ
KOZÁRMISLENY SE–PMFC 0–1 (0–0)
Kozármisleny, 1500 néző. Vezette: Böcskei (Péter T., Hofbauer)
KOZÁRMISLENY: Gőcze – Tóth I. (Laki Z., 61.), Finta, Éles, Tasselmájer – Kiss M., Koplárovics, Kovács T., Tóth Z., Kollega K. – Lauer (Nagy G., 81.). Vezetőedző: Márton Gábor
PÉCS: Dibusz – Simonfalvi, Nagy J., Todorovics, Törtei – Regedei, Lantos, Wittrédi (Horváth A., 91.) – Csovics (Nagy O., 53.), Gyánó (Kvekveskiri, 68.), Lovrencsics G. Vezetőedző: Kiss László
GÓLSZERZŐ: Lovrencsics G. (0–1) az 56. percben
MESTERMÉRLEG
Márton Gábor: – A második félidőben a PMFC fölé nőttünk, erre a hozzáállásra és a mutatott játékra építkezhetünk .
Kiss László: – Sokat dolgoztunk, de nem eleget, még többet kell.
 
ENTERNET FC TATABÁNYA–BP. HONVÉD II 2–0 (1–0)
Tatabánya, 900 néző. Vezette: Mészáros I. (Tóth V., Varga G.)
TATABÁNYA: Németh V. – Almási, Forgács, Simkó, Köntös – Kollár D., Deme (Kocsis D. 79.), Farkas V., Vass N. – Ferkó Cs. (Szalai T., 55.), Farkas J. (Folmer, 70.) Vezetőedző: Herédi Attila
HONVÉD II: Kunsági – Varga P., Remes, Baráth, Nagy A. – Czár, Hidi, Tisza K. (Asztalos, 67.), Botos A. – Vernes (Azevedo, 61.), Vólent (Lengyel Gy., 77.). Edző: Gabala Krisztián
GÓLSZERZŐ: Botos A. (öngól, 1–0) a 7., Kocsis D. (2–0) a 89. percben
MESTERMÉRLEG
Herédi Attila: – Alakuló félben lévő csapatunk eredményesen teljesítette a kötelező feladatot. Két mérkőzés, hat pont...
Gabala Krisztián: – Egyszer rúgott kapura a hazai csapat, és két gólt kaptunk, ez mindent elmond a meccsről.
 
BUDAÖRSI SC–BKV ELŐRE 2–2 (2–1)
Budaörs, 200 néző. Vezette: Ákos (Gyűrűsi, Mohos)
BUDAÖRS: Horváth Z. – Csengő, Hegedűs N., Csobánki, Mihályi – Csillag (Lászka, 75.) – Kiss T., Sándor I. (Schafranek, 83.), Farkas Á., Tüske – Márkus (Papp G., 62.). Vezetőedző: Lucsánszky Tamás
BKV: Vezér – Nagy A., Baranyai N., Makrai, Mayer – Varga E. (Faragó, a szünetben, Merczel, 74.), Csikós – Fazekas (Sebestyén, 55.), Csopaki, Cseri – Gajda. Vezetőedző: Soós Imre
GÓLSZERZŐ: Baranyai N. (öngól, 1–0) az 5., Csopaki (11-esből, 1–1) a 33., Farkas Á. (2–1) a 35., Baranyai N. (2–2) az 56. percben
MESTERMÉRLEG
Lucsánszky Tamás: – A mezőnyben kiegyenlített volt a játék, a helyzeteink alapján azonban megérdemeltük volna a győzelmet.
Soós Imre: – Az első félidőt átaludtuk, a második félidőt nagy akarással végigküzdöttük, és értékes pontot szereztünk.
 
VESZPRÉM FC–BARCSI SC 1–2 (1–1)
Egyetemi stadion, 300 néző. Vezette: Gyarmati II (Márton Zs., Kis T.)
VESZPRÉM: Kiss G. – Grósz, Kollár Zs., Fehér K., Leitold – Hudec, Boromisza, (Szöllőskei, 80.), Sánta A. (Nagy K., 60.), Tatai – Finta, Karakai (Czvetkó ,77.). Vezetőedző: Orbán Tamás
BARCS: Kuczkó – Pókos, Dienes, Balogh T., Horváth P. (Baranyai D., 70.) – Kordé, Koller K., Hock, Frizoni (Gergulás, 84.) – Sz. Pavicsevics (Matus, 60.). Vezetőedző: Dragan Puskas
GÓLSZERZŐ: Finta (1–0) a 17., Frizoni (1–1) a 25., Kordé (1–2) a 76. percben
MESTERMÉRLEG
Orbán Tamás: – Az első félidő alapján, és a győzelmet jobban akaró vendégek megérdemelten nyertek.
Dragan Puskas: – Nekünk volt több helyzetünk, így jogos a győzelem.
 
SZTK-ERIMA–GYŐRI ETO FC II 1–3 (1–2)
Szigetszentmiklós, 300 néző. Vezette: Barna G. (8) (Kiss I. B., Nagy T.)
SZTK: Balikó– Király, Pomper, Szamosszegi – Csák (Csurka, 63.), Pintér Z. (Mojzer, 70.), Somorjai (Madar M., 84.), Szamosi – Kincses, Tóth M., Majoros. Vezetőedző: Várhidi Péter
ETO: Nacsa – Nagy Á., Domanyik, Bieder, Vető – Windecker, Berde – Simon A. (Molnár T., 60., Nyitrai, 81.), Kiss Sz., Horváth G. (Varga T., 81.) – Ahjupera. Edző: Klement István
GÓLSZERZŐ: Ahjupera (0–1) a 19., Ahjupera (0–2) a 41., Tóth M. (1–2) a 44., Ahjupera (1–3) a 92. percben
MESTERMÉRLEG
Várhidi Péter: – Körülményes és lassú volt ma a csapatom.
Klement István: – Aki nem hisz a csodákban, az nem realista.
 
GYIRMÓT SE–FC AJKA 3–4 (0–1)
Győr-Gyirmót, 500 néző. Vezette: Kiss N. (Király K., Kulman T.)
GYIRMÓT: Boros – Kiss Zs., Kozmér, Böjte, Szabó Cs. (Tóth N., 58.) - Homonyik, Baumgartner, Pék, Nagy L. (Polyák, 63.) – Weitner, Laki B.. Vezetőedző: Kiprich József
AJKA: Grőber – Páli, (Kottán K., 73.), Subicz, Pákai, Pothárn – Szabó L. (Péter, 58.), Manganelli, Hegyi, Günther – Mihalecz  P. (Horváth Á., 89.), Gaál B. Vezetőedző: Artner Tamás
GÓLSZERZŐ: Szabó L. (0–1) a 15., Homonyik (1–1) az 50., Gaál B. (1–2) az 54., Günther (1–3) a 60., Baumgartner (11-esből, 2–3) a 69. Mihalecz P. (11-esből, 2–4) a 73., Weitner (3–4) a 82. percben
KIÁLLÍTVA: Gaál B. (második sárga lap után) az 55. percben
MESTERMÉRLEG
Kiprich József: – A három gólt rúgtunk, de a négy kapottat nem bírta el a csapat. 
Artner Tamás: – Szenzációsan jó második félidő, hét gól, kell-e ennél több a boldogsághoz?
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik