Fogadási csalás: Szántai esetében nem lehetett bizonyítani a manipulációt

MTI MTIMTI MTI
2012.04.24. 10:51
Címkék
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) megszüntette az eljárást Szántai Leventével, a Mezőkövesd jelenlegi, a REAC korábbi kapusával szemben. A kapuvédőt még március 29-én hallgatták ki gyanúsítottként a nemzetközi fogadási csalások ügyében.

Fazekas Géza, a KNYF szóvivője az MTI érdeklődésére kedden elmondta: a kapust egy mérkőzés manipulálásával gyanúsították meg, ugyanakkor „ezen cselekmény kapcsán az eljárás során olyan, egymásnak ellentmondó és kizáró bizonyítékok merültek fel, amelyek miatt nem lehetett kétséget kizáróan bizonyítani, hogy részt vett volna a manipulációban". Így Szántai vonatkozásában a KNYF megszüntette az eljárást.

A futballistát foglalkoztató másodosztályú Mezőkövesd a honlapján arról számolt be, hogy a kapus a Magyar Labdarúgó-szövetség versenybizottságának döntése értelmében visszakapta a játékengedélyét.

Eddig összesen 13 korábbi vagy jelenlegi rákospalotai labdarúgót állítottak elő az ügyben: február 15-én S. Balázst, majd február 28-án további hat futballistát, K. Vincét, Cs. Gergőt, K. Andrást, V. Zoltánt, K. Balázst és E. Károlyt. Március 27-én újabb négy futballistával, P. Tiborral, S. Tamással, T. Gáborral és Ny. Krisztiánnal bővült a REAC-hoz köthető gyanúsítottak névsora. Március 29-én Szántai Leventét és F. Balázst hallgatták ki gyanúsítókként. K. Vincével szemben korábban megszüntették az előzetes letartóztatást.

Legfrissebb hírek

„Szinte bepasszolta a labdát a kapuba” – Ten Hag kielemezte Szoboszlai Galatasaray elleni játékát

Bajnokok Ligája
10 perce

Megnyílt a SPIRIT Olimpiai Tanulmányok Kutatási Központ

Egyéb egyéni
13 perce

Márton Gábor sportigazgató lett a Szentlőrinc SE-nél – hivatalos

Labdarúgó NB II
31 perce

Chiappini a következő idényben is a Panathinaikosz röplabdacsapatának vezetőedzője lesz

Röplabda
31 perce

Női kosár Eb-selejtező: Gáspár Dávid szeretné, ha idegenben karakteresebbek lennének a szlovénok

Kosárlabda
44 perce

Erling Haaland is befektet az új sakkvilágbajnokságba

Egyéb egyéni
56 perce

Leandro: Kár, hogy Bragában nem volt esélyünk

Európa-liga
1 órája

Dibusz Dénes a Kórusiskolában

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik