Játékossors: a BLSZ I-ben folytatja a korábbi válogatott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.16. 14:21
Legutóbb az NB III-as Szekszárd labdarúgója volt az egykori újpesti kedvenc, a 41-szeres válogatott Fehér Csaba, aki az ősztől a BLSZ I. osztályában szereplő Unione együttesében futballozik – számolt be róla a fociakobon.hu.

Fehér Csabának az Unione-ban csapattársa lett többek között Egressy Gábor, Hámori Ferenc, Szabó Tibor, Dubecz János, Szekeres Tamás és Babos Áron is.Fehér Csabának az Unione-ban csapattársa lett többek között Egressy Gábor, Hámori Ferenc, Szabó Tibor, Dubecz János, Szekeres Tamás és Babos Áron is.

A 39 esztendős labdarúgó már be is mutatkozott új csapatában a Hegyvidék elleni 5–2-re elveszített találkozón.

Fehér a pályafutását a Pécsi MFC-ben kezdte, onnan 1996-ban az Újpest szerződtette, majd fél évet töltött az MTK-ban. A Hungária körútról 2000-ben a holland Geelhez szerződött, majd a NAC Breda következett, amelyben alapemberré vált, itt töltötte legsikeresebb éveit 2000 és 2004 között.

A bredai remeklés után a PSV szerződtette, de itt nem sok lehetőséget kapott, háromszor is kölcsönadták (Újpest, Willem II, NAC), majd 2008-ban visszatért Bredába, ahol 2011 nyaráig 80 meccsen lépett pályára.

A szekszárdi születésű, 41-szeres válogatott labdarúgó 2011 nyarán tért haza Hollandiából, egy ideig az Újpesttel készült, majd az elhíresült „bilincsügy" miatt végül szerződést bontott, ezután igazolt Szekszárdra.

Legfrissebb hírek

DVSC: nyolc játékostól elköszöntek, bár az egyikük még visszatérhet

Labdarúgó NB I
31 perce

Távozik a bolgár válogatott játékos a DVSC-től

Labdarúgó NB I
13 órája

A Ferencváros szerződtette a Puskás Akadémiától távozó svéd támadót – hivatalos

Labdarúgó NB I
17 órája

Támadót igazolt a Vasas: Pethő Bence Angyalföldön folytatja

Labdarúgó NB II
20 órája

NS-infó: a Fraditól távozó 20 éves támadó Nyíregyházán köthet ki

Labdarúgó NB I
22 órája

NB II-t ért a 12 gól, csatárt igazolt a Kecskemét

Labdarúgó NB II
22 órája

Csíkszeredában folytatja az MTK-tól távozó középpályás – hivatalos

Légiósok
23 órája

Bejelentette új mesterét a Sevilla, a Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét

Minden más foci
2025.06.16. 20:01
Ezek is érdekelhetik