„Jelentem, Trója elesett, ez Szigetszentmiklós!”

Vágólapra másolva!
2012.09.15. 19:16
null
Horváth Ferenc (jobbra) spártai katonái legyőzték a Veszprémet (Fotó: futsalarena.hu, archív)
Címkék
A labdarúgó NB II ötödik fordulójában a Keleti és a Nyugati csoportban is győzött az éllovas.

 

KELETI CSOPORT

Továbbra sem lassít a Mezőkövesd. A Véber György által irányított alakulat ezúttal Kazincbarcikán gyűjtötte be a három pontot, és ötpontosra növelte előnyét a tabella élén, mivel az Orosháza otthon kikapott a Putnoktól. A második helyre keleten a Vác jött fel, amely a DVSC-DEAC vendégeként 2–1-re nyert. A debreceniek szépítő gólját a hét közben igazolt Pölöskey Péter szerezte.

Az első négy meccsén mindössze kétszer eredményes Ferencváros II a Lisztes Krisztiánnal felálló Szeged 2011 otthonába látogatott, és 0–0-s első félidőt követően 5–1-re nyert. Így már csak a Szolnoknak kell várnia első győzelmére, az előző idényben még a feljutásért csatázó Tisza-parti gárda ugyanis pont nélkül maradt Angyalföldön.

NYUGATI CSOPORT

A nyugati éllovas, a Puskás Akadémia FC sem botlott, ezúttal Győrben diadalmaskodott az ETO második csapata ellen. A felcsúti fiatalok előnye azonban nem nőtt, mivel üldözőik – a Kozármisleny, az Ajka, a Gyirmót és a Tatabánya – is győztek.

Továbbra is pont nélkül szerénykedik az utolsó helyen a Baja, amely emberhátrányban szenvedett vereséget a Haladás II otthonában. Másodszor nyert az idény során a Szigetszentmiklós, edzője, Horváth Ferenc ezúttal sem sablonosan nyilatkozott a mérkőzés után.

LABDARÚGÓ NB II
KELETI CSOPORT, 5. FORDULÓ
KAZINCBARCIKAI SC–MEZŐKÖVESD-ZSÓRY2–3 (0–1)
Kazincbarcika, 800 néző. Vezette: Takács J. (Vámos, Márton Zs.)
KAZINCBARCIKA: Szabó Á. – Privigyei, Komlósi, Fótyik, Szala (Salvador, 81.) – E. Messi, Maicon, Ngalle (Hornyák, 64.), Luiz (Renan, a szünetben), George – Kovács P. Vezetőedző: Szabó János
MEZŐKÖVESD: Szántai – Hegedűs Cs., Lakatos B., Elek N., Éles – Sigér (Bagi, 73.), Irhás (Dobos, a szünetben), Bognár I. – Bogdány, Hamar Á., Lipusz (Jeremiás, 59.). Vezetőedző: Véber György
Gólszerző: Éles (0–1) a 43., Kovács P. (1–1) a 75., Hamar Á. (1–2) a 79., Hamar Á. (1–3) a 82., Salvador (2–3) a 89. percben
MESTERMÉRLEG
Szabó János: – Csapatom minden tagja jelesre vizsgázott, semmiképpen sem érdemeltünk vereséget.
Véber György: – A hazai együttes teljesítményét lehet dicsérni, mert rendkívül alázatosan futballoztak. A három pont mégis a miénk lett, és ezzel csak elégedett lehetek.
ÚJPEST FC B–BP. HONVÉD-MFA1–2 (1–0)
Szusza Ferenc Stadion, 300 néző. Vezette: Nagy R. (L. Tóth, Demeter)
ÚJPEST B: Horváth T. – Szokol, Litauszki, Mihajlovic, Pollák – Horváth R., Üveges (Dombai V., 57.), Banai B., Magos (Szabó B., 74.) – Zarisz, Popovics (Nagy J., 78.). Edző: Víg Péter
HONVÉD-MFA: Vereckei – Moga, Remes, Gengeliczki, Novák A. – Nagy M. (Fejes J., 79.), Csontos (Nagy G., 62.), Futó, Lengyel Gy. – Erdélyi, Vólent (Rajics, 65.). Edző: Pári Sándor
Gólszerző: Zarisz (1–0) a 19., Nagy M. (1–1) az 58., Vólent (1–2) az 59. percben
MESTERMÉRLEG
Víg Péter: – A második félidőben két perc alatt olyan gyermeteg hibákat követtünk el, amit a futball minden esetben megbüntet.
Pári Sándor: – Ami a második félidőben történt, az csoda volt. Köszönöm, fiúk!
VASAS–SZOLNOKI MÁV1–0 (1–0)
Ilovszky-stadion, 1500 néző. Vezette: Berger (Gyürüsi, Mohos)
VASAS: Szatmári Z. – Görgényi, Lucas, Mileusznics, Füredi – Ferkó Á., Thiago – Szilágyi P. (Venczel, 65.), Kovács D. (Polényi, 51.), Deyvison (André, 73.) – Bobo. Vezetőedző: Joaquim Machado Goncalves
SZOLNOK: Rézsó – Pintér L., Kiprich D. (Kállai, a szünetben), Tamási G., Mile, Rokszin – Tisza K. – Lengyel B. (Szepessy, 77.), Vári, Nagy I. – Bohner (Kocsis D., 80.). Vezetőedző: Romanek János
Gólszerző: Bobo (1–0) a 13. percben
Kiállítva: Vári (második sárga lap után) a 70., Venczel (Nagy István megrúgásáért) a 78. percben
MESTERMÉRLEG
Joaquin Machado Goncalves: – Az elmúlt két hétben sok mérkőzést játszottunk, ezért a találkozó végére elfáradtunk, az utolsó fél óra nagyon nehéz volt. Örülök a győzelemnek, fontos volt, hogy a csapat végre elinduljon felfelé a tabellán.
Romanek János: – Az első félidőt átaludtuk, a Vasas megérdemelten szerzett vezetést. A folytatásban feljavultunk, számos helyzetet alakítottunk ki, a gól azonban hiányzott a játékunkból.
DVSC-DEAC–DUNAKANYAR-VÁC1–2 (0–2)
Debrecen, Egyetemi Sporttelep, 200 néző. Vezette: Lovas (Kormányos II G., Szvetnyik)
DVSC-DEAC: Tóth Cs. – Kuti, Albert I. (Angyal, 62.), Ludánszki B., Engel – Gál M., Kiso, Birtalan B. (Kovács M., a szünetben), Sl. Bouadla (Kónya, 81.) – Szécsi M., Pölöskey. Edző: Szalánczi Tamás
VÁC: Dombó – Króner, Benke, Páles, Rása (Petrezselyem, 70.) – Farkas P., Gulyás M., Kákonyi (Gulyás G., 70.), Papp K., Rusvay, Berki I. (Palásthy N., 81.). Vezetőedző: Mózner János
Gólszerző: Berki I. (0–1) a 7., Gulyás M. (0–2) a 44., Pölöskey (1–2) a 68. percben
MESTERMÉRLEG
Szalánczi Tamás: – Az első félidő miatt vesztettük el a mérkőzést, mert lassan és körülményesen játszottunk. A második félidőben könnyen egyenlíthettünk volna, a helyzeteink megvoltak, de nem sikerült.
Mózner János: – Győzelmünk az akaratunknak köszönhető.
OROSHÁZA FC–PUTNOK VSE1–2 (0–1)
Orosháza, 300 néző. Vezette: Fenyvesi (Bozó, Butkai)
OROSHÁZA: Molnár F. T. – Szűcs D., Futaki, Milenkovics, Kerepeczki – Ács L., Varga R. (Kerekes I., 19.), Ondrejó (Petrovics, a szünetben), Végh A. (Szabó N., 78.) – Tóth D., Bernáth 5. Vezetőedző: Major László
PUTNOK: Roza – Szögedi, Kovács R., Bogdán, Crisan – Zimányi, Zabos – Odrobéna (Kerékgyártó, 74.), Luptak (Bene A., 74.), Monyók – Olasz D. (Elek B., 77.). Vezetőedző: Koszta Péter
Gólszerző: Luptak (0–1) a 13., Milenkovics (1–1) a 62., Futaki (öngól, 1–2) a 89. percben
MESTERMÉRLEG
Major László: – Sok helyzetet dolgoztunk ki, de ki is hagytuk. Nem érdemtelenül nyert a jól játszó Putnok.
Koszta Péter: – Sokat tettünk a győzelemért, és az utolsó tíz percben sikerült magunk javára fordítani a mérkőzést.
SZEGED 2011–FERENCVÁROS II1–5 (0–0)
Szeged, 1500 néző. Vezette: Botló (Iványi I., Buzás)
SZEGED: Belecsan – Laczkó J. (Varga B., 78.), Tóth I., Toca, Farkas Z. – Ulviczki, Borbély – Kéri (Geiger, a szünetben), Lisztes (Gomez, 80.), Kis R. – Jovánczai. Vezetőedző: Tóth Bálint
FERENCVÁROS II: Ranilovic – Simita, Grúz, Vattai, Birtalan J. – Busai, Vass M. – Gárdos (Holman, 58.), Nyilasi B. (Hodgyai, 72.), Papp M. (Nehéz, 82.) – Beliczky. Edző: Lipcsei Péter
Gólszerző: Beliczky (0–1) a 63., Holman (0–2) a 65., Jovánczai (1–2) a 70., Nyilasi B. (1–3) a 71., Nehéz (1–4) a 84., Nehéz (1–5) a 90. percben
Kiállítva: Tóth I. (második sárga lap után) a 74. percben
MESTERMÉRLEG
Tóth Bálint: – Jókor jött a pofon, megérdemelt a Fradi-győzelem.
VASÁRNAP
Balmazújváros–Cegléd 16 ó

 

1. Mezőkövesd-Zsóry 5 5 12–5 +7 15
2. Dunakanyar-Vác 5 3 1 1 10–7 +3 10
3. Orosháza FC 5 3 2 11–9 +2 9
4. Békéscsaba Előre 5 2 2 1 12–10 +2 8
5. Vasas 5 2 2 1 4–3 +1 8
6. Szeged 2011 5 2 2 1 12–12 0 8
7. Nyíregyháza Spartacus 5 2 2 1 5–5 0 8
8. Putnok VSE 5 2 1 2 8–10 –2 7
9. DVSC-DEAC* 5 2 3 9–9 0 6
10. Budapest Honvéd II-MFA* 5 2 3 7–9 –2 6
10. Újpest FC II* 5 2 3 7–9 –2 6
12. Ceglédi VSE 4 1 2 1 8–8 0 5
13. Ferencvárosi TC II* 5 1 1 3 7–7 0 4
14. Kazincbarcikai SC 5 1 1 3 7–11 –4 4
15. Balmazújváros 4 1 3 5–7 –2 3
16. Szolnoki MÁV FC 5 2 3 3–6 –3 2
*Az MLSZ versenykiírásának 9. A) pontja szerint:
"Az NB II. osztályú bajnokság befejeztével a bajnokságban résztvevő NB I-es sportszervezetek tartalékcsapatai a csapatuk elért eredményétől függetlenül kiesnek az NB III. osztályú bajnokságba"
OSZTÁLYOZÓT JÁTSZHAT (vil.-szürkével) BIZTOS KIESŐ (sötétszürkével)

 

 

LABDARÚGÓ NB II
NYUGATI CSOPORT, 5. FORDULÓ
KOZÁRMISLENY–CSÁKVÁRI TK3–1 (0–1)
Kozármisleny, 400 néző. Vezette: Szabó Zs. (Kepe, Kovács II G.)
KOZÁRMISLENY: Sólyom – Nagy J., Balaskó Cs., Tányéros Á. (Romics, 81.), Kiss M. – Karacs (Vég B., 77.), Szabó B., Koller, Zsdrál – Városi, Boda J. (Kovács T., 59.). Vezetőedző: Márton Gábor
CSÁKVÁR: Gelei V. – Ambrus S., Sötét, Burucz – Vinicius (Racskó, 78.), Domonyi (Burányi, 57.), Domján A., Hajdú S., Molnár V. – Folmer (Molnár Cs., 66.), Rigó. Vezetőedző: Bognár György
Gólszerző: Rigó (0–1) a 39. Karacs (1–1) a 46., Koller (2–1) az 56., Zsdrál (3–1) a 74. percben
MESTERMÉRLEG
Márton Gábor: – Az első félidőben rosszul, és hogy idézzek, középszerűen futballoztunk, a másodikban viszont hengereltünk.
Bognár György: – Egy félidőn keresztül jól futballoztunk, tetszett a játékunk, a második negyvenöt perc viszont a Kozármislenyé volt.
GYŐRI ETO II–PUSKÁS AKADÉMIA0–1 (0–1)
Győr, ETO-park, 100 néző. Vezette: Gyarmati II T. (Kiss I B., Török K.)
ETO II: Nagy G. – Kálmán, Csató M. (Medgyes, 73.), Lang, Köles – Németh L., Paget, Kozma M. – Serfőző (Varga T., 52.), Dudás, Nicsenko (Fekete D., a szünetben). Edző: Sándor István
PUSKÁS AKADÉMIA: Czirjék – Margitics, Papucsek, Aposztolopulosz, Farkas N. – Polonkai, Tóth B. – Kleinheisler (Orbán G., 90.), Szakály D., Baracskai (Balog G., 87.) – Zsolnai (Gajdos, 78.). Vezetőedző: Benczés Miklós
Gólszerző: Kleinheisler (0–1) a 37. percben
MESTERMÉRLEG
Sándor István: – Az első félidőben túlságosan tiszteltük az ellenfelet, és bár a folytatásban feljavultunk, ez kevés volt a pontszerzéshez.
Benczés Miklós: – Edzőként eddig sohasem sikerült Győrben győzni, most csapatom jó játékkal társuló győzelemmel ajándékozott meg.
SZIGETSZENTMIKLÓSI TK–VESZPRÉM FC2–0 (1–0)
Szigetszentmiklós, 200 néző. Vezette: Andó-Szabó (Horváth Z., Szeles)
SZTK: Dénes – Puskás G., Csiszár, Szamosi, Deutsch – Hullám, Lucas, Lannert – Márkus T. (Konczi, 90.), Bali (Besztercei, 62.), Urbán G. (Zsivoczky, 65.). Vezetőedző: Horváth Ferenc
VESZPRÉM: Kiss M. – Molnár Z., Császár, Makrai (Mosberger, 87.), Bosnjak – Nikolin, Fomumbod (Molnár T., a szünetben), Vágó L. (Leitold, 53.), Hevesi-Tóth – Honma, Szabó Zs.. Vezetőedző: Vágó Attila
Gólszerző: Hullám (1–0) a 17., Márkus T. (2–0) a 87. percben
MESTERMÉRLEG
Horváth Ferenc: – A mérkőzés előtt tizenketten voltunk, de ez tizenkettő spártai katona volt. Jelentem, Trója elesett, ez Szigetszentmiklós!
Vágó Attila: – Hiába a mezőnyfölény, az ellenfél kapuja előtti rossz döntéseink miatt saját sorsunkat pecsételtük meg.
FC AJKA–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI II1–0 (0–0)
Ajka, 300 néző. Vezette: Kovács G. (Király K., Kóbor)
AJKA: Jánosa – Sallér, Subicz, Kovács Sz., Gunther – Szabó L. (Domján, 89.), Horváth A., Kanta Sz., Major N. (Szabó P., 83.) – Mihalecz P. (Nagy B., 68.), Sowunmi. Vezetőedző: Németh Zoltán
KAPOSVÁR II: Horváth L. – Földes, Kovács O., Vadas, Fenyvesi – Katona Gy., Böjte, Kovacic, Jánvári – Zmukics (Kirchner, 73.), Kovacsevics (Házi B., 63.). Edző: Barna László
Gólszerző: Földes (öngól, 1–0) a 86. percben
Kiállítva: Vadas (második sárga lap után) a 91. percben
MESTERMÉRLEG
Németh Zoltán: – Nagyon szervezett csapatot győztünk le, ha nehezen is, de megérdemelten szereztük meg a három pontot, és ez a lényeg.
Barna László: – Megérdemelten nyert a hazai csapat, mert jobban szervezte támadásait, többet vártam csapatomtól, bár végig lelkesen küzdöttünk, és remekül védekeztünk.
HALADÁS II–BAJAI LSE1–0 (0–0)
Szombathely, 100 néző. Vezette: Becséri D. (Becséri G., Hima)
HALADÁS II: Gőcze – Horváth D., Zsirai (Jagodics M., 66.), Devecseri, Nagy Z. – Szakály A., Szeles – Czafit, Hanzl (Németh M., 70.), Ugrai – Kalász (Kaiser, 85.). Edző: Tóth László
BAJA: Urlauber – Hajnal G., Deszpotovics, Szabó Gy., Szénási – Balázs D., Szilasi, Szabó Sz., Fallér (Illés D., a szünetben) – Szentgyörgyi (Dudu, 79.), Szöllősi T. (Nagy E., 63.). Vezetőedző: Goretich Krisztián
Gólszerző: Szakály A. (1–0) a 72. percben
Kiállítva: Szilasi (Kalász letalpalásáért) a 60. percben
MESTERMÉRLEG
Tóth László: – A jó játék vagy rossz játék egy edzőnek mindig egy fogalmat jelent. Mivel megszereztük a három pontot, jónak értékelem a mérkőzést.
Goretich Krisztián: – Nem érdemeltünk vereséget, a kiállítás eldöntötte a mérkőzést. Ha nekünk is mindenkor megítélnék a jogos tizenegyest, akkor nem ilyen pozícióban állnánk.
FC TATABÁNYA–ZALAEGERSZEG3–1 (2–0)
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion, 500 néző. Vezette: Vad II I. (Hofbauer, Péter)
TATABÁNYA: Dombai A. – Almási, Izing, Böjte, Szekér (Törtei, 68.) – Oláh G., Bakos Sz., Huták, Skriba (Frank, 61.) – Csovics, Móri (Kis Sz., 80.). Vezetőedző: Csertői Aurél
ZALAEGERSZEG: Jahic – Hajdú N. (Juhász D., 75.), Simonfalvi, Szalai T., Horváth L. (Nánási, 80.) – Máté P., Grbics, Mavolo, Krajczár (Jasarevic, 58.) – Frizoni, Babati. Vezetőedző: Preisinger Sándor
Gólszerző: Csovics (1–0) a 4., Huszák (2–0) a, Malovo (2–1) az 50., Csovics (3–1) az 59. percben
MESTERMÉRLEG
Csertői Aurél: – Gyors két góllal nyitottunk, majd kettő nulla után magunkra húztuk az ívelgető ellenfelet, de így is megérdemelten nyertünk.
Preisinger Sándor: – Hiába sprintelünk, dominálunk, ha az ellenfélnek rendre gólpasszokat adunk. Ráadásul a kapu előtt meg gyengék vagyunk.
GYIRMÓT FC GYŐR–BKV ELŐRE 2–0 (1–0)
Győr-Gyirmót, 700 néző. Vezette: Gaál Gy. (Huszár, Aradi)
GYIRMÓT: Holczer – Regedei, Csizmadia, Balog Z., Illés Gy. – Lázár P. – Magasföldi, Cseri T. (Laki B., 60.), Horváth R. (Erős G., a szünetben) – Tóth N. (Kardos N., 78.), Oross. Vezetőedző: Csank János
BKV ELŐRE: Horváth G. – Fürjes, Nyárasdi, Menyhért, Sebők I. – Enyingi (Kiss K., 51.), Berki P. (Halápi, 63.), Dóczi, Mayer, Eszlátyi – Michel (Nagy G., 73.). Vezetőedző: Menczeles Iván
Gólszerző: Oross (1–0) a 4., Tóth N. (2–0) a 60. percben
MESTERMÉRLEG
Csank János: – Több gólszerzési lehetőségünk volt, de szerencsére mindkét félidőt góllal nyitottuk, így győzelmünk nem forgott veszélyben.
Menczeles Iván: – A találkozó elejét elrontottuk, mert korán gólt kaptunk. Ezután számos lehetőségünk volt, de míg mi nem, a hazaiak könyörtelenül kihasználták helyzeteiket.
VASÁRNAP
MVM Paks II–Soproni Vasutas 16 ó
1. Puskás Akadémia FC 5 4 1 10–5 +5 13
2. Kozármisleny SE 5 4 1 11–3 +8 12
3. Gyirmót FC 5 3 2 10–5 +5 11
4. FC Ajka 5 3 2 5–1 +4 11
5. Tatabánya FC 5 3 1 1 7–4 +3 10
6. Szombathelyi Haladás II* 5 2 2 1 7–4 +3 8
7. Soproni Vasutas SE 4 2 1 1 9–4 +5 7
8. Szigetszentmiklósi TK 5 2 3 7–7 0 6
9. Veszprém FC 5 1 2 2 9–10 –1 5
10. ZTE FC 5 1 2 2 7–10 –3 5
11. Csákvár 5 1 1 3 8–10 –2 4
12. BKV Előre SC 5 1 1 3 4–12 –8 4
13. Kaposvári Rákóczi II* 5 4 1 2–3 –1 4
14. Győri ETO FC II* 5 3 2 7–9 –2 3
15. Paksi FC II* 4 2 2 4–8 –4 2
16. Bajai LSE 5 5 3–15 –12 0

 

*Az MLSZ versenykiírásának 9. A) pontja szerint:
"Az NB II. osztályú bajnokság befejeztével a bajnokságban résztvevő NB I-es sportszervezetek tartalékcsapatai a csapatuk elért eredményétől függetlenül kiesnek az NB III. osztályú bajnokságba"
OSZTÁLYOZÓT JÁTSZHAT (vil.-szürkével) BIZTOS KIESŐ (sötétszürkével)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik