Debrecen: teljes csapatok kerültek karanténba az utánpótlásból

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.09.07. 12:43
null
A Nagyerdőben az utánpótláscsapatoknál ütötte fel a fejét a vírus (Fotó: MTI, archív)
A Debreceni Labdarúgó Akadémia vezetése vasárnap reggel értesült a szülőktől arról, hogy az egyik U17-es játékos pozitív Covid-tesztet produkált. A DLA a legszigorúbb járványügyi szabályokat és rendelkezéseket maximálisan betartva azonnal intézkedett, a hivatalos protokoll alapján felvette a kapcsolatot az ÁNTSZ-szel, minden egyes szülővel, iskolákkal és megszülettek az előírások szerinti kontaktlisták is – írja a dvsc.hu.

A debreceni döntés értelmében a szombaton győztes meccseket vívott U16-os és az U17-es csapatok tagjai, stábjai és minden lehetséges érintett 2 hetes karanténba került, a gárdák hétvégi bajnokijait elhalasztották.

A DVSC hivatalos honlapján leírtak szerint az akadémia vezetése mindemellett szigorú szabályozást alakított ki, ennek megfelelően nem ajánlják sportolóik számára, hogy nyilvános helyeket látogassanak, bevásárlóközpontokba, éttermekbe járjanak. Megtiltották a kül- és beltéri szórakozóhelyek látogatását és a külföldi utazásokat. Emellett a klubnál kötelezően és állandó jelleggel tesztelnek minden játékost a jövőben.

„Amennyiben bárki a járványra jellemző tüneteket észlel magán – megfázáshoz hasonló tüneteket, láz, gyengeség, köhögés, hát- mellkas fájdalom, szédülés, fejfájás, hányinger, hányás – köteles otthon maradni, az edzéseket vagy mérkőzéseket nem látogathatja, sem a csapattársaival sem a DLA más alkalmazottjával vagy vezetőjével személyesen nem érintkezhet, telefonon köteles haladéktalanul értesíteni a DLA vezetőit az állapotáról. A klubtól független, önállóan kezdeményezett tesztelésről még azt megelőzően szintén tájékoztatni köteles a vezetőséget” – olvasható a közleményben.

Legfrissebb hírek

Ötvenedik alkalommal rendezik meg a salakmotoros Debrecen Nagydíjat augusztus 20-án

Egyéb autó-motor
2025.08.15. 15:53

NB I: Mumusával játszik az FTC, Robbie Keane először győzné le Hornyák Zsoltot

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:11

Szécsi Márk: Most nyugodtabban játszhatunk

Labdarúgó NB I
2025.08.13. 09:21

Ez nem Gyollai napja volt – tizenegyesgóllal maradt ismét pont nélkül az újonc az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.08.08. 21:55

NB I: az Újpest a tavaszi 1–6-ért, a Nyíregyháza a 0–7-ért vághat vissza a hétvégén

Labdarúgó NB I
2025.08.08. 14:15

Komáromi György visszatért az NB I-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.04. 14:10

Svájci támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.02. 12:12

Batik gólja elég volt a Debrecennek a győzelemhez

Labdarúgó NB I
2025.08.01. 21:51
Ezek is érdekelhetik