„Igyekeztünk a csapatot észhez téríteni” – büntettek Felcsúton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.14. 17:22
null
Tischleréknek egyelőre nem megy a másodosztályban (Fotó: Földi D. Attila)
A vártnál jóval gyengébben szerepel a Puskás Akadémia a labdarúgó NB II-ben, ami annak fényében meglepetés, hogy a csapat kerete tele van NB I-et megjárt rutinos futballistákkal. A többek között Tischler Patrikot, Lencse Lászlót, Sándor Györgyöt, Zsidai Lászlót, Hegedűs Lajost, Márkvárt Dávidot és Polonkai Attilát is a keretében tudó együttes 19 ponttal mindössze a nyolcadik helyen áll a bajnokságban, igaz, hátránya csupán négy pont a feljutó pozícióban lévő Balmazújvárossal szemben. A Mosonmagyaróvár elleni legutóbbi 2–1-es vereség azonban már nem maradt következmények nélkül, a korábban beígért büntetést megkapták a játékosok.

A csapat vezetőedzője, Szijjártó István már a ZTE ellen 2–2-re végződő találkozó után kikelt magából – azért volt dühös, mert az együttes már 2–0-ra is vezetett a zalaiak ellen, szinte „agyonnyerte” a meccset, a végén mégis meg kellett elégednie az egy ponttal. Szijjártó a találkozó utáni sajtótájékoztatón büntetést ígért a gárdának, de a labdarúgók ekkor még kaptak egy esélyt, így végül csak az ezt követő, Mosonmagyaróvár elleni 2–1-es vereség után jöttek a szankciók.

„Megtettük a megfelelő lépéseket, a büntetés végül az óváriak elleni vereség után történt meg – ecsetelte a Nemzeti Sport Online-nak a szakember. – A szankció pontos tartalmáról nem kívánok bővebben beszélni, ezt belső ügyként kezeljük, maradjunk annyiban, hogy igyekeztünk a csapatot észhez téríteni. Így nem lehet futballozni a továbbiakban; ki kell javítani a hibákat, és tiszta, higgadt fejjel kell játszani a bajnokikon! Lemaradásunk nem tragikus mértékű. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű feljutni az NB II-ből, de a végcél a legfontosabb, és szerencsére még van lehetőségünk javítani.”

A csapat védelme mindenképpen erősítésre szorul, hiszen – a Cegléddel holtversenyben – a felcsútiak kapták a legtöbb gólt az NB II-ben, szám szerint huszonnégyet. Ezért lehet örömteli fejlemény a PAFC szurkolói számára, hogy a Siófok elleni vasárnapi mérkőzésen végre bemutatkozhat a csapatban az átigazolási időszak hajrájában leigazolt és mostanra sérüléséből felépülő korábbi válogatott védő, Vanczák Vilmos.

„Bár van még lemaradása, a hétvégén már számítani tudunk Vanczákra – tette egyértelművé Szijjártó. – Sérülése után még fel kell építenünk, ennek ellenére játékára nagy szükségünk van. A Siófok elleni kezdőcsapatban az eddigiekhez képest csak kisebb változások lesznek; az biztos, hogy Nagy Zsoltra és Polonkai Attilára még nem számíthatok. Előbbinek a ZTE elleni meccs után bevizesedett a combja, így csak két hét múlva kezdheti el az edzéseket, utóbbi pedig a Gyirmót elleni felkészülési meccsen fájdalmat érzett egy rúgásnál, jelenleg gyógyszeres kezelést kap. Sándor György, Tar Zsolt és Forró Gyula a héten könnyített edzéseket végzett, de az ő szereplésük előtt várhatóan nem lesz akadály.”

A Puskás Akadémia az NB II 13. fordulójában vasárnap 17 órától a Siófokot fogadja a Pancho Arénában.

NB II
A 13. FORDULÓ PROGRAMJA – OKTÓBER 16. (VASÁRNAP)

13.00: Békéscsaba–Vác
14.30: Soroksár–Dorog
14.30: Kozármisleny–Cigánd
14.30: Budaörs–Szeged 2011
14.30: Kisvárda–Mosonmagyaróvár
14.30: SZEOL–Csákvár
17.00: Balmazújváros–Cegléd
17.00: Soproni VSE–ZTE
17.00: Puskás Akadémia–Siófok
17.00: Szolnok–Nyíregyháza Spartacus

AZ NB II ÁLLÁSA
1. Kisvárda 12 7 3 2 20–8 +12 24
2. Balmazújváros 12 7 2 3 17–11 +6 23
3. Nyíregyháza Spartacus FC 12 6 3 3 14–13 +1 21
4. Békéscsaba Előre 12 6 1 5 16–11 +5 19
5. Szeged 2011 12 5 4 3 15–7 +8 19
6. Soroksár SC 12 5 4 3 22–16 +6 19
7. ZTE FC 12 5 4 3 18–14 +4 19
8. Puskás Akadémia FC 12 5 4 3 24–24 0 19
9. BFC Siófok 12 6 6 16–19 –3 18
10. Soproni VSE 12 5 3 4 15–12 +3 18
11. Kozármisleny FC 12 5 3 4 14–13 +1 18
12. FC Csákvár 12 4 5 3 14–17 –3 17
13. Dorogi FC 12 5 1 6 15–15 0 16
14. Vác FC 12 4 3 5 14–14 0 15
15. Mosonmagyaróvári TE 12 4 2 6 16–14 +2 14
16. Szolnoki MÁV FC 12 4 2 6 16–21 –5 14
17. Budaörs 12 4 1 7 7–13 –6 13
18. Ceglédi VSE 12 3 2 7 18–24 –6 11
19. SZEOL SC 12 3 1 8 7–18 –11 10
20. Cigánd SE 12 2 2 8 7–21 –14 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik