Illés Akadémia: Szarka Zoltán nevét mostantól utca viseli

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2020.06.26. 15:17
Az Illés Sport Alapítvány kuratóriumi elnöke, Kóbor László, valamint Illés Béla akadémiaigazgató azzal a javaslattal élt Szombathely önkormányzatának közgyűlése felé, hogy az akadémiára vezető utcát Szarka Zoltánról nevezze el. A testület egyhangú szavazással elfogadta a javaslatot – számolt be róla az Illés Akadémia honlapja.

Szarka Zoltán (1942–2016) Szombathely olimpiai bajnok labdarúgója volt. A Haladás legendás kapusaként 245 találkozón védte a zöld-fehérek kapuját a magyar első osztályban. Tagja volt az 1968-ban, Mexikóvárosban olimpiai bajnoki címet szerző magyar válogatottnak. 1962 és 1979 között játékosként, ezt követően edzőként szolgálta szeretett klubját, és éveken át az Illés Akadémián oktatta a kapusnövendékeket. 2012 óta Szombathely város díszpolgára.Szarka Zoltán (1942–2016) Szombathely olimpiai bajnok labdarúgója volt. A Haladás legendás kapusaként 245 találkozón védte a zöld-fehérek kapuját a magyar első osztályban. Tagja volt az 1968-ban, Mexikóvárosban olimpiai bajnoki címet szerző magyar válogatottnak. 1962 és 1979 között játékosként, ezt követően edzőként szolgálta szeretett klubját, és éveken át az Illés Akadémián oktatta a kapusnövendékeket. 2012 óta Szombathely város díszpolgára.

Az Akadémia javaslata kitért arra, hogy – mivel Szarka Zoltánt gazdag pályafutása és példamutató életútja Szombathelyhez és a szombathelyi labdarúgáshoz kötötte –, méltó tisztelgés lenne emléke előtt, ha a labdarúgó-akadémiára vezető út az ő nevét viselné.

A kezdeményezők arról is tájékoztatták a közgyűlést, hogy az alapítvány által benyújtott és nyertes pályázat részeként az utca szilárd burkolatot kap, a munkák hamarosan befejeződnek. Az akadémia működése jelentős helyi és máshonnan érkező forgalmat vonz. Így az elnevezéssel emlékeztetni lehet a szombathelyieket és az oda látogatókat Szarka Zoltán játékos- és edzői pályafutására.

A közgyűlés a mai napon össze is ült és határozatot hozott: a közterület elnevezéséről szóló előterjesztést a grémium egyhangú szavazással fogadta el, így az Arany-patak melletti, az Illés Akadémiához vezető közutat Szarka Zoltán utcának nevezte el.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik