Kecskemét: távozott Sallói István, az NB II-ben folytatja

Vágólapra másolva!
2015.06.29. 18:00
Sallói István távozik az NB I-ből az NB III-ba sorolt Kecskeméti TE klubigazgatói posztjáról, és az NB II-es Dunaújvárosnál folytatja munkáját – tudtuk meg a kecskeméti klub hivatalos honlapjáról.

Sallói István július 1-től dolgozik majd Dunaújvárosban, a Nemzeti Sport értesülései szerint a sportigazgatói posztot tölti majd be. Az NB II-es klub hétfő délutánig nem jelentette be az érkezését.

„Nagyon szép időszakot tölthettem Kecskeméten, szakmailag kihoztuk a maximumot az eredményességet nézve, sajnos a tulajdonosi kör a pénzügyi fronton magára maradt. Nagyon jó kollektívába kerültem, öröm volt itt dolgozni, szép emlékekkel távozom. A feladatom a jelenlegi helyzetben megszűnt a KTE-nél, így fájó szívvel, de tovább kell lépnem” – idézi a kecskemetite.hu Sallói Istvánt.

Sallói 2011-ben került a KTE-hez, és az elmúlt négy évben nemcsak a felnőtt csapatnál, hanem az akadémiánál is dolgozott. A válogatottnál is szerepet kapott, jelenleg is tagja Dárdai Pál szövetségi kapitány stábjának.

Legfrissebb hírek

Az olasz negyedik vonalban folytathatja a legutóbb az NB I-ben szereplő légiós

Labdarúgó NB I
7 órája

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
Tegnap, 11:27

Női vízilabda BL és Ek: a Dunaújváros otthon játssza a selejtezőit

Vízilabda
2025.07.28. 14:20

Négyet kapott otthon a Vasas a Csákvártól, a KTE elhasalt Szegeden, kécskei bravúr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 21:02

Novák Csanád fejes gólja döntött Szegeden – a volt NB I-es KTE bánta

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 18:54

Gera a Kecskemétnél is többet veszíthet, ha a megfiatalított csapattal nem jön össze a feljutás – NB II-es felvezetés, 16. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 08:23

Gera Zoltán: Nehéz idény lesz mindenkinek

Labdarúgó NB II
2025.07.26. 12:54

Kecskemétről érkezett kapus Nyíregyházára – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 15:43
Ezek is érdekelhetik