Győr: visszakerült a DAC-pálya működtetése a DAC Utánpótlás FC-hez

Vágólapra másolva!
2020.02.17. 19:09
Címkék
Átadta a győri önkormányzat a tulajdonába került DAC-sportpályát a DAC Utánpótlás FC Kft. részére, így a sportolók ismét birtokba vehették a pályát hétfőn.

Az ünnepélyes kulcsátadási ünnepségen Dézsi Csaba András, Győr polgármestere emlékeztetett, egyszer akkor vesztette el a DAC a pályáját, amikor megépült a győri kórház, és máshova kellett költöznie, másodszor pedig akkor, amikor ez utóbbi pálya állami kézbe került. Hozzátette, hosszas pereskedés után most a város tulajdonába került a pálya, ők pedig azonnal átadják ezt használatra az utánpótlás-nevelésre koncentráló DAC csapatainak.

Arnold Csaba, a DAC klubigazgatója úgy fogalmazott, „már csak dacból is” szerették volna visszakapni ezt a pályát. Hozzátette, amikor a különböző tulajdonosi próbálkozások után bezárták a pályát, és meg akarták szüntetni az egyesületet, akkor úgy döntöttek, hogy összefognak, és új egyesületet alapítanak. Rámutatott, három nap alatt létrejött az új DAC, amely tovább tudta vinni az elődök eredményeit.

Arnold Csaba megjegyezte, az előző polgármester idejében indult el a pálya visszaszerzésének folyamata, ám amikor Dézsi Csaba András városvezető lett, felgyorsultak az események. Kiemelte, a január végén megválasztott polgármester rögtön átérezte a klubhoz tartozó 120 gyermek és 40 felnőtt sorsát, s gyakorlatilag tíz nap alatt megoldotta a kérdést.

A klubigazgató végezetül reményét fejezte ki az iránt, hogy most hosszú távra nyugvópontra kerül az egyesület sorsa.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik