NB II: Prukner távozik, megvan a Budafok új edzője – hivatalos

Vágólapra másolva!
2017.10.17. 20:34
Ahogy az NSO korábban jelezte, a labdarúgó NB II-ben szereplő Budafoki MTE hivatalosan is bejelentette, hogy szerződést bontott Prukner László vezetőedzővel. A vezetőség egyben kinevezte Tóth Bálintot a pozícióra.

„Nagyszerű másfél éve volt a csapatnak Prukner Lászlóval, amely alatt az NB III Közép-csoportjának megnyerésével feljutott a BMTE az NB II-be. Emellett az előző szezonban a Magyar Kupában egészen az elődöntőig meneteltünk, ahol a Ferencváros állított meg minket. Az elmúlt hetek tekintetében egyik fél sem volt elégedett, emiatt a felek úgy döntöttek, hogy ez a célravezető lépés” – áll a klub közleményében.

Az új edző Tóth Bálint, aki a 2008–2009-es szezonban már dolgozott Budafokon, és akinek a megbízatása egyelőre december végéig szól.„Nagyszerű másfél éve volt a csapatnak Prukner Lászlóval, amely alatt az NB III Közép-csoportjának megnyerésével feljutott a BMTE az NB II-be. Emellett az előző szezonban a Magyar Kupában egészen az elődöntőig meneteltünk, ahol a Ferencváros állított meg minket. Az elmúlt hetek tekintetében egyik fél sem volt elégedett, emiatt a felek úgy döntöttek, hogy ez a célravezető lépés” – áll a klub közleményében.

Az új edző Tóth Bálint, aki a 2008–2009-es szezonban már dolgozott Budafokon, és akinek a megbízatása egyelőre december végéig szól.

Legfrissebb hírek

Pontelőnnyel telel az élen a Honvéd; kikapott, de így is második helyen a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 19:05

A Videoton ellen is kétgólos hátrányból felállva szerzett pontot hazai pályán a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 14:54

Döntetlennel tért vissza Pető Fehérváron, a hajrában mentett pontot a Kövesd a Kecskemét ellen – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.23. 18:52

Kovács Dávid vezérletével kétgólos győzelmet aratott a Budafok a BVSC otthonában

Labdarúgó NB II
2025.11.23. 14:53

Kétgólos hátrányból felállva szerzett pontot hazai pályán a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.11.15. 14:54

Nikházi Márk: Szenvedélyt és bátor játékot várok

Labdarúgó NB II
2025.11.15. 07:30

Új korszak a budafoki utánpótlásban: hosszú távú együttműködés a Real Betisszel

Labdarúgó NB II
2025.11.12. 17:00

Nikházi Márk visszatér Budafokra, ő a klub új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.11.11. 10:16
Ezek is érdekelhetik