Győr: Vannak még terveim a pályán – Priskin

– Látta már azt a videoösszeállítást, amellyel a Ferencváros elbúcsúzott öntől?
– Láttam, persze – felelte a Nemzeti Sport érdeklődésére az FTC zöld-fehér szerelését a napokban az NB II-es ETO FC Győrére cserélő, 63-szoros válogatott támadó, Priskin Tamás. – Nagyon tetszett, ezúton is köszönöm az alkotóknak. Jó volt visszatekinteni arra, milyen örömteli pillanatokban volt részem a Fradiban.

– A kétperces videó teljes egészében visszaadta azt, amit az Üllői úton átélt?
– Két részletben összesen másfél évet töltöttem a Ferencvárosban, ez nyilván nem fér bele két percbe. Sok minden történt velem a klubnál, számos felejthetetlen élménnyel gazdagodtam. Ahogy jártam fent, úgy voltam lent is, de ma már kijelenthetem, abból az időszakból is profitáltam. A futballban bármi megeshet, nem mindig alakulnak úgy a dolgok, ahogy az ember megálmodja, viszont a kudarcokból is lehet tanulni. Számomra nem kérdés, még ha időnként nem is játszottam annyit, amennyit szerettem volna, jó döntést hoztam, amikor 2017 nyarán a Fradiba igazoltam. Tavaly ősszel is kevesebb lehetőséget kaptam, mégis felemelő volt megélni a nemzetközi szereplésünket. Főleg úgy, hogy kicsit én is kivettem a részem a csoportkörbe jutásból, hiszen a Ludogorec elleni mindkét selejtezőn, majd a Suduva elleni idegenbeli mérkőzésen is pályára léphettem. Ami tőlem telt, megtettem.

– Ha egy momentumot kellene kiemelnie a ferencvárosi korszakból, melyik lenne az?
– Az a Debrecen elleni találkozó, amelyet 2017 novemberében vívtunk. A B-közép aznap tért vissza a lelátóra, a hangulat elképesztő volt! S a hab a tortán: úgy győztük le kettő-egyre a Debrecent, hogy a második gólunkat én szereztem – ollózva. Míg élek, nem feledem azt a napot.

– Megnéztem, százharmincöt NB I-es meccsel a háta mögött szerződött az ETO-hoz. Letett arról, hogy összejöjjön, mondjuk, százötven élvonalbeli fellépés?
– Azért, mert másodosztályban játszó csapatba igazoltam, nem gondolom, hogy egy életre le kellene mondanom az első osztályról. Sőt azzal a céllal érkeztem Győrbe, hogy feljutáshoz segítsem a csapatot! A százharmincöt NB I-es mérkőzésre visszakanyarodva: valahol a lelkem mélyén örülök annak, hogy harminchárom esztendősen csak ennyinél tartok, mert az annak is betudható, hogy sokat futballoztam külföldön. Összesen tíz évet! Abból hatot Angliában – karrierem legszebb időszaka volt, amikor a Watford színeiben a Premier League-ben játszhattam. Szép emlék az oroszországi két év is. Vlagyikavkazban nyilván mások voltak a körülmények, mint Angliában, mégis szerettem ott lenni. Arról nem szólva, hogy az orosz bajnokság is színvonalas volt. Szóval jó visszanézni azokra az évekre is, amelyeket külföldön töltöttem.

– Lassan átmegy ez a beszélgetés búcsúinterjúba…
– Isten ments! Vannak még terveim a pályán! Mindamellett nem bánom, hogy már most van mire visszatekintenem. Épp a minap kérdezte tőlem valaki, hány éve futballozom profiként. Nos, nem olyan régóta, csak tizenhét esztendeje… Ha nem is mintha tegnap, de mintha néhány hete történt volna: 2003. április 26-án az ETO labdarúgójaként a Ferencváros elleni bajnokin debütáltam az élvonalban. Tizenhat évesen… Egy-nullára kaptunk ki, még arra is emlékszem, hogy a Fradi gólját Tököli Attila lőtte. Elrepültek az évek… S hogy ne csak a múltat emlegessem: legalább három esztendőt szeretnék még a pályán tölteni. Mivel jó géneket örököltem, e tekintetben nem is reménytelen a helyzetem.

– Két és fél évre kötelezte el magát a Győrhöz. Az is benne van a pakliban, hogy az ETO lesz az utolsó állomás?
– Miért is ne? Itt nőttem fel, ide tértem most haza. Szép lenne, ha ott fejezném be, ahol minden indult. Győr az otthonom. Azért megvan annak a varázsa, hogy tíz perc alatt odaérek az edzésre. Vagy annak, hogy a szüleim a mai napig a klubnál dolgoznak. Amikor kiderült, hogy távozom a Fraditól, megkerestek első osztályú csapatok is, de korábban elhatároztam, ha lehetőségem nyílik arra, hogy még erőm teljében visszatérhessek a nevelőegyesületemhez, vissza is térek. Boldog vagyok, hogy ez most megadatott nekem. S, ugyebár, lebeg előttem egy jelentős cél: az ETO-nak mihamarabb vissza kell jutnia oda, ahova való!

– Akár már tavasszal?
– Akár már tavasszal! A második helyen álló Budafoktól nyolc pontra vagyunk lemaradva, ez nem kevés, de a futballban bármi előfordulhat, így az is, hogy egy csapat ledolgozza tetemes hátrányát. Bizakodásra ad okot, hogy erősödött a keretünk az elmúlt hetekben, habár ahogy elnézem, a vetélytársak is remek játékosokat szerződtettek. Nagy verseny lesz, az biztos.

– A magyar válogatottban hatvanháromszor lépett pályára, igaz, legutóbb 2017. november 14-én szerepelt a válogatottban. Vajon a Costa Rica elleni meccs volt az utolsó?
– Nem zárható ki, jóllehet én még bízom abban, hogy leszek hatvannégyszeres válogatott is. Ha őszinte akarok lenni, annak nincs realitása, hogy a másodosztályból meghívjanak, de mint utaltam rá, a csapatommal együtt nem tervezek hosszabb távra ezen a szinten. Ha feljutunk az NB I-be, és én jól teljesítek, talán ismét felfigyel rám a szövetségi kapitány. Tisztában vagyok azzal, hogy már nem én vagyok a jövő embere, ugyanakkor a válogatottbeli meghívó nincs korhoz kötve…

– Azon elgondolkodott már, mitévő lesz, ha a 2006 óta íródó fejezet egyszer lezárul?
– Nem titok, ha felhagyok a játékkal, a futballtól akkor sem akarok elszakadni. Tapasztaltam ezt-azt a pályafutásom során, szerintem tudnék segíteni. És igen, itt Győrben. Sokat kaptam a labdarúgástól, és ezt szeretném visszaadni. S hol másutt adhatnám vissza a legjobban, mint annál a klubnál, amely a legközelebb áll a szívemhez?