Felkészülés: sima DVTK-siker, nem voltak meggyőzőek a próbázók

Vágólapra másolva!
2011.01.22. 23:37
Címkék
Lejátszotta második szombati felkészülési mérkőzését is az NB II Keleti csoportjában szereplő DVTK labdarúgócsapata.

Míg a Putnok ellen 32-re megnyert találkozón főleg a fiatalok kaptak szerepet, a Kazincbarcika ellen az első csapat játszott, és nyert 41-re.a Putnok ellen 32-re megnyert találkozón főleg a fiatalok kaptak szerepet, a Kazincbarcika ellen az első csapat játszott, és nyert 41-re.

Pályára lépett két próbajátékos is, a ferencvárosi utánpótlásból érkező Bogáti Péter, illetve a korábban Szerbiában szereplő nigériai csatár, Franklin Ayodele Amankwa. A szintén próbajátékon lévő Vadász Viktor megsérült, így nem játszott.

A korábbi, Putnok elleni meccsen is két próbázó volt a pályán, Dócza Gábor és Zelenyánszki László.

„A játékosok akartak, de a DVTK céljait figyelembe véve nem érzem azt, hogy megfelelő erősítést jelentenének. Még nem született meg a végső döntés, ám nem fogom javasolni a szerződtetésüket” – mondta a két mérkőzés után a próbajátékosokról Benczés Miklós vezetőedző a klub hivatalos honlapjának. 

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS 
DVTK–Kazincbarcika 4–1 (2–1)
Diósgyőr, műfüves edzőpálya
DVTK: Rados – Kovács Zs., Rakovic, Gal, Gohér – Dobos, Abdouraman, Lippai, Bogáti – Ayodele, Menougong.
G: Dobos (32.)., Lippai (34.), Menougong (63., 86.), ill. Domán (38.)

 

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda Eb után: Dánia mutatja az utat, de látni a fejlődést az üldözőkön is

Kézilabda
1 perce

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
5 perce

Megvalósulhat-e még Lindsey Vonn tündérmeséje?

Téli sportok
5 perce

A Liverpool bejelentette Jérémy Jacquet szerződtetését

Angol labdarúgás
1 órája

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
1 órája

Meglepetés Memphisben, meglepően simán kapott ki a Grizzliestől a Timberwolves

Amerikai sportok
2 órája

Jó társaságban máris gólpasszt adott a rutinos Ferenczi János

Labdarúgó NB I
2 órája

Keddi sportműsor: női pólósaink a görögök ellen elődöntőznek az Eb-n

Vízilabda
9 órája
Ezek is érdekelhetik